A pergető horgászat talán legínségesebb időszaka április közepén köszönt be, ugyanis ekkortól két hétig gyakorlatilag csak csukára és harcsára lehet dobálni. Bár egyes keszegfélék tavaszi étvágyát is ki lehet használni és meg lehet próbálni őket becsapni műcsalikkal én mégis egy közeli kis horgásztó partján töltöttem az időt főként azzal a céllal, hogy kipróbáljam a télen hozzám került új CARP EXPERT MAX2 PICKER horgászbotokat... Nem ...
Nem új keletű dolog, hogy ismeretlen vízre tévedve körbe szimatol a rutinos horgász. Jó esetben Google már a barátod, illetve tagja is vagy egy applikációs horgász közösségnek. Így a túra előtt rá lehet keresni a kiszemelt hely adottságaira, hogyan, mikor, milyen fajta csalikkal lehet egy-egy halfajt jellemzően elcsábítani. E mellett vagy ennek híján véletlenül se érezze magát senki feszélyezve mert megpróbálja a legtöbb információt begyűjteni a parton. A ...
Az idei télen több időt szántam a felszerelésem meg újítására, mint általában szoktam. A sokéve halogatott zsinór cseréken túl a régebbi, ritkán használt botjaimat is lecseréltem Koósra. A húszévesnél idősebb Banax orsóimmal nem kellett sokat babrálnom. A mély dobra ráfér a 76-os. Kaptak egy mélydobot a zsinór kapacitás miatt és már mehettek is fel az új Shadowokra. A strapabíró Shadow. A még 2000-ben vásárólt ...
Megragadva a nyár első napsugarait, Hejőkeresztúr és Nyékládháza között elhelyezkedő bányató partjára érkeztünk Molnár Zoltán operatőr kollégámmal egy rapid felszíni pergetésre. Mint már korábbi írásaimban említettem ez egy több mint 300 hektáros vízfelület, amihez átlag 10 méteres mélység párosul. A 20 méternél mélyebb gödrök sem ritkák, így egy óriási vízfelület, ami lassan melegszik fel. Más kisebb vizeken már régen leívtak a balinok és ...
Legnagyobb folyónk az esztendő minden hónapjában tartogat meglepetést, de mégis a békés halak eredményes fogása szempontjából a tavasztól az ősz végéig tartó időszak a legkiemelkedőbb. Az izgalmas, halakban gazdag folyóvízi pecák sikerét az aktuális vízállásnál optimális haltartó helyek ismerete határozza meg a felmelegedés időszakától egészen az októberi-novemberi lehűlésekig. Nincs ez másképpen a bolognai botos úsztatásnál sem. Fontos tudnunk a ...
A halakkal, vízparttal és horgászattal való viszonyom gyökerei pöttöm koromra vezethetőek vissza. A természettel sosem késő kapcsolatba lépni, de ha már hozzám hasonlóan, gyermekkorban van szerencséje a következő generációnak valamilyen formában ezt átélni, az igen jó hatással bír a jellem fejlődésre és hosszú távon kamatozó ’’befektetés” akárhonnan nézzük. 9 éves fiamra is anno nagy hatással volt az első spicc bottal való próbálkozás és ...
A Tisza-tó Kisköre-Abádszalók környékén elterülő területe és környezete megannyi horgász, de akár pihenési lehetőséggel is kecsegtet. Ebben a beszámolóban egy rövid kitekintőt mutatok azon horgászoknak, akik régóta tervezik ezen rész megismerését. A Kiskörei Vízlépcső a Tisza 404 fkm szelvénynél, Kisköre község határában épült meg. A vízlépcső három egybeépített főműtárgyból duzzasztómű, hajózsilip, vízerőmű és a hullámtéri ...
Végre itt a nyárias meleg, ezért, bár mostanában gyakran kerülgetnek zivatarfelhők és szúnyogok, érdemes megnyújtani a késő délutánra, estére tervezett horgászatot és belekóstolni az éjszakai horgászat világába. Az ilyen estékre mindig igyekszem még világosban, legalább 1-2 órával a naplemente előtt érkezni és kiválasztani a helyet. Így sokkal egyszerűbb előkészülni. Mindent kéz alá tehetek, megszokom a bot és a csúzli kezelését, a csúzligumi ...
