Ami késik, nem múlik címszó alatt került megrendezésre október első vasárnapján a már hagyománnyá vált IV. Erdélyi Horgász - Energo Team Kupa, melyhez a korábbi évekhez hasonlóan az idei esztendőben is az Energofish Kft. adta nevét és hozzá az értékes díjak nagy részét. A késői időpont és a hideg ...
Korábban a bolognai botok kiválasztásáról volt szó, ideje szót ejteni arról, mi történik ha horgászunk is vele. Az élő Tiszát céloztuk meg, az ET Blade Bolo 6-os változatával, hogy hamisítatlan folyóvízi keszegezést örökítsünk meg. A Tisza folyó kegyes volt hozzánk A botra, ahogy már ...
Sok-sok évvel ezelőtt az ismerkedésem az állóvízi halakkal, a kárásszal vette kezdetét. Akkoriban kifejezetten szeretem rájuk horgászni, hisz sokat lehetett fogni belőlük. Mostanság ritkán vetemedem a békés halak horgászatára, talán évi egy-két alkalommal ötlik fel bennem a gondolat, és jó, ha egyszer végig ...
Pontyozó mesterhorgászunkkal, Csernák Petivel és kedvesével, Erzsivel még áprilisban elhatároztuk, hogy eleget teszünk Golyán Laci meghívásának és a ludányhalászi élménytóra megyünk egy hosszú hétvégére tesztelni az EnergoTeam újonnan érkezett pontyos termékeit. Minden készen áll, ...
Közel egy hónap elteltével balesetemből lábadozva rászántam végre magamat, hogy pecabotot ragadjak. A sok eső azonban olyan sárossá tette a Duna-ág vizét a stégem körül, hogy több órás próbálkozás alatt is mindössze egy halat sikerült fognom, igaz az egy kilóhetvenes ponty volt. De a hosszú kényszerszünet miatt annyira ...
A spiccbotos horgászatot mindig is jó mókának tartottam! Ha ezt a módszert választom, elsősorban a hosszabb 7-8 m-es pálcákat helyezem előtérbe, hisz ez az a hossz, mellyel az általam horgászott vizeken eltudom érni a testesebb halakat. Ennél rövidebb pálcákat csak nagyon ritkán használok! E ritka alkalmak egyike volt az elmúlt hétvégi ...
Az Energo Team Kupa döntőit mindig nagy figyelem kíséri, de az összes közül a legnagyobb figyelmet az egyéni döntő kapja. Ebben az évben is az Alsópetényi Cser-tavon került megrendezésre a döntő, most is bővelkedett izgalmakban a verseny és még az utolsó pillanatokra is maradt izgalom. A reggeli eligazításra minden versenyző sikeresen megérkezett, nagy szó ...
Ezúttal a magyar tengert sikerült célba vennem. Igazság szerint családi nyaralás volt az apropó, de a horgászat sem maradhatott el! Egy újdonsült horgászcimbora jóvoltából egy kis csónak is rendelkezésemre állt, így nem csak parti betyárkodásról lehetett szó, hanem komolyabb lehetőségekkel is számolhattam. A ...
Az Energo Team kupának a legifjabb kategóriája, a női, azonban a népszerűsége már most rendkívüli. A mostani döntő az előző évihez hasonlóan, a Borsosgyőri Strandi-tavon került megrendezésre, ahol a hölgyek kitettek magukért, férfiakat megszégyenítő módon horgásztak és fogták ki, az eddigi Energo Team kupa döntőin kifogott legtöbb ...
Az általam látogatott Ráckevei Duna-ági tartásokon, számomra érthetetlen okból, tavaly nagyon megritkult, idén teljesen eltűnt a süllő. Több kudarccal végződő próbálkozás után elhatároztam, megpróbálom a bedőlt fák, nádöblök, vízre hajló fák alatti árnyékos búvóhelyek ...
Szinte példa nélküli árhullám borzolta a Tisza horgászainak idegeit ebben az esztendőben. Gyakorlatilag február vége óta nem tisztult le az élő folyó annyira, hogy huzamosabban lehetne békés halakra horgászni. Egyik áradást követi a másik, és legfeljebb a harcsapergetők örülhettek egy-egy időszakban. A tiszafüredi Holt-Tisza ...
Júliusban, éves rendszeres családi nyaralásomat töltöttem a Balatonnál Zamárdiban. Természetesen, ilyenkor a család az első, de ezzel szerintem a legtöbb kétgyermekes apuka így van. Háttérbe szorul a vadászösztön és a horgászvér, előtérbe kerül a pancsolás a gyerekekkel, a fagyi, a sör és a sültkolbász ...
