Untitled Document A Salmo kupát már régóta megrendezik, az évek során volt természetesen némi változás is. A Desedára került a verseny és az értékelés is egyedülálló, ugyanis csak a legnagyobb 5 süllő számított bele a versenybe, ezzel a húzással érdekesebbé és izgalmasabbá téve a versenyt. Tarts velünk! A premier január 20-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap január 21-én 12:30-as kezdettel ...
Untitled Document Az eltelt évek során bebizonyosodott, hogy az általános, könnyű, közepes és nehéz pergető kategória által támasztott igények kiszolgálásához a legideálisabb zsinórfajta a fonott. Minden körülmény között biztonságot adó ereje, kiemelkedő szakítószilárdsága, és persze a legközvetlenebb kontaktust garantáló tulajdonsága révén kétség sem férhet ahhoz, hogy őt válasszuk például a wobblerezéshez, a plasztikcsalikhoz, vagy a ...
Napjainkban a finomszerelékes horgászatnál tapasztalt szerelékfinomításhoz hasonlóan, a ragadozóhalas készségek összeállításánál is megfigyelhető a végszerelékek eltúlzott kikönnyítése, levékonyítása, finomítása. Egyfelől érthető ez az irány, természetesen a horgász célja az eredményorientáltság, s ezt nagyon sokan csak úgy tudják elképzelni, hogy élőcsalis, vagy műcsalis eszközeiken vékonyabb főzsinórt és előkét, valamint egyre ...
Az új WFT Gliss fonott zsinórok debütálásakor késlekedés nélkül mutattuk be a család jellemzőit, az újításokról, a változtatásokról szinte azonnal, a zsinórcsalád piacra kerülésével egy időben olvashattatok. A hierarchia csúcsán: WFT fonott zsinórok címmel megjelenő írásunkból már sok minden megtudhattatok az új WFT fonottakról, az eltelt idő alatt, pedig nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tapasztalatokra is szert tettünk általuk. Jelen ...
Mint mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, s így van ez most is, a pergető szezon derekán, a praktikus, profi pergető táskákra fokozottan jelentkezik az igény ilyentájt. A pergetők elvárása egy jó pergető táska iránt egyértelmű és adott: a sok műcsalit és kiegészítőt (kapcsokat, előkéket, ollót, fogót, lip-gripet) feneketlenül nyelje el, mégis legyen a szortiment jól átlátható, ugyanakkor kényelmet is kölcsönözzön, hiszen ...
Ismét a pergetésé és a felszíni csaliké lesz a főszerep! Most azonban a balinok lesznek a célhalak, ehhez mérten kisebb Salmo csalik kerültek a kapocsba, hogy egy látványos adást készíthessünk Önöknek. Tartson most is velünk: a premier november 25-én 20:00-kor kerül adásba a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap, november 26 -án 10:00-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó ...
Ki ne vágyna egy nagycsukától hemzsegő pergető horgászatra?! Ezt csak fokozni lehet azzal, ha sikerül felszíni kapásokat is kicsikarni. A mostani adásunk ezt tükrözi: hatalmas csukák felszíni kapásokkal! Ezt tuti érdemes megnézni. Tartson most is velünk, a premier november 11-én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap november 12 -én 10:00-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az ...
A Mann’s ismerősen csengő neve évről évre felcsendül a plasztik csalis pergetések szezonja alkalmával. A márka irányába mutatott elkötelezettség és fokozott igény teljességgel érthető, hiszen a világ egyik legjobb, legismertebb twister és gumihal családjáról van szó. Az apró sügéres, jászos csaliktól egészen a 15 centis csukás, harcsás példányokig találhatunk Mann’s plasztikokat már nagyon hosszú évek óta a boltok polcain. Hogy ki ...
Kedvenc ragadozóinkat így ősz derekán nagyon sokféle műcsalival horogra keríthetjük. Nem kivétel ez alól körforgó villantó sem, sőt, kimondottan eredményesek lehetünk egy-egy jól megválasztott forgókanállal. Szerencsére annyira széles már e típus választéka, hogy a kisméretű, esetleg apró szájú halakhoz éppúgy találunk megfelelő villantót, mint a klasszikus, nagyméretű, balinos, csukás, harcsás egyedeknél. A változatos méret-, szín-, és ...