Minden műcsalinak eljön egyszer a maga helye és ideje, ami ott és akkor úgy fog működni, ahogyan semmi más típus nem képes akkor. Ez az áttörés aztán megváltoztatja az addigi rangsort. Minden pergető horgász dobozában ott lapulnak a favoritok, melyek persze számos esetben képesek elvérezni, mégis hiszünk bennük, mert tudjuk, hogy működnek. Ugyan ezt a bizalmat kell, hogy megelőlegezzük azoknak a méltatlanul háttérbe sorolt csaliknak, mint amilyenek a ...
Soha nem titkoltam, hogy melyik vízen szeretek horgászni a legjobban, hiszen gyerekkorom óta horgászom a Dunán és ez a fajta peca áll a szívemhez legközelebb. Egyik nap gondoltam egyet és kora délután el is látogattam az öreg folyóra, bízva abba, hogy esetleg az estébe bele próbálva sikerül majd egy-egy termetesebb halat is szákba terelni. Duna….mesébe illő környezet. Leginkább, ezért a látványért kedvelem. Ha nem fognék halat, már akkor is ...
A pergető horgászok döntő többségének biztosan lapul a dobozaiban egy- két olyan műcsali, ami különösen nagy tisztelet, bizalom és eredményesség övez. Akár egyedi darabról, akár tömeggyártott termékről van szó, mindig velünk van még akkor is, ha nem akasztjuk fel a kapocsba, sőt gyakran már fel sem merjük kötni, nehogy véletlenül egy csúnya akadóban érjen véget páratlan karrierje. Ismerek egy olyan wobblert, ami már oly sok mindent megélt, hogy egy ...
Május első hétvégéje van, és már halványulnak a fények, mikor késő délután horgászhelyemhez érek, ahol remélem, hogy egy izgalmas éjszaka vár rám a szenvedélyemnek otthont adó folyón. Az időjárás végre megkegyelmezett nekem, hiszen kellemes húsz fok körüli hőmérséklet és enyhén lengedező szellő mellett csodálhatom a naplementét. Enyhén lengedező szellő mellett csodálhatom a naplementét. Az április bezzeg nem volt ilyen kegyes velem! ...
Fürdés ilyen jól még egyikünknek sem esett, ez nem kérdés, hiszen magyar bajnokok lettünk method feeder szakágban, csapatban, nem is akármilyen CSAPATBAN! Bár a legendás Maty-ér vize még csak közelítette a 20-22 Celsius-fokot, mi egyetlen percig sem gondolkodtunk azon, hogy beugorjunk-e vagy sem! Magyar bajnokok lettünk ugyanis, ilyen esetben pedig illik megmártózni a versenynek helyszínt biztosító vízben! Határtalan örömünkben meg sem fordult a fejünkben, hogy ne ...
Ha nyár, akkor, úgy gondolom, hogy a legtöbb horgásztársamnak az amurozás jut eszébe, nem is véletlenül, hiszen ez a torpedók kedvenc időszaka! Bevallom, hogy nekem az amur a kedvenc halam, éppen, ezért fokozott izgalommal várom minden évben az amuros horgászatokat. A tejsavas magok mindig nálam vannak, ha amurra horgászok. Sokféleképpen szoktam használni a magmixeket, hiszen mindig az adott víz határozza meg, hogy miként is juttatom be ezt a ...
A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt ...
Az idei tavasz sem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna. A szokatlanul enyhe tél után még áprilisban, a domolykó tilalom előtti hetekben is hasonló vízhőmérséklettel találkoztam, mint a "leghidegebb" hónapjainkban. Nehezen is mozdultak ki a halak a rejtekeikből és gyakran rá sem hederintettek a nekik szánt műcsalikra. Volt viszont egy modell, amely - némi átalakítással - még ezen körülmények között is igen jól teljesített köszönhetően a testében ...
