Régebben, mikor még a matchbotos peca volt számomra a favorit, volt két kedvenc horgászbotom. Karakterre hasonlítottak egymásra, mindkettő igen lágy, már-már „taknyos" bot volt, 10gr dobósúllyal. Igazi, angolos dévéres pálcák voltak ezek, melyekkel sok szép emléket gyűjtöttem mind a versenyeken, mind a hétköznapi horgászatokon ...
Olyan mértékű frissítésbe fogott a Ryobi orsók gyártója, amilyenre az utóbbi pár évben nem volt példa cégen belül. Évről évre változtatás nélkül jutottak el hozzánk a Zauber, Applause és Ecusima nevű „örökzöldek” – csupa kiforrott munka, bevált szerkezet, minek is változtatni rajta? Nos, a ...
Laura az a horgászlány, akit a férfiak rontottak el… Tipikus eset, mondhatnánk, de örüljünk inkább a végeredménynek: Laura ma már elég jól horgászik ahhoz, hogy bármilyen körülmények között halat mutasson fel. Nos, az történt, hogy Laurát bevittük a tutiba… Fogalmazzak világosabban: a távoli Írországban ...
Ki ne ismerné közülünk a vén Dunán nevelkedett, huncut szemű, örökifjú sporttársunkat? Ki tudja, hányszor derültünk sziporkázó humorán, a színpadon és a televízió képernyőjén egyaránt. Arról viszont kevesebbet tudunk, hogy a horgászat szeretete mikor és miként vert gyökeret zsigereiben. Mert bizony ...
Az ember akkor jön rá, hogy a mai heavy feederek mennyire erősek és robosztusak, amikor egy finom kis picker pálcával horgászik nagyon hasonló szituációkban. A kistestvér könnyedsége, gyorsasága és az élvezetes fárasztások arra sarkalják a horgászt, hogy ha csak lehet, ne feedert, hanem pickert használjon. A vadonatúj orsót a ...
A sokat dicsért Energo Team Blade sorozat spiccbotja járt nálunk egy gyakorlati próbán. Mivel egy kifejezetten tiszta, de sekélyvizű szakaszt horgásztunk meg, egy némileg hosszabb, 7 méteres modellt választottunk. A tiszta, sekély víz miatt nem árt, ha tartunk némi távolságot a halaktól, így kevésbé ülünk a nyakukra, s talán nem lesz ...
Feederbottal a régi helyeken - Halmos Biztos vagyok abban, hogy ahogyan bennem is, úgy minden kedves horgásztársam emlékében hűen él az első, kezdeti halfogások élménye, s mellette azok a csodás helyszínek képei, ahol horgásszá érésünk, a természet értékeit megbecsülő emberré válásunk folyamata elkezdődött. Ezeket ...
Mifelénk rendszeresen van remek horgászidő, általában ilyenkor nem jutok ki a vízpartra. Sokkal jellemzőbb, hogy a horgászatra szánt nap esik az eső, fúj a szél, hideg van, frontos az idő, illetve ezek különböző koktélok formájában tálalva. Nem volt ez másként szombat délután sem. Hallottuk a híreket homok viharról Pesten, lezárt ...
Korábban már teszteltük az Energo Team Blade Match sorozatból a „Medium Heavy" 3,90-es botot. Már akkor leszögeztük, hogy egy kiemelkedően szigorú nyélről van szó. Mi a helyzet akkor a „Heavy" változattal? Talán nem árulunk el titkot, ha előzetesen megjegyezzük, hogy ehhez hasonló botot sem nagyon találni a hazai piacon. „Hand made" azaz kézzel ...
Mint régóta várt kedves, hű barát, úgy érkezett meg idén is a hosszú, hideg tél után. Az oly sokáig tartó távollétért nem győzött kárpótolni bennünket, mutatva azt, hogy hamar feledtetni akarja velünk a fázós és egyhangú szürke napokat. Friss illatot árasztó meleg szellőjével tudatosította ...
Március közepétől már elkezdenek bizseregni a Dunán a márnák, de a tilalom /máj 2-tól - jún 15-ig/ előtt áprilisban, egyes sódereseken igen eredményesen lehet rájuk horgászni. Egy szép április eleji napon meg is próbáltam egy párhuzamkövezésen, mely előtt közepes sebességgel áramlik a kavicsos aljzat felett a ...
Végre megérkezett az április és véget ért csukatilalom. Már nagyon vártam, hogy ismét pergethessek a kedvenc kis patakom csukáira. Szerencsére a tilalom végére megjött a jó idő is, így kellemes napsütésben indulhattam, ezen a vasárnap délutánon. Egy bot, egy merítő, és a pergető táskám volt az összes ...