Legkeresettebb termékcsaládunk, az EnergoTeam Excalibur már nem csak a legkiválóbb botokat, horgokat, és monofil zsinórokat sorakoztatja fel, a közelmúltban megjelent, kimagasló minőségű fonott zsinórok is megtalálhatók a márkán belül. Az Excalibur Pike Braid és az Excalibur Catfish Braid megjelenése elsősorban a ragadozóhalas, illetve a pergető-, és a harcsahorgászok számára lehet igazán vonzó alternatíva, a fonott zsinór választás ...
Ilyen még nem volt, egészen mostanáig! Egy kivételesen alapos gondossággal összeválogatott műcsali együttes látott napvilágot a Salmo Hungary Team maghatározó tagjainak jóvoltából. Lukácsi Béla és Dr. Kovács Adrián pergető specialistáknál aligha ismerheti más jobban a Salmo csalik titkait, tulajdonságait kis hazánkban, így a garancia arra, hogy a wobbleres szettbe a legjobb csalik kerültek beválogatásra, nem is lehetne biztatóbb. Isten hozott hát ...
Csodálatos hat évet tudhat maga mögött a Banax egyik legelegánsabb, legszerethetőbb és felhasználási körét tekintve talán leguniverzálisabb orsója, az Iris. Abba a körforgásba, melyet hazánkban a tucatszám sorra megjelenő pergető orsók teremtettek, nem volt nehéz bekerülnie. Karaktere, színvonalas felépítése mellé társuló mérsékelt ára nem csak az elit számára tette elérhetővé. Azt, hogy mind szélesebb körben terjedt el meglehetősen rövid idő ...
Kicsit furcsán hangozhat az írás főcíme, de talán ez a legtalálóbb, hiszen a plasztik csalik egyik kiegészítőjéről van szó, a Winged Jig-ről, ami valóban szárnyakat ad, nem csak a plasztikoknak, hanem a lehetőségeinknek is. Nem mondanám azt, hogy korszakalkotó, de párja nincs, a piacon abban biztos vagyok, vannak hasonlók, de azok ennyire kreatívnak nem engedi a pergető horgászokat mint a Winged Jig! Biztosan sokukban megfordult már a gondolat, hogy jó ...
Az ősz - így az igazi ragadozó halas szezon - közeledtével egyre többen érdeklődnek a különféle harapásálló előkék, minőségi horgokkal ellátott jigek iránt. A kérdések java része arra irányul, hogy például a fluorocarbon előke tényleg olyan jónak bizonyul-e csuka horgászatánál, vagy éppenséggel miért kell merev előke egy jerk csalihoz? A horgászok teljesen nyilvánvalóan kifejezték igényüket az iránt, hogy szükségük van olyan magas ...
Annak ellenére, hogy immár két éve horgászom a „Bokor Spin" pergető botokkal, azt hiszem ez az első alkalom, hogy egy kicsit beszélek, azaz néhány sort írok is róluk. Nem akarom dicsérgetni, csupán a legutolsó pergető portyám tükrében szeretném a botot egy kicsit bemutatni. Nem titkolt szándékom, hogy akár a vásárlásához is kedvet csináljak, azok számára, akik szeretik a könnyed, mégis „ütős" gerinces, jól teljesítő botokat. A három ...
A sokak által csak „gébnek" csúfolt Salmo Bullhead sorozatgyártása 1991-ben indult meg Európa leghíresebb wobblergyártójának gietzrwald-i gyárában. A Salmo Bullhead valójában a nálunk is védett halfaj, a botos kölönte imitációja, találó, érdekes testfelépítését hűen tükröző angol megszólítása után kapta a Bullhead elnevezést. Annyit érdemes tudni e halacskáról, hogy a sugaras úszójú halak (Actinopterygii) osztályához, a ...
