Fegyver, Horgász, Vadász Szakkiállítás és Vásár, mégpedig már a 26. a sorban. Tradicionális szezonnyitó esemény ez, ahová el lehet hozni az új termékeket bemutatni. Hazafelé autózva az M5-ös autópályán akaratlanul is számot vetettem a mögöttem hagyott napokról. Kissé fáradt fejjel próbáltam rendszerezni a gondolataim, bár ekkor még nem tudtam, én írok beszámolót a vásárról. Alább következzenek a csütörtöktől vasárnapig tartó börze legfontosabb ...
Szegedtől távolabb kevesen ismerik a Gyálai-holtágat. A Csongrád megyei horgászok többsége is előnyben részesíti a könnyebben megközelíthető vizeket, a holtág nagy része csak 2-3 kilométer földút leküzdésével érhető el. Nyáron por, télen sár. Természetesen ezek a legjobb részek a több szakaszból álló holtágon. Fehérpart-Szilvás, Görbe, Sárgás, Lisztes. Nem kis terület, 18,6 km hosszú, 160ha vízfelület. Nyugodtan mondhatjuk, természetes víz. ...
A Fehova, elvégre évek óta az új szezont megelőző első horgászkiállítás, rendre sok újdonságot tartogat a látogatók számára, hiszen a kiállítók évről évre itt mutatják be elsőként a legfrissebb termékeiket. Esetünkben sincs ez másként, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy a 2019-es Fehován több olyan felszerelést, csalit is szemrevételezhetnek majd standunkon az érdeklődők, amelyek teljesen egyedülálló fejlesztések mind a békés-, mind pedig a ...
Írásom első részének kezdő mondatai során már megfogalmaztam a nagy kérdést arra vonatkozóan, hogy az adott napon milyen módszerrel, megközelítéssel lehet a leginkább hatékony módon túljárni az előttünk fekvő vízfelszín alatt megbúvó bajszos barátaink eszén. A method technikát érintő finomságokkal kapcsolatos tapasztalataim papírra vetése után a következőkben a Préri tavi, csontival történő horgászatom részleteit igyekszem pontosan bemutatni. ...
5 tipp a téli, nagyhalas horgászatokhoz A tél beköszöntével a horgászok többsége szögre akasztja a botzsákot, hiszen a nulla fokhoz egyre inkább közelítő hőmérséklet, az erős, sokszor viharos erejű szél, illetve a gyakorta hulló, különböző halmazállapotú csapadék komoly visszatartó erő tud lenni. Vannak azonban olyan fanatikusok is, akik még ilyenkor sem restek ellátogatni kedvenc tavuk partjára, bízva egy-egy nagytestű ponty megfogásban, mindezt ...
A vastag téli öltözetekkel szemben teljes joggal várjuk el a legalapvetőbbeket: védjen a hideg ellen, legyen vízhatlan, a fölösleges meleget, amely pára formájában csapódna le a rétegek alatt, eressze át és ne akadályozzon minket a szabad mozgásban. Az ősz utolsó hónapjában debütáló Carp Expert Neo kétrészes thermo ruhája a fent felsoroltakat alapból tudja, ezen felül olyan pozitív tulajdonságokkal rendelkezik, melyek eddig csak a méregdrága téli ...
A különféle aromák kínálata már-már végeláthatatlannak tűnik, emiatt a horgászoknak nincsen könnyű dolguk, ha szeretnék a számukra megfelelő típust kiválasztani. Ez részben érthető is, hiszen a Benzár aromák hada 2018-ra rendkívül széles és igazán változatos lett, hála a folyamatos fejlesztéseknek. Összesen négyféle aromacsaláddal léptünk idén a piacra, amelyek úgy gondolom, hogy teljes egészében lefedik és maximálisan kielégítik a ...
A téli horgászatoknak megvan a maga varázsa, hiszen a leghidegebb napokon biztosan nem kell tumultustól tartanunk még az intenzíven telepített tavakon sem, így élvezhetjük a vízparti lét minden szépségét. Persze az előző állítás csak akkor állja meg a helyét, ha mindezt a megfelelő öltözetben tesszük, és nem arról szól a parton eltöltött néhány óra, hogy dideregve várjuk a kapást miközben a meleg szobára és a kandalló közelségére vágyunk. ...
