Mindannyiunk szereti a pihenésre, horgászatra szánt időt eredményesen tölteni, sok szép halat fárasztani és megszákolni. Ugyanakkor, ha a vízparti tartózkodás kényelmetlen, kellemetlen, az sokszor árnyékot vet a horgászat nyújtotta élményekre. A kényelem tehát fontos! A parton töltött idő - bár férfiasan hangzana - ne legyen túlélőtúra. Épp elég az alkonyati szúnyoginvázió, a szemerkélő eső vagy a nyári hőség, nem kell, hogy ...
A legyes horgászok sem maradhatnak szárazon; eddig egy picit háttérben voltak adásaink során, de most előhozakodunk egy speciális technikával. A technika lényege, hogy itt monofil zsinórral kell a dobásokat végrehajtani, ezáltal gyorsabban és pontosabban meg tudjuk horgászni az ígéretes helyeket. Gyönyörű tájak szép halak, tartsanak hát ismét velünk! A műsor a szokásos időben augusztus 7-én 17:30 kor és 22:00-kor kerül adásba, a PV-TV műsorán az ...
Idén is megrendezésre került a Székesfehérvárhoz közel eső Hajnal horgásztó 48 órás pontyfogó versenye. Június utolsó hétvégéjén kilenc kétfős csapat gyűlt össze, hogy próbára tegye csaliját, taktikáját és persze szerencséjét. A pontyhorgászat oltárán áldozva Sógival mi is beneveztünk a péntek déltől vasárnap délig tartó megmérettetésre. Kellemes, meleg idő és a szokásos szél fogadott a ...
Matchbotként már teszteltük az ET Extreme Match-Feeder botot, és elégedettek voltunk vele. Ígéretünkhöz híven eljött az ideje, hogy feeder mivoltában mutassa meg mire képes. A próba horgászatra a Tisza folyón kerítettünk sort. A varázslatos helyszín A folyó tisztulása még zajlott, de már a 30 cm feletti átlátszóság, és a korábbi napok eredményei bizakodásra adtak okot. Egy partvédő, ún. depónia kövezést ...
A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége hagyományos ifjúsági horgásztáborát -az előző évi jó tapasztalatokra alapozva- ismét Püspökladányban, az V-ös tó területén rendezte meg 2013.június 28. és július 07. közötti időszakban. A táborozáson részt vevő fiataloknak most is a kollégium biztosította a szállást, az iskolai konyha pedig az étkezésükről gondoskodott. Az idei időjárásra nem lehetett ...
Az áradás elmúltával, mióta újra megindították a folyást a Ráckevei Dunán, rendkívül rapszodikussá vált a békés halak kapókedve, ragadozó pedig erre felé nincs is. Akad azonban néha egy-egy nap, amikor igazán érdemes kiülni, mert felejthetetlen élmények érhetik az embert. Egy ilyen nap eseményeit mesélném el, már csak bíztatásul is, hogy nem szabad feladni, előbb-utóbb csak bejön, talán akkor, amikor a legkevésbé számítunk ...
A csukákat az év szinte bármelyik szakában megfoghatók, azonban van, hogy már talán túlságosan is óvatosak, így nehéz őket horogra csalni. Persze a jó horgász nem adja fel és megpróbál olyan trükköket kitalálni, amivel túljárhat a halak eszén. Most is egy hasonló esetet láthatunk ahol a megoldás kulcsa a puha Manns és Wizard plasztikcsalik. A műsor a szokásos időben július 24-én 17:30 kor és 22:00-kor kerül adásba, a PV-TV műsorán az ...
Van néhány sügérben igen gazdag vízterület hazánkban, s az egyik bizony fővárosunk ölelésében rejtőzik - sokan nem is tudják. Az újpesti öböl nyugalmával, tiszta vizével, megannyi nagy hajójával, kajakosaival, BKV járataival egy igen mozgalmas jelenség. Azoknak, akik szeretik az UL pergetést, és a kis sügérek a kedvenceik közé tartoznak, érdemes egyszer ellátogatni ide. A főszereplők Azon gondolkodtam, hogy ...
A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban ismét nekiveselkedett a szervezőcsapat a III. Szent Péter Kupa keresztény horgászverseny megszervezésének. A Gyárvárosi Plébánia köré 10 templom szerveződik Pécs keleti részében, valamint Bogád környékén. Az itteni családoknak, gyerekeknek szerettünk volna egy élményekben gazdag, természetszeretet növelő, közösséget erősítő programot, a plébánia ...
A Harsányi-tó hallatán a legtöbb horgásznak a kapitális pontyok jutnak eszébe. Mintegy mellékesként fognak a nagyhalra áhítozók szép dévéreket. Igen ám, de mi van, ha mi konkrétan dévérezni szeretnénk? Nos, mi ezt is kipróbáltuk! Tartsatok velünk a következő adásunkban is ahol Lázár Józsi próbálja megfogni a Harsányi-tó dévéreit. A műsor a szokásos időben július–17-én 17:30 kor és 22:00-kor ...
Bizonyára már sokan hallottak a horgászsport legújabb szenzációs eredményéről. A magyar csapat az előkelő harmadik helyet szerezte meg a Európa-bajnokságon, míg a legjobban szereplő versenyzőnk, Szilvási Szilárd lett az újdonsült Európa-bajnok! Szilárdot kérdeztük ő miként élte meg a versenyt, így egy picit a verseny légkörébe is betekinthetünk. Beért a kitartó munka, a jutalom egy ...
