Egészen tavaly október elejétől, mióta lezárultak az országos bajnokságok, vártam az áprilist, ugyanis ekkor kezdődtek el a feeder és method selejtezők, amelyeken részt vettem és amelyek komoly felkészülést igényeltek. A versenyek minden percét élveztem és ezek során rendkívül sok dolgot tanultam, amit a későbbiekben reményeim szerint tudok majd kamatoztatni. Ahogy azonban véget értek a versenyek, vágytam már egy olyan horgászatra, ahol kicsit ki lehet ...
Megmondom őszintén, mindig is irigyeltem azokat a horgásztársakat, akik valamelyik nagy természetes vizünk, mint például a Duna, a Tisza vagy a Balaton közelében élnek, hiszen olyan horgászati lehetőségeik vannak, amelyekről egy magamfajta pecás csak álmodik. Nekem gyermekkoromban a Zagyva jelentette az egyetlen igazán számottevő vadvízi pályát, hiszen ez az a folyócska, amelyik a legkönnyebben, leggyorsabban megközelíthető volt számomra. Bár manapság már ...
A balin pergető horgászata sokak egyik legkedveltebb módszere, ez köszönhető annak, hogy kiválóan küzd a horgon és kapása is a legvehemensebbek közé tartozik. Horgászatára nyáron a reggeli és alkonyati órák a legjobbak, de tavasszal, tilalom után igazából egész nap jól foghatóak. Leszögezhető tény, hogy napközben sokszor, a minél gyorsabban vezetett csali lehet a nyerő az őnökkel szemben, sokaknál kerül ezért előtérbe a Thrill vagy egyéb balinólmos, ...
Valljuk be őszintén, hogy a method horgászat nem tartozik a legösszetettebb módszerek közé, de talán pont emiatt is olyan eredményes na meg persze népszerű. Az elmúlt években hazánkban is közel tökéletesre csiszolódott a „módszer”, hiszen manapság már gyakorlatilag nincs is olyan állóvízi halfaj, amelyre ne lehetne hatékonyan horgászni a tömködős kosarak segítségével, függetlenül attól, hogy a parttól éppen 10 vagy 150 méterre kell bevetni a ...
A sok gyakorlás közben szerzett tapasztalatok beépülnek az ember horgászatába és jó eséllyel növelik az illető eredményességét, vallja Ujszászi Dániel is, aki ehhez még azt is hozzáteszi, hogy ez minden horgászra igaz ugyan, de azoknál, akik versenyzésre is adták a fejüket, különösen felértékelődik a vízparton és horgászattal eltöltött minél több idő. Ezért amikor január végén kiolvadtak a tavaink, Dani azonnal kihasználta a lehetőséget és egy ...
A tavaszi ragadozó tilalom ideje beszűkíti a pergetési lehetőségeket, így én is kevesebbet vagyok a vízparton. De az így keletkező „holtidő” remek lehetőséget ad arra, hogy felszereléseimet karban tartsam a hosszú téli szezon után. Barkácsoló hajlamomból adódóan nem riadok vissza az orsóim tisztításától, szétszereléséről, újrakenéséről és kisebb javításainak elvégzésétől. A következő sorokban szeretnék néhány tippet és trükköt bemutatni ...
Ahogy a címből is következtetni lehet, egy igen nehéz horgászaton vagyok túl, melyen a legfőbb kihívást az akadók jelentették, vagyis ezeknek a meghorgászása, lehetőség szerint szerelék vesztés nélkül. Viszont nem szeretnék ennyire előre szaladni, úgyhogy a legelejére visszatérve kezdem a beszámolómat és bízom benne, hogy tudok néhány hasznos információval szolgálni az ehhez hasonló tavakon horgászó sporttársaknak. Az időjárás előrejelzést ...
Az elmúlt időszakban vajmi kevés szerencsém volt az időjárással akkor, amikor forgatni indultunk éppen. Volt, hogy egész nap esett az eső, de olyan is, hogy reggelre befagyott a helyszínül választott vízterület most pedig egy átlagban 10 Celsius fokos lehűlésbe sikerült éppen belenyúlni. Ez utóbbi akár még jó is lehetett volna egyébként, például nyáron, de nem koratavasszal, amikor a vizek még épphogy elkezdtek melegedni, na meg a levegő hőmérséklete sem ...