A Salmo eddig is sok újdonsággal lepett meg bennünket évről évre. A fejlesztés természetesen nem áll meg, hiszen ott van a Salmo csalik megálmodója Piotr Piskorski, aki a legutóbbi évben sem tétlenkedett. Több apróbb fejlesztés mellett, talán az egyik legnagyobb dobás ebben az évben a Salmo Squarebill. Egyediesség és természetesen fogósság jellemzi a Salmo műcsalikat. A Salmo műcsalik legnagyobb népszerűségnek örvendő családja a Hornet, nem véletlen, hogy ...
A feeder szakágban a Klubcsapatok Országos Bajnokságát 2016 óta rendezi meg a Mohosz, így az idei már a harmadik volt a sorban. Az első két évben egyaránt az előkelőnek semmiképp sem nevezhető tizenötödik helyen zártunk, így az idén mindenképpen javítani szerettünk volna. Ennek érdekében ez év januárjában meg is tudtuk erősíteni a csapatot, hiszen két válogatott horgásszal, Varsányi Miklóssal és Stál Gyulával, valamint egy feltörekvő ...
Elsőre talán egy picit furcsa, most a PontyShow-ról lesz szó, de a Pergetők a célközönség. Történt ugyanis, hogy ebben az évben a PontyShow keretein belül megrendezésre került a Pergető Parádé, ahol az Energofish által forgalmazott pergető márkák is képviseltették magukat. A fentebb említett Energofish által forgalmazott márkák közül, talán elsőként sokaknak a Salmo jut eszébe. Ez nem véletlen, ugyanis most is hatalmas kínálattal volt kint ...
A jubileumi, X. Pontyshow-tól joggal várták a látogatók és mi, kiállítók is, hogy még a korábbiakban megszokottól is hatalmasabb és színvonalasabb lesz. Szerencsére nem is kellett csalódnia egyik félnek sem, hiszen minden eddiginél több kiállító tisztelte meg jelenlétével az eseményt, így az érdeklődők egy hihetetlenül széles választékból tudtak szemezgetni. Természetesen ezúttal is lehetett az ismert és elismert horgászoktól segítséget, ...
A legtöbb vízparton töltött nap előtti készülődés során, a beélesített készségek árgus szemekkel történő kémlelése közben, vagy éppen a bevetést követő hazaút során a bennünk, horgászokban talán leggyakrabban megfogalmazódó kérdés nagy valószínűséggel a használt módszerekre vonatkozik. Jómagam is gyakran morfondírozok azon, hogy adott helyen és időben vajon mik lehetnek majd azok a csalogatóanyagok, amik sikerre vezethetnek uszonyos ...
A plasztikcsalik mérete manapság nagyon változó, éppen ezért a hozzáillő jig horgoknak a mérete és egyéb tulajdonsága is széles skálán mozog. Az átlagos mérettel nincs is gond, azonban a nagy méretű plasztikok, és az apróságok már problémásak ebből a szempontból. Most az apróságok felől közelítjük meg a kérdéskört. Manapság már egész apró csalikat is gyártanak, amik valóban apró horgot igényelnek. Azonban az apró csalik között is van ...
A téli horgászatoknak megvan a maga varázsa, hiszen a leghidegebb napokon biztosan nem kell tumultustól tartanunk még az intenzíven telepített tavakon sem, így élvezhetjük a vízparti lét minden szépségét. Persze az előző állítás csak akkor állja meg a helyét, ha mindezt a megfelelő öltözetben tesszük, és nem arról szól a parton töltött néhány óra, hogy dideregve várjuk a kapást miközben a meleg szobára és a kandalló közelségére vágyunk. ...
A téli horgászatoknak megvan a maga varázsa, hiszen a leghidegebb napokon biztosan nem kell tumultustól tartanunk még az intenzíven telepített tavakon sem, így élvezhetjük a vízparti lét minden szépségét. Persze az előző állítás csak akkor állja meg a helyét, ha mindezt a megfelelő öltözetben tesszük, és nem arról szól a parton eltöltött néhány óra, hogy dideregve várjuk a kapást miközben a meleg szobára és a kandalló közelségére vágyunk. ...
