A pontyhorgászat egyik legnépszerűbb kiegészítője az elektromos kapásjelző. Ma már nagyon sok horgász áldoz arra is, hogy rádiós szettet szerezzen be magának, melynek segítségével egy pillanatra sem marad információ nélkül botjai állapotáról, még ha kissé el is kell távolodni a botjaitól. A Black Spider Elite ...
hárman a nyárban Donát barátom ismét rávett, hogy látogassunk el a meseszép Lázbérci-tározóra. Sokat noszogatnia nem kellett, mivel egyike kedvenc vizeimnek a hangulatos, hűs erdővel körül ölelt tó, mely tükre alatt temérdek hal lakik. Soha még olyan nem fordult elő, hogy eredmény nélkül múlt volna el egy nap. Szép ...
szentpeterkupa A horgászat nagyon tartalmas szabadidõs elfoglaltság és egy nemes sport is. A versenyzés szelleme régóta benne él az emberekben. Mi egy kuriózumnak számító keresztény horgászverseny ötletével rukkoltunk elõ, melyet gyerekeknek és családjaiknak szerveztünk. Errõl szól kis ...
Így szokták nevezni azt a helyzetet, mikor valami nem nagyon megy és az ember ebbe is, abba is belekezd a siker reményében. Tegnap én is rákényszerültem, és a kezdeti pangás után – igaz sokat kellett várni – de alkonyatra bejött. Úgy kezdődött, hogy az Energofish botpolcai között barangolva, figyelmes lettem egy új botszériára, a ...
Az új, ismeretlen vizeken való horgászat lehetősége mindig különös érzésekkel tudja inspirálni az embert. A kalandvágy, a felfedezés iránti szenvedély egészen meg tudja szédíteni a gondolatainkat, végtelen fantáziánknak köszönhetően szinte azonnal magunk előtt látjuk a halakkal teli álmaink folyóját, vagy tavát. ...
Bevallom, mindig kissé pirulok, amikor harcsázásról írok egy olyan portálon, ahol két olyan neves kollégám is tevékenykedik, mint Kovács Adrián és Lukácsi Béla. Nem túlzott szerénység azt állítani, hogy hiába vagyok megszállott ragadozó horgász évek óta, hozzájuk képest mégis csupán ...
Ahogy a világ minden táján, úgy Magyarországon is nagyon sok horgász kötelezte el magát a Ryobi cég orsói mellett. Megelégedésü(n)k nem volt alaptalan, hiszen a világhírű japán cég mérnökei mindent megtettek annak érdekében, hogy olyan kifogástalan minőségű termékek kerüljenek a horgászok kezébe, ami ...
Megérkezett végre a tavasz. Sándor, József és Benedek, bizony meg is hozták a meleget. Horgászni kell! De vajon hol és mire? Kedvenc módszerem a pergetés, de a legtöbb ragadozó halunk most nem horgászható, tilalmi idő védi őket. Harcsára lehetne horgászni, de abban nem vagyok jártas. Szerencsére azért marad lehetőség. Domolykóra, ...
Szívesen adtam volna azt a címet, hogy „nem való parasztnak csokoládé”. Komolyan mondom, olyan módon csalódtam pozitívan a Classic Pike Trio botban, hogy azt hirtelen nem is tudom megfelelően szavakba önteni. Nem, ezt egyáltalán nem hízelgésnek szánom, bármennyire is annak hangzik. Bizony mondom, hogy nagyon rég nem ragadott magával egyetlen ...
Különös izgalommal vártam a hétvégi horgászatot, hisz egy olyan kis intenzíven telepített tavat céloztunk meg, mely az elmúlt télen sok szép élménnyel ajándékozott meg bennünket. Az izgalmat fokozta, hogy az elsők között vehettem kézbe az ENERGOFISH kínálta új lékhorgász botokat, melyek RUBIN ICE, BLACK SPIDER ICE FEEDER, ...
Nem kerülhettük el, hogy a tél végül rátelepedjen a tájra, szigorúan az uralma alá hajtotta a környezetet és egyre erősödő szorításában minden kőkeményre fagyott. A legtöbb horgász rémálma érkezett el ezzel az időszakkal, a vizekre kemény jégtakaró képződött, ezzel korlátokat szabva a horgászat ...
Friss idő van, nyugtázom magamban, ahogy kilépek a lakásból, majd szaporán szedem lépteim autóm felé. A napok óta tomboló hideg most valamelyest enyhült, a felhők mögül előbukkanó nap csak tovább erősíti ezt az érzetet. Gyors pillantás, és leltár a csomagtartóban, az új lékhorgász botok, orsók, csalik minden rendben, ...
