A március közepére beköszöntő napsütéses idő előcsalogatta a pontyokat. Úgy kezdődött, hogy a még jéghideg vízben keszegezve, ahogy enyhülni kezdtek a napok, egyre több retúrponty is felvette a fehér halaknak szánt csalit. Végül már – aktívabb etetés mellett – több lett a retúr mint a keszeg. Kicsit bosszankodtam is, de ...
A tavalyi év horgászatára és eredményeire az esztendő utolsó napjaiban elejtett ragadozók tették fel azt a bizonyos koronát. Nap, mint nap azon tűnődtünk, hogy vajon kijuthatunk-e a vízre a jegesedés előtt, vagy a még bennünk munkálkodó zsákmányszerzési és bizonyítási vágy maximális kiélése előtt le kell ...
Sokat gondolkodtam, megírjam-e ezt a fejezetet. Több szempontból elodázhattam volna, hiszen most jönnek a ragadozó halak ívási tilalmai, a horgászatot nem igazán a pergetéssel érdemes elkezdeni, no meg ez a horgászat legköltségigényesebb ága, de mivel én szeretett hobbimat egy komplex egésznek tartom és az esetleges specializálódást ...
Januárban megkezdődött az új szezon. Mivel az idő elég enyhe maradt tudtam, hogy horgászni kell! Az engedély beszerzése után rögtön az első hétvégére pecát terveztem. Ilyenkor nem érdekel a nagy halak üldözése. Boldogan elszórakozok akár apró halakkal is, a lényeg, az, hogy a vízparton lehessek. Mindenképpen pergetni akartam, de csak ...
A fenekezés hazánkban a legnépszerűbb horgászati módszer. Kényelmessége mellett ennek több egyéb oka is van. Nagy távolságban, nagy mélységben, erős sodrású, felpörgős vizekben szinte csak így tudunk halat fogni, de az erős szél, hullámverés is rákényszeríthet minket, hogy így vessük be horgainkat. Legkedveltebb ...
Akik ismerik a kiállításokat, azok tudják, hogy eddig az Energofish Kft csak a Fehován képviseltette magát. Ez ebben az évben megváltozik, ugyanis jelen leszünk a Horgászkiállítás és Vásáron, vagyis a HIT Csarnokban. Kiállítás, ami csak a horgászoké A Fehova kiállítás rendkívül népszerű ...
A tél bizony tud keserves is lenni a horgásznak, ha megjön a hideg. A folyók befagynak, és a pergetőbotok a szögre kerülnek. Azért mi még a fagyos órák előtt belevetettük magunkat a horgászatba, mert lékelni is szeretünk, de a balin horgászatot még jobban. Na milyen ruha jár hozzá? Rubin... Egy új bot került elő a bottartó ...
Ebben az évben is – a hagyományokhoz híven – képviselte magát az Energofish kft a fegyver Horgász vadász kiállításon. A 2011 –es évben egy teljesen új kiállító térrel jelentkeztünk, a stand a sikeres bemutatkozás után most ismét megmutatta magát, benne rengeteg újdonsággal, amikkel most találkozhatott első ...
Az új év kezdete talán sok olyan emberben indította el a legális horgászat iránti vágyat, akik eddig barátaik, családtagjaik mellett feketén kóstolgatták a halfogás gyönyörűségét. Nekem is akad ilyen barátom és az általa megfogalmazott kérdések sokasága adta az ötletet, hogy itt a virtuális hálón ...
Januári csukázásaim alatt sok szép halat fogtam már, de ez a hónap elég rapszodikusnak számít, főleg pergetve. Vontatva már sok szép csuka csábult el csalimra, de mostanság inkább pergetve űzöm őket. Itt Írországban a csuka megfogása nagyban függ a környezeti tényezőktől és bizony sok gondolkodásra adott okot, hogy is tudnám ...
Ha valamire a téli horgászat keretei között kevesen vállalkoznak, az a békés halas horgászat. Pedig a téli vizek időnként nagyon kellemes meglepetéssel szolgálhatnak. Egy biztos, olyan létszámú halrajok, mint amelyekkel télen szembesülünk, soha nem állnak össze nyáron. A radarképen jól látszik, hogy a vermelő ...
Friss idő van, nyugtázom magamban, ahogy kilépek a lakásból, majd szaporán szedem lépteim autóm felé. A napok óta tomboló hideg most valamelyest enyhült, a felhők mögül előbukkanó nap csak tovább erősíti ezt az érzetet. Gyors pillantás, és leltár a csomagtartóban, az új lékhorgász botok, orsók, csalik minden rendben, ...