Ha bárki megkérdezné tőlem, szerintem melyik a legnépszerűbb, legjobb Rod Pod az Energofish kínálatában, hát nehéz helyzetbe kerülnék. Természetesen tudnék mondani többet is, de mind stabilitásban, mind méretben, mind árban elég széles skálán mozognak, ezért úgy döntöttem hármat is befogok mutatni, melyek közt lesz olcsóbb és drágább változat egyaránt! Remélem írásom segítséget nyújt majd a választás előtt álló horgászoknak, vagy esetleg kedvet ...
Amikor pergetésről van szó, általában a csalikról esik kérdés, vagy esetleg a csalik kiegészítőjéről, mondjuk egy jig horogról, vagy cseburashkáról. De sok kérdés merül fel a botokról azok erősségéről, vagy arról milyen orsót rakjunk a botra, azon milyen zsinórt használjunk. A pergetés kiegészítőjei már kevesebbszer kerülnek előtérbe, pedig nagyon fontosak tudnak lenni, hiszen ezek nélkül sokszor elképzelhetetlen a horgászat, vagy legalább is nagyon ...
Létezik vajon ilyen? Szemfényvesztés az egész vagy ez a csali tényleg mindent tud, amire egy versenyhorgásznak szüksége van? Nos, a kérdések a címet olvasva teljesen jogosan merülnek fel, azonban elfogultság nélkül állíthatom, hogy ettől jobb csalira nincsen szüksége egy methodos versenyhorgásznak, így nekem sem! A Concourse Waftersek olyan hordó formájú, kikönnyített horogcsalik, amik gyakorlatilag az összes állóvízi békéshal versenyszerű, methodos ...
Január első hete, nem úgy, mint az azt követő kettő, még horgászati lehetőséggel kecsegtetett tulajdonképpen az ország összes vizén, hiszen az újév első napjain kifejezetten enyhe volt az időjárás. Egy fanatikus horgásznak nem is kell ettől több, ha nincsen jég a kiszemelt tavon, akkor irány horgászni! Az úticél ez alkalommal egy régi ismerős, a Palotavárosi Felső-tó volt, amely hosszú ideje meghatározó helyszíne a hazai method feeder országos ...
Hogy mi a jó a téli horgászatokban? Bár alapvetően szeretek télen horgászni, de, hogy miért, azt néha már magam sem tudom, főleg akkor nem, amikor a tópartra érve az a látvány fogad, mint legutóbb a nyékládházi Koi 1-es tó kapujában. Bizony, a fele vízfelületet jég borította, ami nem tett túlzottan optimistává a halfogást illetően, és akkor még finoman fogalmaztam. Persze vagyok annyira elvetemült, hogy ez ne szegje kedvem, így természetesen a ...
Kétszeres volt az örömöm, amikor bizonyossá vált, hogy ezt a cikkemet Jéger Szabolccsal és egy spiccbotos horgászatról készíthetem. Az öröm elsőként Szabolcsnak szól, akit nem csak azért tisztelek, mert kiváló riportere a Fishing & Hunting stábjának, hanem leginkább azért a hitéért, ahogy horgászversenyzői álmait igyekszik megvalósítani, mégpedig a többszörösen nagy és különleges kihívást jelentő mozgáskorlátozott kategóriában. S persze örülök ...
Az idei tél első fele igen kegyes volt hozzánk, horgászokhoz, hiszen tavaink egészen január közepéig kitartottak, erős fagyok hiányában az igazán elhivatottaknak bőven volt lehetősége kedvenc hobbijuknak hódolni decemberben is. Számunkra a leghavasabb hónapoknak mindig van egy plusz sajátossága is, hiszen az újdonságok lényegi többsége ebben az időszakban nyeri végleges formáját, így a kész csalikat vagy épp etetőanyagokat tudjuk szélsőséges, téli ...
Tél végén járunk, a karácsony közeledtével kiürült a tópart így lehetőségünk nyílt Csaba barátommal szépíteni a legutóbbi 1-1-es fogáson. A helyszín és a módszer ugyan az, egyedül az időjárás változott kicsit melegebbre aminek köszönhetően azt reméltük a halak is megmozdulnak, valamint lehetőségem adódott kipróbálni a Kamasaki Thunder rádiós kapásjelző szettet is. Ködös téli reggel érkeztünk meg a tópartra. Kedvező ...
