Igen sűrű az idei versenyszezon a megkésett kezdés okán, így az utóbbi hetekben nem volt idő a lakóhelyem környéki tavak horgászatára. Most egy röpke kéthetes versenyszünet lehetővé tette ezt is. Óva intettek horgásztársaim attól, hogy meglátogassam a helyi egyesületi tavat. Törpe, törpe és törpe mindenre a felmelegedett júliusi tóban. Finom szerelékkel, apró pellettel, csemegekukoricával ne is próbálkozzak! - mondták. Sokéves tapasztalatból ...
A horgászat élményekkel ajándékoz meg bennünket, amelyek a halak megfogásával teljesednek mi. Természetesen fogás nélkül is jól érezhetjük magunkat a vízparton, de minden horgász reménykedik a szebbnél szebb halak megfogásában. Amikor elérkezik a pillanat, fontos, hogy fel legyünk rá készülve. Nem mindegy milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, főleg a ragadozók esetében kiemelten fontosak a felszerelések, hiszen a kiemelésnél éles fogak várnak ...
A Maconkai-víztározó az egyike azoknak a tradicionális horgászvizeknek, ahová mindig szívesen megyek. Elsősorban a nagytestű pontyok miatt szoktam látogatni a tórendszert, holott fehérhal állománya is kimagasló, sőt, tulajdonképpen bármilyen békéshalas módszerrel eredményes lehet az ide látogató horgász. Kedvenc területem a tórendszer részei közül egyértelműen a fő tározórész, azon belül is a gáti versenypálya, melynek legutóbb az elejére, valahová ...
A trendek jönnek-mennek, melyek a különböző technikákat és stílusokat reformokkal és igényekkel színesítik, ez a pergetőhorgászatban is nagyban dívik és jelen van. Egyre modernebb formák, ötletek, színek és egyéb funkciók jönnek előtérbe az eszközökben és termékekben egyaránt, hogy egy horgásznap sikerességénél, a horgász javára mozduljon meg a mérleg kellő oldala. De ezen modernizációs receptúra mellett, a horgászvizekre különböző javallatok és ...
A WFT rövidítés a Word Fishing Tackle márkából ered, mely egy igazán gyorsan fejlődő és sok technológiában élenjáró német vállalat. A WFT jelenleg, több mint 20 országban élenjáró a termékeivel a világ minden táján, és több horgász-szegmensben úttörőek innovativitásuknak köszönhetően. A WFT elsőrangú szerepet tölt be az elektromos csónakmotorokon át, a horgászorsók és különlegesen terhelhető botok terén is. A cég ...
Immár hatodik éve hogy a Koós Catfish Horizont botok (300 cm és 330 cm) a horgászboltok polcaira kerültek. Nem ismerem a pontos eladási számokat, de minden évben több száz darab kerül az új tulajdonosához. A környező országok mindegyikében forgalmazzák. A Horizont maximálisan beváltotta a hozzáfűzött elvárásokat. Ár érték arányban is a legjobb botok egyike. Az aktív használók népes táborától csak elvétve hallani kritikus megnyilvánulásokat, és ez nem ...
"Csakúgy, mint ahogy a főemlősök alapvető szerepet játszottak evolúciónk történetében, úgy igaz, hogy a RidgeMonkey alapító szerepet játszott a pontyhorgászat világának fejlődésében és mindezt alig öt év alatt!" - RidgeMonkey- A RidgeMonkey® cég 2014 elején alakult, mely egy azonos gondolkodást képviselő horgászok kisebb csoportjának ötletéből született, ami arra törekedett, hogy olyan intuitívan átgondolt termékeket hozzanak forgalomba, ...
A Sonik kellően ismert nevet épített a pontyhorgász világban napjainkra. Ezt természetesen nem csak a termékeik árazásával érték el, hanem azok funkcionalitása és minősége is kiváltképp előnyös értékkel rendelkezik. Ezen szempontok alapján válhatott a vezető brit horgászkereskedelmi cégek egyikévé. Maga a Sonik Sports, mondhatni egy "új" márka a horgász piacon, mivel a társaságot 2008-ban Ian McCormack alapította. Ezen rövid időszak alatt ...
