„A legmagyarabb folyó" jutott eszembe Jókai híres gondolata, miközben könnyű felszerelésemmel a kezemben, a keskeny ártéri erdő átszelése után megpillanthattam a Tiszát. Nagyon-nagyon vártam már ezt a pillanatot. Rég voltam már „itthon", noha nem itt születtem, dunántúli fiúként csak a vakációkat töltöttem ...
Új horgászeszközök tesztelése örömteli, nemes feladat, de az új horgászatok alkalmával a kíváncsiság mellett mindig van bennem némi izgalom is, ami abból az elvárásból adódik, amit a termékkel szemben támasztok fel az ismerkedés első pillanataiban. Ezek az érzések, gondolatok az EnergoTeam új feeder orsójának a ...
Elérkeztünk cikksorozatunk második részéhez, melyben a hazánkban oly népszerű, pontyozó feeder szerelékeket nézzük meg alaposabban. Az első részben igyekeztem inkább általános megoldásokat mutatni. A most következő szerelékek kifejezetten a pontyok megfogását célozzák, segítségükkel ott és úgy tudjuk ...
A márciusi hirtelen felmelegedéssel szinte szétrobbantak az addig a vermelõhelyeken lebzselõ halcsapatok. Hiába kerestem a Duna-ág hókonyaiban, állóvizû öbleiben, sõt a lassú áramlású mellékágakban a békéshalakat, néhány apró karikán, snecin, apró pontyon kívül semmi sem akadt a horgomra. Pár ...
Ha az ember fia sokat használ feederbotot, természetes, hogy szeretne minél többet megtudni a történetéről is. Hogyan és mikor jutott eszébe valakinek a ködös Albionban, hogy a bot spiccét használja kapsásjelzőnek? Miért volt fontos, hogy az angliai tavak és folyók partján oly népszerű úszós horgászmódszerek mellett kifejlődjön a ...
A csodaszép környezetben található, halban gazdag Pátkai-víztározót minden tavasszal a jó fogás reményében keresem fel. Az előző évi tapasztalatok alapján mondhatom, hogy már az első melegebb szelek megérkezése után, közvetlenül a jég eltűnését követően érdemes finom fenekező, vagy úszós ...
Augusztus utolsó hetére érkezett meg az igazi nyári kánikula. Állat és ember egyként menekült a fák árnyékának hűsébe, igyekezett minél kevesebb időt eltölteni a tűző napsütésben. A vizek szinte forrtak a pipáló halaktól, akik így próbáltak a mélyebb, oxigén hiányos vízből felemelkedve egy kis ...
A múltkori úszózáskor fogott márna felkeltette bennem a kérdést, fenekezve, álló csalival talán többet is lehetne fogni ebből a kiváló sporthalból és alaplé anyagból. El is határoztam, hogy egy következő túrával adom meg a választ magamnak. Az őszi Nagy-Duna ugyanolyan festői ragyogással, de még alacsonyabb ...
Amióta kezembe vettem első feederbotomat, álló és folyóvízen egyaránt a hosszú előkés, nyitott kosaras technikát alkalmaztam. A módszer kis hazánkban is nagyon rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert, mivel a végletekig lefinomított szerelék, a technikával maximálisan kivitelezhető pontosság lehetővé tette a ...
Sokféle horgászmódszer létezik, egy-egy módszeren belül pedig számtalan specializált eszköz és szerelék, variációk száma szinte végtelennek tűnik. Nincs ez másként a feederezéssel sem. Sokféle bot közül választhatunk, vannak rövidebbek és hosszabbak, erősebbek és lágyabbak egyaránt. Mégis melyik a jobb, ...
Feederbottal a régi helyeken - Halmos Biztos vagyok abban, hogy ahogyan bennem is, úgy minden kedves horgásztársam emlékében hűen él az első, kezdeti halfogások élménye, s mellette azok a csodás helyszínek képei, ahol horgásszá érésünk, a természet értékeit megbecsülő emberré válásunk folyamata elkezdődött. Ezeket ...
Be kell vallanom nem én jöttem rá. Idén még meg sem próbáltam a mederben horgászni, hiszen a 2-3 fokos folyóvízben semmi reményt nem éreztem a halfogásra. A Ráckevei Duna-ágon, ilyen hideg víznél, még ha mostanában nem is erős az áramlás, nagyon ritkán szokott előfordulni táplálkozó hal. Éppen ezért ...
A hûlõ vizek kiváló lehetõségeit kihasználva próbáltunk rá a Tisza folyóra. Feederezés mellett döntöttünk, mégpedig az Energo Team Carp Expert Feeder 3,60-as botját vittük magunkkal. A horgászatot a Salmo Team Hungary tagja, Kovács Adrián segítségével kívántuk megvalósítani. A Power Feeder ...