A fonott zsinórok előnyeiről a legtöbb horgász nagyon pontos ismeretekkel rendelkezik, mégis nem árt néha ismételni, szót ejteni arról, hogy miben más, egyedi és pótolhatatlan egy-egy horgászmódszerhez a jó fonott a hagyományos monofilhoz képest. Az biztos, hogy aki egyszer használta, az többet nem mondd le róla, tudását, a vele járó előnyök egész sorát a saját javára fordítja. Wizard Braid zsinórok négyféle színben, megbízható ...
Egyetlen ólomfejjel ellátott horog, egyetlen apró jig, mégis jól látható, érezhető és kézzel tapintható a pergető módszer talán legegyszerűbb elemének tekinthető kiegészítőjén is az elmúlt évek megállíthatatlan fejlődése. Akik nyomon követik a Wizard család kínálatának bővülését, fejlesztését, azoknak nem meglepő a minőségre vonatkozó kényes figyelem, legyen az bot, orsó, zsinór, vagy éppenséggel a legváltozatosabb rablós előkék ...
Egész évben tartósan alacsony volt a Duna vízállása, egy-egy gyorsan levonuló árhullámtól eltekintve nem különösebben kellett tartani attól, hogy akkora víz lesz, ami lehetetlenné teszi a folyóvízi horgászatot. A budapesti mérce szerinti augusztusi 78 cm már a hajóforgalom jelentős csökkenését eredményezte, Kulcsnál például döbbenetes látványt okozva a folyó közepén megfeneklett és keresztbe állított uszályok mellett száraz mellkassal sétáló ...
Nem telt unalmasan a nyár horgászat szempontjából, de a szeptemberi és az októberi pontyfogásaim messze túlszárnyalták a tavasztól jegyzett adatokat. Az őszi nagy számok jellemzően a rövid, de sűrű pecáknak volt köszönhető, úgy, és annyit forgott a kezemben method jellegű rövid feederbot, mint talán azelőtt soha. A sok jó új bot között is volt egy régi, ami minden tekintetben a legmegfelelőbbnek bizonyult változatos távokra etetni éppúgy nagy ...
Feeder bottal nagytestű pontyokra, avagy a Maconkai Víztározó messze földön híres halai és egy sor nagyhalas praktika Szabó Bencétől. A felszerelésekről, a taktikáról, a végszerelékről és az eredményes csalogatóanyagokról egyaránt szó esik ebben a nem hétköznapi filmben, amely jó példája annak, hogy ha minden részlet a helyén van, akkor micsoda élményekben lehet részünk mindössze néhány óra alatt is! Tartson most is velünk, a premier ...
Egy műcsali vásárlás közben a személyes benyomás, a barátok, ismerősök tanácsai mellett biztosan elgondolkodtak már miért éppen azt válasszam. Most azonban úgy is fogalmazhatnék miért érdemes az óriási kínálattal rendelkező Salmo falat megnézni a Pergető parádén? Egyediség! Aki egy kicsit is járatos, a műcsalik terén, tudja, nagyon fontos az, hogy legyen neki olyan mozgása, formája amit még nem ismernek az adott vízben a ragadozók, ezekkel ...
Hogy a Wizard háza táján egy percig sem állt meg év közben az élet, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a pergető szezon kezdetére óramű pontossággal érkezett meg a legújabb fejlesztésű pergető bot néhány nagyon különleges plasztikcsali kíséretében. Nem volt hát kérdés, az októberi napsütés már az ET. Wizard Samurai Spinnel a kézben fogadott csónakos és parti pergető portyáimon egyaránt. A Samurai a legnagyobb méretsorral rendelkezik a ...
Az idei év bizony kiemelkedő jelentőséggel bír a Carp Expert történetében, soha nem jelent meg azelőtt ennyi remek elektromos rádiós kapásjelző a márkán belül, mint idén. A Carp Expert már eddig is bővelkedett a jobbnál jobb pontyos jelzőkben, gondoljunk csak a Brenta, Tevere, Piave, vagy az Enza rádiós szettjeire. Le kell szögezni az elején, hogy nem „sablontermékről" van szó. Meg fogjátok látni, hogy az Adige különleges funkciói révén a ...