Örömmel jelentjük be, hogy az Energofish Kft. forgalmazásában újabb prémium horgász márkák jelentek meg július elején. Minden horgászmódszerhez elérhető kínálatunkban többféle termék-megoldás, amivel élményekkel és sikerekkel lehet nyugtázni egy horgásznapot. Szortimentünk folyamatosan növekszik a piaci igényekhez mérten, így külföldi, import felsőkategóriás termékeink körét is folyamatosan növeljük. Drennan A Drennan termékek 3 alap ...
Ebben az írásban viszont nem szigorúan újdonságaink, hanem azok az aprócikkek kerülnek a fókuszba, melyeknek köszönhetően felkészülten várhatjuk a következő horgászatunkat. A „töltögetős” módszerrel – és úgy általában a (ponty) horgászattal – kapcsolatosan kijelenthető, hogy a siker kulcsa sokszor a legapróbb részletekben rejlik. Egy adott vízterületre bárki, bármikor el tud látogatni, azonban az eredményességhez jó néhány dolognak ...
A tilalom végéhez érve már nekem is nagyon viszketett a tenyerem a balinos botom után. Sem a hely, sem pedig a módszer nem volt kérdés számomra. Természetesen pergetve, gyors csalikat használva, és persze hogy a Balaton küszöktől hemzsegő mólói felé vettem az irányt. Gerinces, könnyű és átkozottul gyors. Ennyi a lényege a 3-15 grammos Wizard Samurainak. A legrövidebb Samurai még 100 gramm sincs, élvezet vele szórni a 10 gramm körüli balinos ...
Kora tavasszal kezdtem készülni a Method OB selejtezőjére. Ahogy a frissített versenyszabályzat megjelent, benne a fonott zsinór száműzésével, azonnal váltottam monofil dobóelőkére és elkezdtem a monofil előkékkel való kísérletezést. Azt is hamar eldöntöttem, hogy Látóképen fogok selejtezni. A keszeges, kárászos, pontyos method közel áll hozzám. Olyan vízterületeket kerestem a környéken, melyek erre alkalmasak. A helyi horgászboltban futottam össze egy ...
Mint már egy korábbi cikkemben említettem, biztos volt számomra, hogy visszatérek még Pródra, hogy az ott megszerzett tapasztalatokat felhasználva növeljem a kifogott halak méretét! Ez a nap most érkezett el Június második péntekjén! Délután háromkor elindultam haza a munkahelyemről, hogy 17:00-kor már a tóparton lehessek! Gyorsan vettem magamhoz némi ételt és italt tudván, hogy 24 órára készülök a vízpartra. Egy kollégámmal indultunk útnak ezúttal a ...
A feederes versenyzők körében mindössze tavaly vált ismertté és egy csapásra kedveltté a fantasztikus környezetben elterülő Deseda, amely páratlan halbőséggel rendelkezik. A víz nemcsak a ponty és süllő állománya miatt oly népszerű, hiszen a hozzám hasonlóan a pörgős, igazán mozgalmas pecákat kedvelő sporttársak is biztosan örömüket lelik az itt eltöltött időben, köszönhetően a tározó kiemelkedő keszeg-, illetve ezüstkárász állományának. Már ...
Legyen szó akár békéshalazásról, vagy úszós készséggel történő ragadozó hal horgászatáról, az Energofish kínálatának újdonságaként berobbant iBite úszók remek lehetőséget nyújtanak nemcsak a fényváltások idején, de bizony a vaksötét éjszakában is. A nagy, feltűnő bóbitával rendelkező iBite Zander az éjszakai süllőzés legkeresettebb úszója, mely akár a parttól távoli helyeken is kiváló kapásészlelést biztosít. Az iBite ...
30 éve horgászom a Kiszombori Vályogoson. Szeretem, otthon vagyok a partján. Sokszor készülök itt versenyekre. Keszegfélék, szép kárászok és pontyok lakják a tavat, rájuk meg termetes süllők, harcsák vadásznak. Maga a tó nagyon sekély, az 1 méteres mélység már jónak számít, sok helyen nádszigetekkel tarkított, területe 6,9 hektár. Kezelője a Kiszombori Sporthorgász Egyesület. A tél vége, a kora tavasz már a vízparton talált. A ...