Amikor a csonti felhasználásáról van szó, az esetek többségében elsőnek a horgon történő felkínálás, a nyüvek attraktív mozgása jut a horgász eszébe. Ezen túlmenően azonban adott egy olyasfajta felhasználási lehetőség is, amelyet megfelelően alkalmazva gyakran kiugró eredményt érhetünk el. A method technikával kapcsolatban joggal állítható, hogy talán a leghatékonyabb módszer, amennyiben egy rövidebb hangvételű, pontyos pecáról van szó. Viszont a ...
Gyakran felmerülő kérdés a Pergető Sporttársak körében, hogy a lehűlt vízben mekkora méretű csalikat érdemes használni. Megrögzött Ultra Light horgászként számomra télen is komoly jelentősége van a kicsi csaliknak és a végletekig lefinomított felszerelésnek... Manapság a telek már közel sem olyan zordak, mint gyerekkoromban, így a kedvenc csatornáimat a korcsolya helyett már horgászbottal a kézben tudom megközelíteni a hideg időben. Természetesen a ...
Ahogy a nyári meleg hónapok pergetései a wobblerezésről szólnak, úgy az őszi lehűlésektől a tavaszi felmelegedésig tartó pergetőszezon a különféle plasztik csalik ideje inkább. Novembertől, a vizek drasztikus lehűlésétől sok pergetőhorgász akasztja kapcsába a merülő, mélyen járó wobblerek helyett a twisterek és gumihalak jól bevált változatait. A Mann’s plasztikok a legbeváltabb márkák egyikei, a legfogósabb csukás, süllős gumik között évtizedek ...
Ilyen tényleg létezik? Hát persze! Sajnos azonban a téli horgászatok során a jó etetőanyag önmagában nem elég, nagyon sok mindennek a helyén kell lennie ahhoz, hogy halszagú legyen a kezünk. Én sokat horgászom télen, hiszen az évszak sajátosságai miatt a vízpartok ebben az időszakban a legnyugodtabbak. Időnként az is előfordul, hogy egy-egy intenzíven telepített tó partján egymagam vagyok, amit, bevallom őszintén, cseppet sem bánok. Az igazi horgászszezon ...
A hideg téli hónapok kiváló lehetőséget nyújtanak a kisebb testű ragadozók fogására. A süllők és csukák pergető horgászata is remek dolog, mégis ezen a télen számos alkalommal ragadtam magamhoz inkább a legfinomabb pálcáimat és vettem célba a megszelídült kis patakokat, csatornákat azzal a szándékkal, hogy a sügérek mellett a domolykókból is nyakon csíphessek egy-egy darabot. Az első ködös téli reggelen könnyű pergető bottal vettem ...
A békéshalas pecások jelentős része nem igazán kedveli a telet, hiszen ebben az évszakban a horgászati lehetőségek tárháza jelentősen beszűkül, még akkor is, ha a vizek nem feltétlen fagynak be. A pontyok nem, vagy csak nagyon visszafogottan táplálkoznak, így belőlük sokat fogni egyáltalán nem egyszerű, arról nem is beszélve, hogy a hideg idő miatt a vízparti lét sem kifejezetten komfortos már ilyenkor. Én azonban épp azért kedvelem a téli pecákat, mert ...
Még élénken él bennem az első igazi téli pergető élményem, mikor a hírek hallatán barátommal belevágtunk, ebbe a embert próbáló módszerbe. Akkoriban még alig volt csónak a vízen, ráadásul a ruházatunk és a felszerelésünk is kezdetlegesebb volt. Most egy pici összehasonlítást teszek, hiszen nem ragadtam le egy szinten, hanem folyamatosan keresve a lehetőségeket kerestem az új lehetőségeket, és egyre eredményesebb lettem. Különböző formájú, ...
Eljött a tél. Az idő vasfoga már igen-igen mardossa a tájat. Reggel az ablakon kinézve már a deres természet látképe fogad bennünket. Aki ilyenkor a vízpartra merészkedik, azok az igazán elszánt horgászok tudják, hogy bajszos barátainkat ilyenkor is megfoghatjuk, ha megfelelő helyen és megfelelő csalival próbálkozunk. Megkell ugyan jegyezni, hogy ez az idő azért nem a legideálisabb a horgászat szempontjából, ugyanis a fagyok beálltával a víz hőfoka is ...