Az elmúlt néhány napban több, környékbeli patak partján megfordultam, ahol találkoztam jóval és rosszal egyaránt. Volt, hogy elégedetten tértem haza, pedig egyetlen halat sem sikerült fognom, viszont láttam, hogy a patak kristálytiszta vize háborítatlanul szeli a kanyarokat, nyomát sem látva annak, hogy valaki háborgatta volna a közelmúltban ...
Ha kissé megkésve is, de az elmúlt hétvégén újra megrendezésre került Erdélyben a már hagyományos III. Erdélyi Horgász Kupa amatőr horgászverseny, melyhez az idén két neves Magyarországi horgászcikk forgalmazó és gyártó cég adta a nevét és hozzá az értékes díjakat. Így ...
Fogtunk szép dévéreket, márnákat, és egy gyönyörű amurt már a folyón, de egy szép nyurgával viszont még adósunk maradt a Pó. Így Csönge Feri barátom bevetette sok évtizedes balatoni tapasztalatát és harcba indult a nyurgák ellen. Feri nem bonyolította túl a dolgot, leült horgászni a tábor kikötőjében ...
Azt hittem időbe fog telni, amíg megszokom, de már az első horgászaton régi társként dolgozott a kezemben. Tökéletes súlyelosztás, szép kötések, extravagáns nyéltag – az Excalibur Spin pontosan az a bot, amelyet minden pergetőhorgász örömmel vesz kézbe.Az Excalibur Spin sok tekintetben jelent új vonalat az Energo Team botjai között. A meglepően ...
Lehet, hogy ezzel a címmel fog megjelenni az a DVD is, amelyet hamarosan kezükbe vehetnek a hazai horgászok, így előre „lelövöm a poént". Ennek ellenére nem tudok jobb címet találni ennek a beszámolónak, hiszen a Pó folyón eltöltött egy hetünk megmutatta a folyó másik arcát a horgászat szempontjából. De miért is beszélünk ...
A horgászat néha ez egyik legidegtépőbb türelemjáték tud lenni, melyet sokan ilyen, vagy olyan okok miatt már az elején feladnak. Legtöbbször a halhiány az, ami elveszi az ember kedvét az egésztől - mi más is lehetne… Igaz ez főleg a kezdő horgászokra, vagy olyanokra, akik egy új módszerbe próbálnak belekóstolni. Ilyen módszer a ...
Az egész úgy négy-öt éve kezdődött, mikor először kedvet kaptam a műlegyezéshez… A folyóparton sétálva egy ismeretlen fickóval találkoztam, aki combig állva a vízben legyező felszereléssel „simogatta a vizet". Pihenésképpen leültem a szembe lévő fűz árnyékába és kivárva a megfelelő pillanatot, hogy ő is ...
Pécs és Siklós között félúton bukkantunk rá erre a csodálatos környezetben, az erdő mélyén fekvő kéthektáros tóra, ahova valóban érdemes ellátogatni, akár részt szeretne venni az ember az EnergoTeam Kupa selejtezőin, akár nem. A nyugalom völgye A névadó A ...
2009. augusztus 14.-én került megrendezésre Győr-Sopron megyében, pontosabban a Szigetközben, a dunaszegi Mélyvölgyi Méri Tavaknál az EnergoTeam Kupa gyerekversenyének döntője. Élesben megy a verseny A szabályok szerint ezen a versenyen a 4-től 12 éves korig vehettek részt a gyerekek, szigorúan szülői felügyelet mellett. Egyszerre egy bottal, ...
Az ország déli részén barangolva folytatjuk körutunkat, bemutatva az EnergoTeam Kupában résztvevő tavakat. Mai állomásunk a szegedi Lencsés tó, ahol Oláh Dezső, a tó és a hozzá tartozó étterem üzemeltetője fogad bennünket. A Lencsés tó a bejarat felől Beszélgetésünket az étterem ...
Kicsit megkésve kaptunk hírt egy - még május 24.-én lebonyolított versenyről, melyet Dr Schvarcz Tibor országgyűlési képviselő szervezett az Energofish Kft támogatásával a tatabányai gyerekek részére. Az Energofish Kft-től kapott felszereléseket boldogan vették át a versenyzők Ráéreztek a horgászat ...
A nagysikerű Blade pergetőbot-sorozat után a békés halakra vágyó horgászok számára készített Picker Blade botot dobtuk be a mélyvízbe. No, nem szó szerint, szerencsére csak a feederes végszerelék landolt rendre a Dunában, a bot rendeltetésszerűen a kezünk ügyében maradt. Előkészületek: Zoli csontit ragaszt ...
