A természetes anyagokból (len, pamut, kender és selyem) készült horgászzsinórok évtizedekig meghatározta a horgászsport életét. Az igazi fejlődést, a nagy áttörést a műanyag zsinórok megjelenése indította el, miután a DuPont cég 1937-ben felfedezte a műanyag szálat. A kőolajszármazékokból, vegyipari eljárással előállított poliamid zsinórok megjelenése jelentette az igazi változást és előrelépést, ugyanis a végtelen hosszúságban ...
A különféle villantókkal történő halfogásnak komoly hagyománya alakult ki Magyarországon is az idők folyamán. A támolygó villantó a legrégebbi és egyben az egyik legbeváltabb műcsali típusunk, mely forma és színbeli sokféleségének, egyszerű felépítéséből adódó tartósságának és nem utolsó sorban rendkívüli fogósságának köszönhette elterjedését. A wobblerek, gumihalak és egyéb műcsali csodák térhódításával kissé veszített ...
Az ősz közeledtével, a hűvösebb időnek köszönhetően vizeink hőmérséklete csökkenni kezd. Szeptember végére, legkésőbb október derekára érkezik el a sokak által annyira várt plasztikcsalis pergetés ideje, s tart egészen a fagyok miatti jegesedésig, vagy enyhébb teleken egészen februárig. Kedvenc ragadozóink fokozott étvágyának hála, a zsinórjaink végén felkínált különféle twisterek és gumihalak bizony nem maradnak sokáig fognyomoktól ...
Folyóvízi pergetés szerelmeseinek, talán a legrégebbi múlttal rendelkező találkozója a tiszaroffi. Az idén nem ünnepeltünk jubileumot, de több változtatást is tettünk az előző évek tapasztalatai alapján, a minél sikeresebb lebonyolítás érdekében. Legjobban a gyerekek oktatását reformáltuk meg, mivel számukra, a nap záró felvonása, egy verseny, mely a pergetésre kiélezve, kevés sikert hozott az előző években tekintetében. Az idei évben is a ...
Idén is megrendezésre került a Székesfehérvárhoz közel eső Hajnal horgásztó 48 órás pontyfogó versenye. Június utolsó hétvégéjén kilenc kétfős csapat gyűlt össze, hogy próbára tegye csaliját, taktikáját és persze szerencséjét. A pontyhorgászat oltárán áldozva Sógival mi is beneveztünk a péntek déltől vasárnap délig tartó megmérettetésre. Kellemes, meleg idő és a szokásos szél fogadott a ...
Az Energo Team top spiccbot sorozata azt a nevet viseli, mint a pergető szegmens legjobb darabjai is. A Blade Pole jelenleg 3 modellel várja a vásárlókat, mi ebből a legkisebb, 6-os botot vetettük be, s próbáltuk megfogalmazni, milyen is egy prémium szegmensbe tartozó bottal horgászni, s meghatározni, kiknek is való ez igazából. A bot hihetetlenül karcsú A spiccbotos módszer több szempontból is nagyon fontos. Nagyon nagy ...
A nyár idén felettébb későn érkezett. A tavasz közepét elkerülve még mindig kabátban vártam a kapást a Hajnal horgásztó szeles partján. A Nap sehogy sem akarta felmelegíteni se a vizet, se a partot, sem a halakat. Komótosan kapkodták a csalit, mintha csak nyammogtak volna rajta. Ilyen körülmények között egy nagy ponty úgy kap, mintha ...
A match-, illetve a hétköznapi nyelvben ritkábban használt wagglerúszók sajátosságaikkal, egyedi tulajdonságaikkal nagyon fontos meghatározói az eredményes gyűrűsbotos úszós horgászatnak. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a technika kivitelezéséhez két speciális eszközre minden körülmény között ...
Milyen zsinórt érdemes vásárolni? Gyakran hangzik el ez a kérdés horgászboltokban, valójában a kínálat rendkívül széles, választani pedig nehéz közülük. Habár a gyártók igyekeznek segítségünkre lenni különböző ajánlásokkal, mégis leginkább a tapasztalat az, ami megmutatja, ha egy ...
Mindannyian, akik feederbotot ragadunk, javarészt kosárral juttatjuk be az etetőanyagot. Megszámlálhatatlanul sokféle fajta kosarat találunk a boltok polcain. Kezdő feederesként tanácstalanul álltam és is a sorok között, nézegettem egyiket, másikat, gubancgátlósat, csatos drótkosarat, csepp alakút, stb. Fogalmam sem volt, melyik mire jó, ezért elkezdtem ...
Gyermekkorunk kedvenc horgászmódszere, a spiccbotozás 15 évvel ezelőtt még a legnépszerűbb halfogási stratégiának számított. Az idő azonban megváltoztatta ezt az állapotot. Jelenleg ott tartunk, hogy a feederes horgászat köré fonódott kultusz árnyékában, sok elfeledett és háttérbe szorított halűzési metódus ...
