Ez a mondat a 9 éves kisfiam szájából hangzott el még tavaly, egy jól sikerült közös horgászat végén. Be kellett látnom igaza van. Az utóbbi időben valahogy meg vagyok átkozva. Különös érzékem van ahhoz, hogy mikor mit, nem kellene csinálni. Ha őrjöngve rabol a balin, a csuka, én tutira békéshalazni indulok, és mindez igaz ...
Drága, kedves kicsi Sajóm! Ha valaha meghálálhatom mindazt a jót, amit velem tettél, kérlek közöld, mi módon és hogyan tehetem majd. Bő évtizede járom partjaidat rendszeresen, s még azok a napok is élményszámba mennek, amikor alig akad a horgomra valami. Bizony, megesik, hogy hosszú órákon át egyet sem dobok, csak figyelek, lesem a ...
A múltkori sikeres jászozás meghozta a kedvem a Nagy-dunai úsztatáshoz, gondoltam megismétlem. Az elmúlt tíz nap alatt azonban annyira feljött a vízszint, hogy kénytelen voltam új pályát keresni. Éppen csak beetettem, elkezdett a déli szél lengedezni, majd percről percre erősödött. A tarajos hullámokban másfél óra alatt kapásig ...
Már többször megírtam, nem vagyok a balek-tavak lelkes látogatója. A természetes vizeket kedvelem inkább, ahol nehezebb körülmények között ugyan, keményen megküzdve minden egyes vad halért, lehetőleg finom felszereléssel, többnyire folyóvízből próbálom horgomra varázsolni pikkelyes barátaimat. A nem túl mély, ...
Elbújni kívántam az egész bolond világtól, az üvöltő szelektől, az üvöltő evezős edzőktől, a motorcsónakok elől, a motoros fűrészek, fűnyírók, csiszológépek vinnyogása elől, szóval mindentől, ami otthonomat körülveszi. Nincs erre jobb hely, mint az általam oly nagyon kedvelt Fűzvölgyi-csatorna, mely legalább is hétköznap ...
Legutóbb a januári fagyok közepette Kovács Adriánnal használtuk az Energo Team Extreme Match 3900 jelzésű botját, s akkor az extremitás elég karakteresen megjelent a 8-10 méteres folyami horgászat során. Ennél most sokkal szokványosabb helyre vittük el a matchbotot, mégpedig a varázslatos Tisza-tóra. Kiváló körülményeket ...
Szívesen adtam volna azt a címet, hogy „nem való parasztnak csokoládé”. Komolyan mondom, olyan módon csalódtam pozitívan a Classic Pike Trio botban, hogy azt hirtelen nem is tudom megfelelően szavakba önteni. Nem, ezt egyáltalán nem hízelgésnek szánom, bármennyire is annak hangzik. Bizony mondom, hogy nagyon rég nem ragadott magával egyetlen ...
Gyakran kerülünk olyan szituációba, amikor a helyes módszer kiválasztása abszolút döntő a fogás későbbi alakulását tekintve. Adott egy változatos mélységű holtág, ahol kiterjedt 50-70 centis víztől a 3,5 méterig mindenféle víztípust meghorgászhatunk, s a lehetséges módszerek is változatosak. Az ...
Sokat gondolkodtam, megírjam-e ezt a fejezetet. Több szempontból elodázhattam volna, hiszen most jönnek a ragadozó halak ívási tilalmai, a horgászatot nem igazán a pergetéssel érdemes elkezdeni, no meg ez a horgászat legköltségigényesebb ága, de mivel én szeretett hobbimat egy komplex egésznek tartom és az esetleges specializálódást ...
Az elmúlt téli szezonban, a gumihalas horgászataink alkalmával nagyon karakteresen megmutatkozott, hogy a kora reggeli, és a késő esti órák szignifikánsak jobbak voltak, mint a közbenső időszak. De vajon mi ennek az oka? Téli naplemente a budapesti Dunán Azt azért ne gondolja senki, hogy a reggeli és a vacsora ilyen módon jelenne meg a halak ...
Pergetők körében közismert jelenség, hogy ősszel inkább a nagyobb csalik érvényesülnek jobban, ám tavasszal, melegedő vízen fogósabbak a kicsi, akár egészen apró ketyerék. Magam is, a nyárutótól kezdve egészen addig, amíg a vizek be nem álltak, leginkább a saját magam gyártotta jókora kanalakkal ingereltem a vizek ...
Ha már ilyen kulturált vonásokat erőltetünk magunkra, hogy József Attila áthallásos sorait hívjuk segítségül, miszerint "Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz!", engedtessék meg, hogy átformáljuk egy kicsit a címben. Az irodalmi felütés azon okból került az írás elejére, mert bizony az idei ...