A tokaji borvidék lankái alatt található ez a két medencéből álló horgászvíz. Partja náddal, sással szegélyezett, sok szabadon megközelíthető szakasszal és áthatolhatatlan résszel egyaránt. A két tó kis szakaszon érintkezik egymással, az átjáró felett kis fahíd köti össze a két partot. ...
Néhány napja egy régi fényképalbum került a kezembe. Az egyik fotón egy gyerekkori barátommal pózoltunk, mindketten egy-egy piros és fekete pöttyökkel díszített halat tartottunk kezünkben. A halak nem voltak nagyok, két 20-25 deka körüli sebesek, de a mosoly annál nagyobb volt arcunkon. Patakjáróban… A homályos ...
Mai utunk a Szolnok határában elterülő Millér tóhoz vezet, ahol az egyik legnagyobb létszámú résztvevőt regisztrálták az EnergoTeam Kupa idei selejtezőin. Szolnok mindig hatalmas szerepet töltött be a versenyhorgászat terén, úgy látszik ez az amatőrökre is vonatkozik. Vendéglátóm, Salánki Géza ...
Apró vigasz - Nagy LeventeFolyóvizeink kiszámíthatatlanok, mindig tartogatnak meglepetéseket. Van, hogy minden simán megy élményekkel tele, elégedetten térünk haza. Van, hogy kellemesen csalódunk, de sajnos olyan is előfordul, hogy kellemetlen érzések és kudarcok sokaságával szembesülünk. Egy kis elfeledett horgászvíz, mit ...
Tovább járjuk az országot, felkutatva azokat a tavakat, ahol az EnergoTeam Kupára benevezett horgászok lebonyolíthatják a selejtezőket. Utazásunk mai állomása a szinte minden horgász által ismert Préri-tó. Itt évek óta nagyszámú versenyzői tábor küzd a döntőbe jutásért. A Préri tó ...
Az EnergoTeam Kupa helyszíneit bemutató országjáró körutunk mai állomása a pest-megyei Moby Dick tó. A tórendszer a dunavarsányi bányatavak szerves része, mely már több mint tizenöt éve nyújt kikapcsolódási, pihenési és horgászati lehetőséget az arra vágyóknak.Hatalmas, több mint ötvenhektárnyi ...
2009. június 7.-én az alsópetényi Cser tavon rendeztek egy kétfős álló horgászversenyt. A verseny fő támogatója az Energofish Kft volt. Kezdődik a megbeszélés A szervezők sokkal több résztvevőre számítottak, mint amennyien eljöttek, de az időjósok rossz időt jósoltak – tévesen -, és ez elriasztotta a ...
Az EnergoTeam Kupa horgászverseny-sorozat selejtezőinek lebonyolítását felvállaló tavak bemutatását a Pest megye északi részén, Sződ és Csörög között található Ordas tavakkal folytatjuk. Az elsőként létrejött Öreg tó Látogatásunkat egy rövid telefonos egyeztetés előzte meg Hever Lajos ...
Üdvözletem a kedves olvasóknak! Egyszerű ember lévén nekem is sokat kell dolgoznom a mindennapi betevőért, de egy nap kis családommal és barátommal arra gondoltunk, hogy pihenésképp pecázunk egyet! Szép kis tó a dombok között A Szántódi révtől 25 Km-re található Andocs, és tőle 1 Km-re a Sziget ...
Az afrikai meleget is megszégyenítő kánikulában horgászni felér az öngyilkossággal. Viszont, ha valaki annyira megszállott, mint én, akkor nincs mese, menni kell. Az ilyen alkalmakra nyújtanak igazán jó lehetőséget a hideg hegyvidéki patakok, és a bennük bujkáló pettyes halacskák. Aki rekord halakat akar fogni, annak bizonyára nem felelnek meg az ...
Legutóbb süllőztünk az Energo Team Power Picker botjával, majd néhány napra rá a Tiszán tettünk próbát egy folyóvízi keszegezéssel. A horgászat egyik varázsa, hogy sosem tudhatjuk előre, milyen napot fogunk ki, mikor eszik a hal, vagy mikor kell megszenvedni minden kapásért. A Tisza-tó bőkezű helyszínnek bizonyult ...
Elindultam szép hazámból, Kárpátaljáról- mondhatja Markóczy József, az Energofish Kft. tulajdonosa, amikor beszélgetésünk elején visszatekintünk a kezdeti évekre.Beszélgetésünk apropója amúgy az a rendkívül sikeres maldivi horgászat, ahonnan nemrégen tért haza lebarnulva, kipihenve, feldobódva az ottani ...