Már hetek óta tervezünk egy közös horgászatot Bömbi barátommal. Több helyszín és időpont is felmerült, de mindig az utolsó pillanatban, indulás előtt keresztbe tett valami. Hol nekem, hol meg neki került más elfoglaltsága, mely ismételten odébb tolta a közös pecát… Szombat reggel megszólal telefonom. Hát ki más lett volna, mint ...
2012-ben új horgászóriást hozott a télapó! December 08-án megnyitotta kapuit az Energofish Pecapláza. A bolt elsősorban az Energofish kínálatával kápráztatja el vásárlóit, ebbe természetesen több nagy világmárka tartozik. Nézzük a részleteket. Hol? A Pecapláza, a Market Centrál Ferihegy bevásárlóközpont területén találjuk meg. A Bevásárlóközpont a következő módokon közelíthető meg: Személygépkocsival: - Budapest felől ...
A helyszín ugyanaz, a módszer sem változott, csupán az időjárás rendezte át kissé a hátteret. Legutóbbi horgászatomhoz hasonlóan, ezúttal is két pickerbotot választottam a horgászathoz. Helyszín ismét a Maros, célhal elsősorban a paduc… Kissé elbizonytalanodtam a reggeli indulásnál, hisz előző nap még 20-22 fokot is ...
Ha ezt a cikket balinok olvasnák, minden bizonnyal egy thrillerben éreznék magukat. Már, csak ha abból indulunk ki, hány őnhal vesztét okozta ez a csodás csali. Én magam már közel ezer fogatlan rablót csaltam lépre, s ha ezt megszorzom azzal, ahány hasonlóan szenvedélyes balinvadász leledzik e földtekén, valószínűleg egy csillagászati ...
Zöld. Egy szín, amitől megőrülnek a süllők, de hogy miért van rájuk ekkora hatással, a mai napig nem tudom. Bár talán nem is feltétlenül az okokat kellene keresni, hanem örülni, hogy működik. Még réges régen, Endru barátom mutatta meg a „nagy titkot", mi a kedvenc csalija, a kedvenc szine, amivel rengeteg, és gyakran kapitális süllőket csal horogra. ...
Az egész éjszakát végighorgásztam, ennek értelmében reggel igen lelassult állapotban éreztem magam. Nem is volt erőm horgászbotot fogni, bármennyire eredményes a hajnali, kora reggeli időszak. A földön elterülve igyekeztem kipihenni kissé magam, hogy legalább két lábon tudjak állni, ne mint őseink, mikor lejöttek a fáról. Reggel 9 ...
Vörösszárnyúak kontra Match - Talabér Gergely Az ember néha egészen különleges helyekre juthat el. Ilyenkor úgy tűnik, minden együtt van. Tökéletes a víz, festői a környezet. De ne vágjunk a közepébe! A történetünk tavasszal kezdődött, az éves nyári szabadságunkat terveztük. Megegyeztünk, olyan helyre megyünk, ahol ...
Jó néhány hónapja már, hogy birtokomban van egy Energo President DX Kevlár bot. Pergetni vettem – hiszen mi másért – nagyobb ragadozókra. Régóta nem dobáltam tudatosan több kilós rablókra, az utóbbi években jobbára e módszer finomított szegmensét űztem, e téren igyekeztem minél nagyobb rutinra szert tenni. Ám az ...
Semmivel össze nem hasonlítható, különös hangulata van az éjszakai wobblerezésnek. Amikor a város, falu fáradt népe aludni készül, mi, süllős-fejrázós tusákra vágyó pergetőhorgászok akkor mondhatjuk, hogy eljött az időnk. Ahogy lelki szemeink előtt, szelíd gondolatainkban a leszálló sötétség vonzza éhes ...
A finomszerelékes horgászmódszer kétségkívül a legérzékenyebb technika. Segítségével az óvatosan kapó halakat is könnyen horogra csalhatjuk. De mi történik, ha uszonyos barátaink az agyonhorgászott part menti vizekből a mélyebb, távolabbi területekre húzódnak. Ez gyakran megesik az időjárásnak ...
Bátran mondhatom, végigpergettem már néhány kontinenst, pár száz tavat és több tucatnyi folyót. Volt a kezemben bot, orsó, nem kevés. Amerika vizein élvezettel használtam a kicsiny, 1.90-es Quantum lite botomat, amihez el sem tudtam volna képzelni a Mitchell Copperhead orsónál jobbat. Akkor még a Fireline zsinór volt a nagy sláger, szinte mindenki azzal ...
Kósza szél kergette fejem fölött a felhőket, miközben pergető botommal és a műcsalis dobozzal ballagtam régi, jól megszokott helyeim felé kedves kis folyóm partján. Baloldalamon a patak, jobbon pedig a Sárréti táj nyárba öltözött rétje kísért már kilométerek óta. Gyermekkorom óta járom ezt a vidéket, de soha nem ...