Néha a „nagyvadak" utáni hajsza eredménytelenül zárul, és valljuk be ez gyakoribb, mint a sikeres kísérleteink száma. A kudarc időnként eszembe juttatja, hogy a nagy halakon túl is van élet, és olykor igen pezsgő élet. Mikor már teljesen belefáradtam a meddő kísérletezésbe, és élmények nélkül ér a hajnal, illetve a ...
Manapság horgászberkekben az egyik hype (legfelkapottabb dolog) kétségtelenül a drop shotos módszer. Mindent kapni már hozzá, könnyedén beszerezhetők a "hozzávalók" és a net is tele van oktató, bemutató videókkal, élménybeszámolókkal. Európában a német és a holland horgászok járnak élen ebben a ...
Megjelenése óta az egyik legjobb balinos műcsali a Salmo Thrill, s ha méltatni kell, mindig eszembe fog jutni, hogy a kazahsztáni csónakos pergető világbajnokságon egy nagyon értékes bronzot hozott a válogatottunknak. Az ET Blade Spin nyele nagyon stabil és kellemes fogást biztosít A műcsali alapkoncepciója sok más balinra szánt wobbleréhez hasonlatos: ...
Az utóbbi 4-5 évben valódi létjogosultságot nyert a hazai berkekben is az UL (Ultra Light) horgászat. A rendkívül könnyű felszereléssel megfogott kisebb testű halak is képesek azt a horgászati élményt produkálni, amit a jóval erősebb botokkal és orsókkal megakasztott nagyobb testű halak. Egy eldugott kis tiszai holtágban horgásztunk Nem ...
A pergető horgászat is – sok más horgászmódszerhez hasonlóan – tele van útvesztőkkel, titkokkal, megoldásra és beigazolódásra váró teóriákkal. Sokszor egy egész átdobált napot kapás nélkül úszunk meg, s nem nyugodván este is holtfáradtan fekve ágyunkon morfondírozunk a kudarc lehetséges okán. ...
Ha ezt a cikket balinok olvasnák, minden bizonnyal egy thrillerben éreznék magukat. Már, csak ha abból indulunk ki, hány őnhal vesztét okozta ez a csodás csali. Én magam már közel ezer fogatlan rablót csaltam lépre, s ha ezt megszorzom azzal, ahány hasonlóan szenvedélyes balinvadász leledzik e földtekén, valószínűleg egy csillagászati ...
A múltkori úszózáskor fogott márna felkeltette bennem a kérdést, fenekezve, álló csalival talán többet is lehetne fogni ebből a kiváló sporthalból és alaplé anyagból. El is határoztam, hogy egy következő túrával adom meg a választ magamnak. Az őszi Nagy-Duna ugyanolyan festői ragyogással, de még alacsonyabb ...
Szeptember végét írtuk, amikor egy alsóbb Tisza szakaszhoz tartozó vízterületet, a tiszalpári Holt-Tiszát látogattunk meg. Demeter Zsolt, magyar bajnok pergetőt kísértük el, aki az országos bajnokság első fordulójára készült. Tiszaalpár vadregényes holtága Az alpári holtág egy régi Tisza meder, mely ...
Régóta vágytam egy igazán jó pergető orsóra. Az idén jött el az idő. A kiválasztott hosszas vívódás után, a Ryobi Arctica CF lett 3000-es méretben. Elhatároztam, hogy ezt az orsót alapos nyúzópróbának teszem ki, tesztelem kicsit a gyakorlatban. A szemre is tetszetős orsó dobját ET Power Braid Teflon fonott zsinórral ...
Az őszi Dunán igazán érdemes próbálkozni, ilyenkor jönnek a nagyobb példányok minden fajból. Amióta alig lehet keszeget fogni úsztatva a Duna-ági helyeimen, kijárok egy-egy gyorsvízi pecára a Nagy-Duna köves, sóderes pályáira, hogy a fenti okok miatt elhanyagolt Emerald Plus match-botom, mely pillekönnyűsége, gerincessége miatt nagyon a ...
Ahogy hűlnek a vizek, mind inkább előtérbe kerülnek a ragadozóhalas horgászatok. Ezúttal egy tiszai holtágba látogattunk el süllőfogás reményében. Szerettük volna műcsalival, egész pontosan wobblerekkel becsapni a süllőt. Micsoda hajnal volt! Ennek érdekében egy könnyű pergető felszerelést állítottunk össze. A bot egy 210 centis, ...
Jó néhány hónapja már, hogy birtokomban van egy Energo President DX Kevlár bot. Pergetni vettem – hiszen mi másért – nagyobb ragadozókra. Régóta nem dobáltam tudatosan több kilós rablókra, az utóbbi években jobbára e módszer finomított szegmensét űztem, e téren igyekeztem minél nagyobb rutinra szert tenni. Ám az ...