Úgy gondolom, hogy erre a termékre már nagy szükség volt a Benzár Mix palettáján, hiszen egy rendkívül praktikus, fogós csalogatóanyagról van szó, aminek elkészítése végtelenül egyszerű és talán ez a három legfontosabb tulajdonsága teszi ennyire meggyőzővé. Íme az 5 féle pellet box! Igen, öt a szerintünk leginkább fogós ízesítésben került a boltok polcaira, amelyek között van már régóta bevált aroma, viszont van, olyan új ízesítés ...
Már-már nyári időben értünk a vízpartra így kényelmesen állíthattam fel a Giant rod podom! Ez az írásom kissé talán rendhagyó lesz. Inkább élménybeszámolónak szánom, mintsem egy-egy módszer vagy technika kimondott bemutatásának. Ennek egyszerű oka van, hiszen a teszthorgászatnak induló horgászat annyira remekbeszabottan sikerült, hogy inkább volt élmény, mint munka a Koi 2-es tavon eltöltött három nap! Természetesen kedvenc pálcáim ...
A tavalyi Klubcsapat Feeder Országos Bajnokságon szerzett ezüstérmünknek köszönhetően vívtuk ki a jogot arra, hogy idén részt vehessünk a feeder horgászat Bajnokok Ligáján, azaz a Klubcsapat Feeder Világbajnokságon. Nagyon-nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, hiszen hosszú évek óta ezért dolgoztunk, de ekkor még nem tudtuk, hogy mekkora fába is vágjuk a fejszénket ennek az írországi kalandnak a leszervezésével. Feladatok valódi armadája várt ...
Bár a kora tavaszt még megtöri egy-egy kellemetlen hidegfront, napról-napra melegszik. A felmelegedés pedig kicsalja a halakat a partszéli sekély területekre, ahol kevés felszereléssel, egy jó match bottal, finomra hangolt úszós szerelékkel érdemes keresgélni. A tökéletesen kisúlyozott úszó olyan apró kapásokat is jelez, amelyek más módszerrel nem láthatóak. Gyakran alkalmazom azt a taktikát, hogy 2-3 helyet is megetetek egy-egy marék kukoricával, egy-két ...
Végre itt a tavasz! A napközbeni hőmérséklet helyenként eléri, sőt, meg is haladja a 20 Celsius fokot, a reggelek sem fagyosak már, így minden vízparton töltött nap ajándék! Az első ilyen hetek már alkalmasak arra, hogy az ember új, ismeretlen vizeket keressen fel és bővítse kedvelt horgászhelyeinek körét. A tavak ugyanis a víz hőmérsékletének emelkedésével párhuzamosan válnak egyre inkább pezsgő élettérré a halak számára és egyre kevésbé lesz ...
A Mann’s plasztik műcsalik mintegy húsz évvel ezelőtt, az óceán túloldaláról érkezetek meg hozzánk. Bizony régen találkoztam az első darabokkal, ám az óta nagy kedvenceim lettek. A miértre egyszerű a válasz: sokféle helyzetben eredményesek, sok-sok horgászélményt nyújtottak számomra. Nem a gumik tulajdonságait szeretném ezúttal sorolgatni, inkább a rengeteg halas kalandomból, a fogások adta tapasztalatokból szeretnék felemlíteni. Remélem, ez nem csak ...
A tél végét jelző időjárás nem tudja otthon tartani a horgászat iránt érdeklődőket, jó magam is így voltam ezzel. A vizek nagy része már felkúszott 8 Celsius-fok fölé, ami azt jelenti, hogy a halak étvágya egyre nagyobb napról napra. Igazán vágytam már kemény fárasztásokra a tél alatt kicsit azt éreztem berozsdásodtam, amikor lehetett ugyan vízparton voltam, de a keszegek nem hajtották karikába a botokat. Szívem szerint a Tiszára mentem volna horgászni, ...
Már régóta készültünk Varsányi Miklóssal, az Energofish Feeder Team versenyzőjével egy közös horgászatra, ám most, amikor végre összejött, azzal kellett szembesülnöm, és tett különösen kíváncsivá, hogy nem feederbottal, hanem rakóssal fogunk horgászni. Ráadásul nem is akármilyen apropóból kaptam a meghívást a kiskunhalasi Ezüst-tóra, hiszen Miklós a megrögzött feederes arra adta a fejét, hogy részt vesz az első ízben kiírt Free Style Rakós botos ...