A napokban kaptuk ezt a beszámolót, úgy gondoltuk példaértékű lehet a horgász hozzáállása, nem utolsó sorban pedig nagyszerű élmény lehetett. Következzen hát Szabó Máté élménybeszámolója! Idén július utolsó napján, reggel hatkor az élő Tiszán gumihallal emelgetve sikerült a képen látható bajszost becsapnom. Több napra mentünk horgászni a folyóra. Sikerült egyéb ragadozóhalat is elejtenünk (süllőt, csukát, balint, kisebb harcsát) ...
A W.S.B csapata, új kalandokat keresve, csukázik. A horgászat érdekessége, hogy a csukákat-vízközt kellet becsapni, mivel eleve ott táplálkoztak. Persze a nagyobb csukák, nem maradhatlak el. Nézze most is adásunkat, a premier augusztus 19-én 22:00-kor kerül adásba, a a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap augusztus 20 -án 10:00-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó galériájában is ...
Untitled Document A megnyerő, szolidan modern zöld-fehér-szürke színű köntös alatt karcsú, mégis erőt sugárzó IM 8-as karbonszövet feszül. Neoprén integrált orsótartójának tapintása maga a tökély, a rövid hátsó nyéltraktus úgy simul alkarunkhoz, hogy szinte azt érezzük, ez a pergetőbot összeforrt velünk, a testünk része lett. A bot érzékszervünkké vált, ultrafinom antennaként közvetíti a csalink távolságában fellelhető minden rezdülést. ...
Augusztus hónap legjobb csalijának választása nem véletlenül esett Európa legnagyobb wobblergyártójának kétrészes remekére. A gietzrwald-i gyárban 2006-ban debütált Salmo Frisky nagyon rövid idő alatt hódította meg a világ horgászközönségét, Magyarországon is az egyik legkedveltebb, legeredményesebb wobblernek számít. Salmo Frisky-k bevetésre készen A crankbaitek csoportjába tartozó Frisky úszó típusai ...
Az utóbbi időben egyre nagyobb teret kapott a pergetésen belül a plasztik csali, a legnyomósabb érv, ami mellette szól, az olcsósága. Ezt sokkal bátrabban dobjuk olyan helyekre ahol esetleg beakadhatunk és odaveszhet a csalink, mivel a ragadozók is szeretik ezeket a helyeket ezért valószínű több kapásunk is lesz. Így nem meglepő ezeknek a csaliknak a térnyerése. Persze mint mindenben ebben is vannak nehézségek, bár rendkívül egyszerűnek tűnik, mégis ...
Pontyos és békés halas összeállításaink sorozatát megszakítva ebben a hónapban egy ígéretes pergető szettet ajánlunk a horgásztársak figyelmébe. A szett minden eleme, a bottól az orsón át egészen a csalikig, a mindenki által jól ismert Kamasaki cég terméke. Noha belépő kategóriás pergetőbottal és pergetőorsóval fogunk találkozni, mégis a gyártó több évtizedes múltja és innovációja erősítheti az eszközök pozitív jellemzői iránti ...
Legkedveltebb felszíni csalink, a híres lengyel wobblergyártó cég popperének bemutatását szántuk erre a hónapra. A választást mi sem indokolta jobban, minthogy megítélésünk szerint a topwater csaliknak a meleg nyári hónapokban van leginkább létjogosultsága. Ekkor érhetjük el velük a legszebb sikereket, a magas vízhőmérséklet miatt túlzott növekedésnek indult növényzet fölött, a víztetőn precízen vezetett popperre a kapások nem maradhatnak ...
A hónap csalija: Salmo Rattlin’ Hornet 2015. elejére a számomra legszimpatikusabb wobblergyártó cég új egyeddel bővítette az amúgy sem szerény kínálatát. Sok százezer pergetőhorgász legkedveltebb wobblercsaládjának, a híres Hornetek legújabb generációjának eljövetele hozta lázba a hozzám hasonló fanatikusokat, Piotr Piskorski keze munkája nyomán megszületett a Rattlin’ Hornet. A wobbler, amely 1995 óta ...