Különösen felszabadító érzés a szabadban lenni, mikor a hosszan tartó tél és a csontig hatoló komor hideg után előbukkannak az első melengető napsugarak. Érezni a levegőben, végre megérkezett a tavasz. Ez persze egy pergető horgásznak mást is jelent, mégpedig azt, hogy legtöbb ragadozó halunkat tilalom védi, így kénytelen másfajta ...
ET Excalibur Pole 6.00 - bemutató - ET Gondolom, sokan vannak úgy, mint mi, hogy alig várták, hogy tűnjön el a jég, hogy melegedjenek a vizek, és rávethessük magunkat az első tavaszi keszegekre. Kapóra jött az Energo Team Excalibur Pole spiccbotjának teszteléséhez egy Tisza-tavi meghívás. Ráadásul a március 15-i négynapos hétvége meghozta az ...
Szerelékek versenye. - Székely Zoltán Legszebb nemzeti ünnepünk alkalmából végre ránk mosolygott a tavasz várva-várt melege, melynek eredményeként megpezsdült a Ráckevei Duna-ágban is a vízi élet. A hajnali vízfelszínen itt-ott halak löttyentek, sőt rablást is láttam, és mindenfelé snecik gyűrűztek a naptól ...
Kora tavaszi potykák - Halmos Horgásztársaimhoz hasonlóan a hosszú téli böjt után én is ki voltam éhezve már egy kiadós kora tavaszi pontyozásra. Március közepére az egyre csak javuló, melegebbre forduló időjárás szabadította fel állóvizeinket a jég fogságából, ennek köszönhetően nagy ...
Ezúttal Szarvas Zoltánnal érkeztünk meg a Tisza folyóra, hogy egy kora tavaszi keszegezéssel tegyük próbára az Energo Team Blade Match botját. Egy teljesen rendhagyó helyszínen, egy hasonlóan rendhagyó horgászatban lehetett részünk. Hajnal a tiszaörvényi Kormorán kikötőben - innen indultunk Először is néhány szót ...
Spiccbottal a csatornánÉs íme, elérkezett a pillanat, amikor felkerül oldalunkra a győztes pályázati anyag: A téli spiccbotozás minden bizonnyal nem a legkényelmesebb módja a kikapcsolódásnak. A hosszú kényszerpihenő azonban egyre inkább elviselhetetlenné válik. Nincs mese, az ember vágyik a vízpartra, a jó levegőre, csendre és nyugalomra. ...
Ismét eltelt egy év, újra eljött a legnagyobb magyarországi horgászkiállítás, a FEHOVA ideje. Több hónapja lázasan dolgoztunk azon, hogy a kiállítás sikeres legyen. Rengeteg munkát fektettünk az előkészítésbe, az új polcrendszerek elkészítésébe, kialakításába, az új termékek időre ...
Az Energofish Kft által kiírt pályázatra beérkezett anyagok közül a következő írás érte el a második helyezést: Első generációs horgász vagyok. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy úgy fertőzött meg a halfogás szeretete, hogy korábban senki nem kergette a halakat a környezetemben. Nem egy szülő, egy testvér, vagy egy barát ...
Márciusi csukázás? Otthon a tilalmi idő miatt márciusban nem lehet csukázni, de Írországban nincs tilalmi idő. Itt a természet úgy oldja meg, hogy az ívás előtti időszakában a csukák nem táplálkoznak, így hiába is horgásznánk rájuk, úgy sem sikerülne horogra csábítani őket. Első csukám egy ...
Nem akar múlni a tél, a Duna hőmérséklete csak 2-3 fok, ami nem mozgatja meg a halakat, pedig már február vége van. A kisebb állóvizeken, ha egyáltalán kiengedtek, esetleg lehet fogni kisebb keszegeket, sőt, volt aki estig maradt és megcsípett egy-két süllőt is, de az ilyen fogás fehér holló. Marad az emlékezés és tervezgetés. Ez ...
A pergető irányzatok közül a plasztikcsalis horgászat évtizedes múltra tekinthet vissza, mégis csak az utóbbi években jelentek meg igen jelentős változások a csaligyártásban. Új színek, formák, no és az anyagminőség. Ez utóbbi jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mára már mindenféle ...
A tél még mindig stabilan tartja magát. Igaz, néha vannak napok, mikor kicsit engedni látszik a szorításából, de még mindig nem bocsát szabad felületet a horgászatra, ezért azzal kell beérnem, ami van: a lékhorgászat nyújtotta lehetőségekkel. Általában ezek a horgászatok nem a kapitális halakról szólnak, de a ...