Számtalan olyan hírt hallhatunk, amely arról szól rokkant, vagy fogyatékos embereknek milyen lehetőségeik vannak arra, hogy beilleszkedjenek társadalmunkba. Csodálatos eredményeket láthatunk sportban, művészetben, munkában olyan emberektől, akik jelentős hátránnyal, de hatalmas kitartással és erővel indulnak neki mindennapjaiknak. Minden embernek közös ...
Tavasti keszegezés A hófúvás napja óta, bár többször próbálkoztam, mintha a föld nyelte volna el a halakat, úgy eltűntek. Próbáltam az állóvizes részeken, de nem mentek vissza vermelni, de a folyásban sem lehetett egy kapást sem kicsikarni. Az eszméletlen időjárás nem oltotta szenvedélyemet, elbújtam a Duna-Tisza ...
Első gondolatra talán paradoxonnak tűnhet a címben szereplő tartalom, hiszen eddig mindenfelől az volt hallható, hogy pergetni csak a legjobb minőségű (ezért drága) eszközökkel lehet, hiszen ez a módszer veszi igénybe legjobban felszerelésünk minden elemét a módszer jellegéből adódóan, így az orsóra is nagy terhelés nehezedik. Nos, ...
rovid_pergeto_botok_tesztje Nyakunkon a tavasz, rohamosan közeleg a várva-várt keszegezések legígéretesebb időszaka. A horgászsportban tagadhatatlanul a legszívmelengetőbb érzések egyikre, amikor az első langyosabb márciusi napon, a kék ég alatt figyeljük rezgőspicceinket kedvenc vizünk partján. Ekkor már nem azon bosszankodunk, hogy otthon maradt a vastag kesztyű, vagy, ...
Általában kétféle módszerrel készülök fel, ha bizonytalan vagyok a meghorgászni kívánt terület halasságában, de a múltkori úszózásnál megtapasztaltam, hogy egyszerűbb lenne fenekezővel meghorgászni a pályát, így felkaptam egy régi és az új 360-as Carp Hunter Feeder pálcámat és irány a ...
Rettegve hallom az időjárás jelentést, erős lehűlés, viharos szél, hófúvás várható. Meg vannak őrülve ezek a meteorológusok? Tükör a víz, szépen süt a nap, szél nem rezdül, a szomszéd kertjében a nemzetiszínű zászló rúdjához simulva várja a legmagasztosabb magyar ünnepet. Hajnalban már a ...
Előző tesztünk során a rövid, 2,10 m-es pergető botokat vettük nagyító alá, a most soron következő írásomban pedig a harminc centivel hosszabb társaik előnyeit vesézzük ki. Tapasztalatom és ismereteim szerint nagyon sokan használjuk napi rendszerességgel ezeket a botokat, személyes ismerőseim között t nincs olyan pergető horgász, akinek az ...
A finom úszós készségek valamelyikével történő halfogások a legszínesebb, legváltozatosabb módját képezik a horgászsportnak. Tavasszal különösen kiemelt figyelmet kell fordítani a szerelékek összeállítására, mivel minél érzékenyebb úszót választunk - vékony zsinórral, megfelelő ...
deseda Újraindul a vadászat! Helyszín: Deseda tó, füredi szõlõhegy elõtti vízterület Idõpont: 2013. április 05., 12:00 – április 07., 12:00 (48 óra) Rendezõ: Kaposvári Sporthorgász Egyesület A verseny fõ támogatója: Energofish Kft Fõvédnök: Koós Ferenc, harcsaspecialista A verseny szabályai: - a verseny ...
A távdobó orsókról szóló írásom nyomán már ismertetett gondolatmenetet folytatva, e soron következő, rövid pergető botokról szóló cikkemben is megmaradok azon az elvi síkon, amin úgy érzem érdemes lovagolni, hiszen aktuálisan érintheti a pergető horgászok többségének álláspontját, sőt, az is ...
Alig egy hét és ismét megnyitja kapuit a Horgászsport Szakkiállítás és vásár. A kiállítás ebben az évben már XII. alkalommal csábítja a horgászokat. 2013. március 8-án és 9-én ismét érdemes lesz kilátogatni a Hit csarnokba. Minden jelentős hazai horgászcikk forgalmazó és gyártó ...
A horgászatban számtalan olyan szituáció merülhet fel, ami megköveteli a hosszú dobásokat, hiszen sokszor csak a távoli helyek meghorgászásával érhetünk el sikereket, eredményeket. A parttól száz méteren felüli távon található jó haltartó helyek meghorgászásának igénye ma már rendszeresen jelen van, ...
A horgászengedély január egytől - december harmincegyedikéig érvényes, szoktam mondani, ezért én télen sem állok teljesen le. Lesem a halfogási lehetőségeket állóvízen, folyókon egyaránt. Sajnos a lehetőségek nagyon beszűkültek, de úgy vagyok vele, a természetbe akkor is érdemes kimenni, ha kevés esély van a ...