Már nem először próbálunk utánajárni, hogy mi lehet Bódis Jani methodos versenysikereinek a hátterében, ám ezúttal a csapattárs Szabó Bencét kértük és hívtuk, legyen a segítségünkre. Tettük ezt annál is inkább örömmel, mert az Energofish Feeder Team tagjaiként egyébként is sokat hor-gásznak együtt, és a tapasztalatokat igyekeznek kölcsönö-sen megosztani és hasznosítani nem csak a versenyeredmé-nyek javítására, hanem a termékfejlesztés, tesztelés ...
A horgászatban felmerülő legtöbb kérdéshez, dilemmához hasonlóan a használatba vett etetőkosarak tekintetében sem adható egyetlen összetevős, minden helyzetre átfogó megoldást kínáló „tuti” válasz. A bejuttatott csalogatóanyagok mennyisége, a meghorgászni kívánt távolság, vagy akár a vízmélység mindegyike olyan tényezőket jelentenek, amelyek befolyással lehetnek a végeredményre. Ezzel összefüggésben, a piacon fellelhető alternatívák, illetve ...
Olvasóink megszokhatták már, hogy az esetek nagy részében csónakból horgászom. A csónakos horgászatnak kétségtelenül megvannak az előnyei. A nagyobb területű vizeken előnyösebb a csónakos horgászat, főleg az olyan zegzugos vizeken, mint a Tisza-tó. Azonban néha én is a partszélről szemlélem az eseményeket. Lehetőleg olyan vizeken, ahol nem kell a csónak. A tükörvíz látszatra csodás látvány, a ragadozók azonban ezt ritkán jelzik az ...
Még mielőtt elkezdeném, érdemes tisztázni, hogy az idény mikortól is kezdődik. Az utóbbi években egyre korábbra tehető ez az időpont, úgy március közepére. Amire érdemes figyelnünk ebben az időszakban az a vizeink hőmérséklete. Ha a vizek elérik a nyolc fokot és az időjárás melegedőre vált a meghorgászandó területen a helyünk, és csak ekkor jelenthetjük ki, hogy az idény elkezdődött. A telelőket elhagyó harcsák ezután már csak fekvőhelyként ...
Egy jól eltalált aromaválasztással lényegesen jobbak lehetnek fogási esélyeink bizonyos szituációkban. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a különféle esszenciák használata a siker alfája és omegája, azonban sok esetben bizony rengeteget jelenthet a megfelelő használatuk. Nem mindegy azonban, hogy mikor milyen jellemzőkkel bíró folyadékokhoz nyúlunk, hiszen a modern gyártástechnológiának köszönhetően már rendkívül széles a paletta, sok különböző ...
A tavasz számomra a megújulást jelenti. Az egyik kedvenc vizem, a Tisza-tó. Ebben az időszakban hihetetlen változásokon megy keresztül. Kezdődik a kisvizes tavasszal, ami átmegy egy magasabb vízállásba, amely közben a növények is elkezdenek burjánzani, menedéket nyújtva ezzel minden halnak. Ebben az átmeneti időszakban vannak speciális lehetőségek, amelyek csak erre az időszakra jellemzőek, ilyen a keresőpontyozás is. Az első jelentkező a horgon, máris ...
Egy hétvégi pecát tervezel, nem tudod mivel készülj? Kacérkodsz a bojlis horgászat gondolatával, de a megannyi bojli gyártó termékei közül, különböző méretű, tulajdonságú és ízvilágú bojlik közül nem tudsz választani? Engedd meg, hogy segítsek a döntésben! Mind kezdő, mind haladó pontyhorgászok számára tökéletes választás lehet a The One Starter kit, mely mindent tartalmaz egy sikeres naphoz és mindemellett ehhez rendkívüli minőség és ...
Legyen szó a feeder technika bármely vállfajáról, a használt zsinórok kiválasztása egy nagyon hangsúlyos kérdés kell, hogy legyen. Ennek az az oka, hogy mind a főzsinórok, mind pedig az előkék eszköztárunk legfontosabb elemei közé tartoznak, melyeknek, egyrészt nagyon strapabíróknak és megbízhatóknak kell lenniük, másrészt pedig összhangban kell állniuk felszerelésünkkel, a meghorgászni kívánt vízzel és a célba vett halak méretével egyaránt. Mindenre ...