Na nem valódi robbanásra kell számítani, csupán egy "robbantott ábrát" hoztunk létre a BS Spin nagydarab modelljének. Gyermeki vágyainkat is kiélve, alkatrészeire szedtük a 6000-es orsót. Nem kizárólag öncélú performansz ez, jó tudni, milyen alkatrészekből áll, és esetleges karbantartás, zsírozás hogyan lehetséges. Az orsó még egyben, kicsomagolás után. Megszámoltuk a csapágyakat, és némi ismeretre tettünk ...
Ha nagytestű pontyokról van szó általában a bojlizásra, esetleg a feederezésre gondolunk. Pedig van más út is Benzár Zsolt a nagytestű pontyokat veszi célba, méghozzá csónakból és match bottal. Élvezetes fárasztások, nagyszerű kaland kell ennél több? ...
Az Energo Team top spiccbot sorozata azt a nevet viseli, mint a pergető szegmens legjobb darabjai is. A Blade Pole jelenleg 3 modellel várja a vásárlókat, mi ebből a legkisebb, 6-os botot vetettük be, s próbáltuk megfogalmazni, milyen is egy prémium szegmensbe tartozó bottal horgászni, s meghatározni, kiknek is való ez igazából. A bot hihetetlenül karcsú A spiccbotos módszer több szempontból is nagyon fontos. Nagyon nagy ...
A hétvégén Novi Sad-ban zajló Európa bajnokságon a magyarok ismét letették névjegyüket. A magyar csapat egy nagyszerű Bronzérmet szerzett meg, míg Szilvási Szilárd lett az újdonsült Európa bajnok! Szilárd már a válogatón is megmutatta, hogy felkészült a megmérettetésre, az Európabajnokságon aztán a szerencse sem pártolt el mellőle, és mint egy jó horgásznak illik, ő élt is a lehetősséggel, és begyűjtötte az aranyérmet. Persze ez nem volt ...
Volt már többször is adásainkban a Wizard plasztikokról szó. A jóról azonban nem lehet eleget beszélni, és persze a horgászaink is előszeretettel használják ezeket a kiváló csalikat. A következő adásunkban szebbnél szebb süllők kerülnek kamera elé, érdemes a horgászok minden mozdulatát figyelni mert ismét sokat tanulhatnak a ...
A Fehérvárcsurgó-i víztározó csodás halakat rejt. Messze földön híres harcsaállományáról, de más ragadozók is nagy számban találhatóak vízben. Pontyok közül sok a kapitális példány, a tó keszegállománya pedig ámulatba ejtő. Az itt évenként megrendezett úszós ...
Van hogy a finomabb felszerelések kellenek ahhoz, hogy igazán eredményesek legyünk, a mostani műsorunkban is hasonló a helyzet. Benzár Zsolt mesterhorgász már számtalanszor bizonyított, most ismét elénk tárja tudásának egy szeletét. Szép keszegek és kárászok bánják Zsolt horgászatát, tartsanak most is velünk. A műsor a ...
A match-, illetve a hétköznapi nyelvben ritkábban használt wagglerúszók sajátosságaikkal, egyedi tulajdonságaikkal nagyon fontos meghatározói az eredményes gyűrűsbotos úszós horgászatnak. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a technika kivitelezéséhez két speciális eszközre minden körülmény között ...
Milyen zsinórt érdemes vásárolni? Gyakran hangzik el ez a kérdés horgászboltokban, valójában a kínálat rendkívül széles, választani pedig nehéz közülük. Habár a gyártók igyekeznek segítségünkre lenni különböző ajánlásokkal, mégis leginkább a tapasztalat az, ami megmutatja, ha egy ...
Egy igazi hamisítatlan tavaszi horgászatot láthatunk a következő adásunkban. A sok szép kárász és ponty mellé egy nagyobb ponty is beköszönt, ami a végén rendesen próbára tette horgászatunkat, mivel a szák mérete nem éppen erre a halra volt méretezve. Persze a jó horgász megoldja a lehetetlennek tűnő feledatot is, így a ...
Első Balatoni Salmo Kupa beszámoló Nem kedvezett az időjárás az I. Balaton Salmo Kupán induló pergetőhorgászoknak. Május 25-én, szombaton az Energofish Kft. támogatásával rendezte meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az I. Balaton Salmo Kupa páros csónakos pergető versenyt Keszthelyen. 13 csapat vállalta a megmérettetést ...
Egy nagyon érdekes koncepció tesztelésére vállalkoztunk. Az ET Extreme Match-Feeder bot az utolsó tag cseréjével - ahogy már a nevéből is sejthető -, könnyedén átalakítható matchbotból feederré. Az ötlet zseniális, de nézzük meg mit mutat a gyakorlatban! Ebből a "sorozatból" csak egy modell létezik Azt hiszem nem kell ...
Igazából egy nyárias hangulatú filmet szerettünk volna forgatni Április közepén, az időjárás azonban nem a szebbik arcát mutatta felénk. Metsző északi szél és havazás várta Lázár Józsit, persze egy jó horgász mindenre felkészül. A tél utolsó leheletében is sikeres horgászatot hagyhattunk magunk ...