Amit nagyon sok pergető horgász egész nyáron várt, immár elérkezett. Nyakunkon az ősz, a vizek hőmérséklete csökken, a ragadozók pedig egyre aktívabbak. Optimális környezet a Wizard plasztik csalik kipróbálására, s arra, hogy áttekintsük, melyik típust mire ajánljuk leginkább. Az Energo Team által fejlesztett Wizard ...
hárman a nyárban Donát barátom ismét rávett, hogy látogassunk el a meseszép Lázbérci-tározóra. Sokat noszogatnia nem kellett, mivel egyike kedvenc vizeimnek a hangulatos, hűs erdővel körül ölelt tó, mely tükre alatt temérdek hal lakik. Soha még olyan nem fordult elő, hogy eredmény nélkül múlt volna el egy nap. Szép ...
amikor a durvabb a jobb Tegnap véletlenül felfedeztem a Dunán egy forgót, ahol gyönyörû dévérek jöttek fenekezve a parttól vagy harminc méterre. Mivel már csak késõn találtam meg a helyet, elhatároztam, ma kipróbálom egész napra. Szóltam Laci barátomnak is, õ kiváló fenekezõ, érzékeny feeder botjaival, finom ...
teszthorgasz_akarok_lenni Az utóbbi idõben szinte napi szinten kapom a kérdést, hogyan lehet valaki teszthorgász? Persze megértem, hiszen ki ne szeretne csak a horgászattal foglalkozni minden nap, mondhatni a hobbija lenne a munkája. Azonban ez nem ilyen egyszerû, mint ahogy sokan elgondolják. Ezért elsõ ízben, nem árt tisztázni mit is értünk egyáltalán ...
black_spider_elektromos_kapasjelzo A Black Spider márka egyre több pontyhorgászatban használható speciális termékkel jelentkezik. Nagyon jó rod podjai vannak, PVA termékei, rádiós egységei és természetesen elektromos kapásjelzője is. Most az utóbbi terméket vontuk részletesebb mustra alá. Ma már nem meglepő, hogy a horgászat ...
Július végén nem akármilyen horgászversenyre voltam hivatalos. A versenykiírás szerint negyvennyolc óra tömény pecára volt kilátás a Székesfehérvárhoz közel eső Hajnal horgásztón. Az idő jónak ígérkezett a hétvégére, nem kellett átvonuló viharokkal, jégesővel, erős széllel számolnunk. ...
carp_expert_master_rod_pod_set A Carp Expert egyik legújabb rod pod szetjét próbáltuk ki, mely nem csak a botok elhelyezésére kínál alternatívát, de a csomag tartalmaz két elektronikus kapásjelzőt és két szvingert is. Így a vásárlók kompakt egységben kapnak meg gyakorlatilag mindent, ami egy kétbotos pontyos horgászathoz a technikát ...
Minden horgász jól tudja, mennyire fontos eleme a horog a szereléknek. Ez az apró kis acéldarab tartja fenn a kontaktust a hallal. Gyakran van kitéve elképesztő erőhatásoknak. A jó horog felszerelésünk elengedhetetlen része, minősége alapvetően meghatározza, hogy sikeresek vagy épp sikertelenek leszünk. Érdemes ezért odafigyelnünk rájuk, hogy ne ...
A horgászboltok kirakatai telis-tele vannak szebbnél szebb orsókkal, fémdobjukon csak úgy szikrázik a napfény. Nem csoda, hiszen napjainkra szinte az ipari formatervezés csúcsára jutottak a horgász felszerelések gyártói is. Ezekre azonban komolyabb árat is szabnak. De mi legyen azokkal a horgászokkal, akik ezeket a csodákat nem tudják, vagy nem akarják ...
Korán érkeztem a tópartra, kánikulai napokon ez az egyetlen megoldás, hogy elkerüljük a forróságot, mégis hódoljunk szenvedélyünknek, a horgászatnak. Egy módszert szeretnék bemutatni, melyet bizonyára sokan ismernek és művelnek, a feederhorgászatot. Nem akarok idegen tollakkal ékeskedni, hiszen a feederezés technikájáról sok, ...
A szinte kibírhatatlan augusztusi forróság, a szél és csapadék nélküli légköri viszonyok nyomottá, fásulttá, fáradékonnyá tették az emberi szervezetet. Rajtam kívül sok-sok horgásztárs várhatta már a felfrissülést hozó ciklonokat. Szeptember első napjainak hűvösebb időjárása végre ...
feederrel_velencén Jó hír, hogy a feeder és picker botos horgászat népszerűsége hazánkban továbbra is töretlen. Külön öröm, hogy egyre többen kívánják a békéshalak zömét, a ponty- és keszegféléket a legfinomabb, legérzékenyebb fenekező technikával is horogra csalni. E módszerek ...