A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége hagyományos ifjúsági horgásztáborát immár 20. alkalommal rendezte meg 2010.július 01-10. közötti időszakban ezúttal Hortobágyon. A jelentkezők közül 21 fő 9-16 éves ifjú horgásztársunk részvételét tudtuk támogatni. A megnyitó ...
Szépen horgászunk egymás mellett a Ráckevei Duna-ág partján, mindenki a maga stégéről. Etetgetünk, fogogatunk vagy nem fogunk, kivéve Lacit. Ő ugyanis szinte mindig fog. Laci új fiú közöttünk, tavaly kezdett ide járni, de idén már magasan ő fogta a legtöbb pontyot, közte hat és felest is. Laci az új pecával. Az ...
Végre a Duna vízállása lehetővé tette, hogy egy régi, jól beállt helyre menjünk feederes horgászatra. Az élő vizek varázsa itt maximálisan érvényesül, s még halat is szoktunk fogni. Ez bizony így együtt igencsak megbecsülendő. Az alapanyagok még horgászat előtt Korábban próbáltuk már a kifejezetten feederes horgászathoz kifejlesztett ET Power Feeder 5000-es orsóját, ami viszont nagy lett volna a Picker ...
Dübörög a kánikula, ilyenkor eszik a stégem körül legjobban a hal. Hajnalban, ha fel bírok kelni halugrást nézni, csak kapkodom a fejem, mindenfelé lötyög a „pipi”. Így volt ez most is. Hatkor már a padomon ültem és az ugráló halak látványa annyira felkavart, hogy elhatároztam, úsztatok egy jót finom felszereléssel. A sok ...
Manapság már bevett szokás, az egyesületeknél hogy nincs pontytilalom egész évben, ennek csak a horgászok örülnek, bár ha a pontyok szerelmi nászban úsznak, akkor fittyet hánynak mindenféle szuper csalinak. A sors úgy hozta, hogy a Jászjákóhalmai horgászegyesület versenyén, a pontyok pont ebben a stádiumban ...
A minap, bent járva az Energofish-nél, leskelődtem a polcokon, milyen új pecák érkeztek. A sűrű boterdő pálcái között megakadt a szemem egy szép kivitelű, igazi klasszikus pontyozó botsorozaton az Arno-n, melyből két, számomra legkézhezállóbb méretet ki is választottam. Én ugyanis, sokakkal ellentétben, sohasem szeretek két egyforma ...
Számtalan vadonatúj fejlesztésű horgászeszközt mutatott be 2010-ben az Energofish. Mindet bemutatni szinte lehetetlen. Nemrégiben azonban megérkeztek a nagykereskedésbe az ET Benzar Extreme Match bot modelljei, melyek többünk szerint is kiemelt figyelmet érdemelnek. Benzár Zsolt nem tréfál, ha botok teszteléséről van szó Benzár Zsolt, ...
A legtöbb horgász, ki a Pó folyóra utazik, hanyagolja a finomszerelékes horgászatban rejlő lehetőségeket, mondván, hogy az „apróságot otthon is meglehet fogni". Szinte mindenki a nagyobb testű harcsákra, amurokra és pontyokra fekteti a fő hangsúlyt, pedig a folyó és a számtalan csatorna kiváló edzőpályát biztosít a ...
Végre megszűntek a monszunokhoz hasonlatos esőzések, kiültem hát a stégemre, a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág partjára kicsit sütkérezni a régen látott napfényben. Természetesen horgászbottal, nálam a napozás is csak így képzelhető el. Az eső ellenére is néha szórtam a pályát, kíváncsi voltam kitartottak-e ...
Azt hiszem, kevés az olyan horgász, ki legalább egyszer ne hallott, vagy ne olvasott volna a Pó folyóról, annak deltájáról, a benne élő hatalmas harcsákról, pontyokról, amurokról, melyek messze földön híressé tették ezt a halban páratlanul gazdag horgászvizet. A tavaly, mikor először horgásztam a folyóban már tudtam, hogy ...
ET Power Feeder 5000 Ezúttal a Tisza-tóra látogattunk egy kis feederezésre. Elsősorban az Energo Team vadonatúj orsóját, a Power Feeder 5000-et akartuk kipróbálni, de egy jó botra is szükségünk volt. Választásunk a 3,60-as ET Carp Expert Feederre esett. A Power Feederhez a Carp Expert Feeder botot választottuk Az időponttal szerencsénk volt, a ...
Május közepe van és a fagyosszentek környékén tényleg betört a hidegfront. Süvöltött a szél és szinte vízszintesen esett az eső. Minden normális ember ilyenkor védett helyre húzódik, de bennem mocorgott a kis ördög és a sok éves tapasztalat, hátha az ilyen hirtelen időváltozás meghozza a halak étvágyát. ...