Sokan akasztják szögre a horgászbotokat a téli hónapokra. Akik mégis horgásznak, jobbára a ragadozó halakat célozzák. Pedig a legtöbb vizünkön a leghidegebb hónapokban is lehet békés halakra horgászni. A folyóinkon annyival szerencsésebb a helyzet, hogy azokon a víz sebessége miatt a jégtakaró kialakulásához nagyobb ...
Néha a „nagyvadak" utáni hajsza eredménytelenül zárul, és valljuk be ez gyakoribb, mint a sikeres kísérleteink száma. A kudarc időnként eszembe juttatja, hogy a nagy halakon túl is van élet, és olykor igen pezsgő élet. Mikor már teljesen belefáradtam a meddő kísérletezésbe, és élmények nélkül ér a hajnal, illetve a ...
Az idén 19. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi fegyver, horgászat, vadászat kiállítás, vagyis a FeHoVa! Ebben az évben,egy hónappal elõre hozták a kiállítást, így a Február 16-19-ig tartó kiállításon már felkészülhetünk a horgászévre, megtapogathatjuk a 2012-es év ...
Megérkezett a tél. Szinte egyik napról a másikra a kellemes őszi időt felváltotta a kellemetlen, hideg, ködös időjárás. A hőmérsékletek sokszor még nappal sem emelkedtek fagypont fölé. Folyóink vízállása, a szárazra sikerült ősz miatt drasztikusan alacsony pontra süllyedt. Nem volt ez alól kivétel a kedvenc patakom sem. Napról napra ...
A hideg őszi idő előrehaladtával az éjszakai felszíni wobbleres süllőzések egyre szerényebb eredményekkel zárulnak. Eleinte ugyan kevesebb a kapásunk, de ilyenkor előkerülnek kapitális példányok is, idővel viszont szinte teljesen elcsendesedik a felszíni éra. A legtöbben letudják azzal, hogy ennyi volt, lejárt a szezon, és áttérnek a mederben ...
A csukapergetés egyik legjellemzőbb műcsalija a támolygó villantó, ennek ellenére még a kezdetek kezdetén nem igen hittem benne. A fémcsalis arzenálom a körforgókra korlátozódott csupán. Gyerekként nehéz volt egyről a kettőre jutnom. Ismerőseim között nem voltak pergető horgászok, akikkel meg a vízparton találkoztam, azokat többnyire a paducon ...
Az elmúlt öt évben a december végi utolsó horgászat mindíg jól sikerült. Nem tudom miért, de ilyenkor a halak mindíg megtisztelnek egész éves fáradtságos horgászataimért. Általában nagy csukákat szoktam fogni, de ez az év most más volt. A szokatlanul meleg 13-14 fokos téli időjárás arra sarkallt, hogy ez év ...
Itt az ősz, és elérkezett az őszi csukázások ideje. Mindig szívesen bóklászok az őszi tájban a kacsacsőrű ragadozók után. A táj szépsége ad egy pluszt a csukahorgászat varázslatához, így a kettő együtt feledhetetlen napokat eredményez, melyeket az ember szívesen jegyez be a horgásznaplóba. A párás hajnalok, a ...
Augusztus utolsó hetére érkezett meg az igazi nyári kánikula. Állat és ember egyként menekült a fák árnyékának hűsébe, igyekezett minél kevesebb időt eltölteni a tűző napsütésben. A vizek szinte forrtak a pipáló halaktól, akik így próbáltak a mélyebb, oxigén hiányos vízből felemelkedve egy kis ...
Október elején megérkezett az igazi ősz. A levegő hűvös és nehéz volt a reggeli párától. Hideg szél fújt, miközben a székesfehérvári Vidámparki tó felé kerekeztem. A fák egykedvűen tűrték az újabb és újabb rohamokat. Megszokták már, a királyok városa meglehetősen szeles-viharos hely, ...
Szalai Donát barátomat már nem kell bemutatnom senkinek, akik kedvelik a feederes módszert. Ő az, aki a nagytestű békés halak fogásában szokott jeleskedni oly módon, hogy az már szemet szúrt a legnagyobb neveknek is. A 2011-es évben is olyan fogásokat produkált, amiről az átlagos bojlisok is csak ábrándozhatnak. Megfogta többek közt harmadik 20 pluszos ...
Előző horgászatunk színhelyére mihamarabb vissza kellett térni. A sügérek mellett a csukák indították be igazán a fantáziánkat és izzították fel pergető horgász vérünket. A korábban tapasztalt eseményekből levonva a konzekvenciát, új, a módszerhez speciálisabb felszereléssel és töretlen lelkesedéssel ...