A Gold Star kifejezetten kisméretű wobblerei közül sikerült párat csatába vezényelni. Az ellen a balinok, jászok és domolykók serege volt, a hadszíntér pedig az élő Duna. A teszthorgászat célja kifejezetten az volt, hogy megnézzük, ezekkel a (mondjuk ki bátran, olcsó) wobblerekkel mire lehet menni egy igazi élő vízen, ahol ...
A számtalan nemzetközi és hazai horgászverseny megrendezésére, lebonyolítására helyszínt biztosító velencei evezőspálya nemcsak a versenyhorgászok körében örvend nagy népszerűségnek. Frekventált elhelyezkedése a könnyű megközelíthetőséget, 2 km hosszú betonozott partja pedig a kényelmes horgászatot ...
csukazas a velencei tavon Hazánk második legnagyobb kiterjedésû természetes állóvize, a Velencei-tó számtalan horgászmódszer alkalmazására, kipróbálására nyújt lehetõséget. A fõ horgászhal természetesen itt is - mint bárhol az országban - a ponty, de tekintélyes mennyiségû ragadozó hal is ...
wright_teszt Wright & McGill pergetõbotok: minõség és elegancia! Nemcsak hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban, de világszerte is több ezer horgász használja teljes megelégedéssel és szenvedéllyel a híres Wright&McGill termékeket, legyen szó akár botokról, orsókról, vagy egyéb minõségi ...
Ilyen még nem volt! - I. ERDÉLYI HORGÁSZ 24 órás HORGÁSZMARATON Már megszokhattátok tőlünk, hogy minden évben rendezünk az Erdélyben élő horgászok számára egy ERDÉLYI HORGÁSZ ENERGO TEAM KUPA néven elhíresült finomszerelékes horgászversenyt, mely évről évre a jó hangulatnak, és a páratlan ...
Az Energo Team elektromos motorjai nagyon hamar komoly figyelmet vívtak ki maguknak. Mind a kisebb E-Sential AT30, mind a nagyobb AT66-os. Most az erősebb, 66 librás tolóerővel rendelkező készüléket vettük birtokba, bemutatva az üzembe helyezés lépéseit. A csónakmotort egy nagy kartondobozba csomagolva kapjuk meg. Kibontás után megnyugodva konstatálhatjuk, hogy a ...
bázis tó Talán éppen az újdonságnak számító Carp Expert Szilikon kukoricánkat mutattam egy vevõnknek, mikor is megcsörrent a telefon a PecaPláza vecsési üzletében. Márk kollégám állt legközelebb hozzá, így Õ vette fel. Nagy meglepetésre nem orsó vagy horgászbot iránt érdeklõdtek, hanem ...
Ahogy az egykori filmcím mondja, "Nem kell mindig kaviár!". Igaz ez a horgászatra is. Nagyon sokszor hiányolunk egy alapvető eszközt, s nem kellene, hogy kacsalábon forogjon, hogy méregdrága legyen, csak egyszerűen lássa el a feladatát, feleljen meg a céljainknak. A Gold Star legegyszerűbb rod pod kombója ilyen. Már a nevében a Basic szó is utal arra, hogy itt egy ...
Már rögtön az elején tényként leszögezhetjük és elkönyvelhetjük azt az általános közvélemény szerinti megállapítást, hogy a hazai forgalmazók kínálatában is egyre több remek horgászbotot lehet felfedezni. Sokszor a szemnek is fárasztó a boltok polcain felsorakoztatott nyeleket végigpásztázni, nemhogy ...
szunidei Az idei nyári horgásztábor során a fiatalok érdeklődése és lelkesedése arra sarkalta a nyári horgásztábor szervezőit, hogy mintegy lezárva a nyári szabadságot egy szünidő búcsúztató horgászversenyt rendezzenek az ifjú horgászok számára. Nem titkolt célunk ezen felül a horgászifjúság ...
etetőanyag kisokos Sokan álmodoznak arról, hogy összeállítják azt az etetőanyag receptet, mely mindenhol, mindenféle körülmények között eredményes lesz. Nos, ilyen aligha van. A legjobb, ha megismerkedünk a legismertebb összetevők tulajdonságaival, majd átnézzük, mik a legfontosabb szempontok a kész keverékek előkészítése ...
Régóta járok horgászni Révfülöpre, igazi jó úszózós hely, szinte match botos horgászatra találták ki. A hullámtörő kövezés előtt egy mélyebb, kagylós aljzatú, a part felé haladva pedig egy hínaras-nádasos szakasz található. Mindkettőt kedveli a ponty, ezért aránylag jó eséllyel lehet ...