Júliusban, éves rendszeres családi nyaralásomat töltöttem a Balatonnál Zamárdiban. Természetesen, ilyenkor a család az első, de ezzel szerintem a legtöbb kétgyermekes apuka így van. Háttérbe szorul a vadászösztön és a horgászvér, előtérbe kerül a pancsolás a gyerekekkel, a fagyi, a sör és a sültkolbász ...
Végre megszűntek a monszunokhoz hasonlatos esőzések, kiültem hát a stégemre, a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág partjára kicsit sütkérezni a régen látott napfényben. Természetesen horgászbottal, nálam a napozás is csak így képzelhető el. Az eső ellenére is néha szórtam a pályát, kíváncsi voltam kitartottak-e ...
ET Power Feeder 5000 Ezúttal a Tisza-tóra látogattunk egy kis feederezésre. Elsősorban az Energo Team vadonatúj orsóját, a Power Feeder 5000-et akartuk kipróbálni, de egy jó botra is szükségünk volt. Választásunk a 3,60-as ET Carp Expert Feederre esett. A Power Feederhez a Carp Expert Feeder botot választottuk Az időponttal szerencsénk volt, a ...
A hosszú hétvégére nem terveztem pecát, de 16-án mégis úgy adódott, hogy a család nélkülözni tudott néhány órára. Emiatt hirtelen felindulásból „reggel”, 08:30 körül úgy döntöttem, hogy kilátogatok a lakóhelyemhez közeli Csömöri Horgásztóra. Gyors pakolás - persze minimál felszerelés, csak a legszükségesebbek – és 08:45-kor már úton is voltam. Mivel tényleg elég közel van hozzánk a tó, 9 órára oda is értem. Amíg a ...
Az elmúlt hetek időjárása nem kifejezetten kedvezett a békés halas horgászoknak, hiszen napokon, sőt, heteken keresztül jég alatt voltak az állóvizek, tavak, holtágak. A 2024-es év első napjai azonban horgászati lehetőséggel kecsegtettek, amit természetesen ki is használtam! Felkerekedtem és célba vettem kedvenc vizemet, a Törökbálinti Horgászparkot! Ezúttal azonban nem nagytávolságú, pontyos pecára készültem, hanem valami egészen másra. Hogy mire? Az ...
Az új Carp Expert orsók lefedik a feederes horgászat teljes szükségletét, de megtaláljuk közöttük az úszós horgászat vagy éppen a süllőzés megfelelő társát is. Igényeink szerint válogathatunk, mindenre megfelelő megoldást találunk. Hosszú élettartamú, szép megjelenésű orsók. Carp Expert újdonságok. 1. Power Runner 3000 és 4000 orsók. A partközeli és átlagos távolságok horgászatának eszközei. Aluminium dob, 7+1 csapágy. Egyaránt ...
Egész éves dunai ténykedésemet meghatározta a szelektív horgászat. Minden általam űzött módszernél a nagyok megfogására helyeztem a hangsúlyt, bolós és feederes pecáim mindegyikénél a mennyiségre való törekvés csak másodlagos volt. Kezdődött ez azzal, hogy az etetőanyagot fokozatosan durvább szemcsésre cseréltem, jött több angolmorzsa és mikropellet a mag-mixekkel együtt, aztán októbertől a márnaszezon legjavára már ott tartottam, hogy a kosaraimba a ...
Amikor a pörgős, sűrített tempóban zajló versenyszezonból ki szeretnék egy kicsit szakadni, akkor általában a Dunára vagy pedig egy nagyhalas tóra megyek. Jelen esetben a Fehérvárcsurgói víztározóra látogattam el, hiszen a tározóban nagy számban megtalálhatóak, akár 15-20kg feletti pontyok is, és bíztam benne, hogy sikerül majd ezekből is egyet partra segíteni. A felszerelésemet, illetve a csalogatóanyagokat is a nagyhalak ízléséhez igazítottam, ...
Fürdés ilyen jól még egyikünknek sem esett, ez nem kérdés, hiszen magyar bajnokok lettünk method feeder szakágban, csapatban, nem is akármilyen CSAPATBAN! Bár a legendás Maty-ér vize még csak közelítette a 20-22 Celsius-fokot, mi egyetlen percig sem gondolkodtunk azon, hogy beugorjunk-e vagy sem! Magyar bajnokok lettünk ugyanis, ilyen esetben pedig illik megmártózni a versenynek helyszínt biztosító vízben! Határtalan örömünkben meg sem fordult a fejünkben, hogy ne ...
Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a ...
A tavalyi Klubcsapat Feeder Országos Bajnokságon szerzett ezüstérmünknek köszönhetően vívtuk ki a jogot arra, hogy idén részt vehessünk a feeder horgászat Bajnokok Ligáján, azaz a Klubcsapat Feeder Világbajnokságon. Nagyon-nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, hiszen hosszú évek óta ezért dolgoztunk, de ekkor még nem tudtuk, hogy mekkora fába is vágjuk a fejszénket ennek az írországi kalandnak a leszervezésével. Feladatok valódi armadája várt ...