Néha a „nagyvadak" utáni hajsza eredménytelenül zárul, és valljuk be ez gyakoribb, mint a sikeres kísérleteink száma. A kudarc időnként eszembe juttatja, hogy a nagy halakon túl is van élet, és olykor igen pezsgő élet. Mikor már teljesen belefáradtam a meddő kísérletezésbe, és élmények nélkül ér a hajnal, illetve a ...
Az idén 19. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi fegyver, horgászat, vadászat kiállítás, vagyis a FeHoVa! Ebben az évben,egy hónappal elõre hozták a kiállítást, így a Február 16-19-ig tartó kiállításon már felkészülhetünk a horgászévre, megtapogathatjuk a 2012-es év ...
A hideg őszi idő előrehaladtával az éjszakai felszíni wobbleres süllőzések egyre szerényebb eredményekkel zárulnak. Eleinte ugyan kevesebb a kapásunk, de ilyenkor előkerülnek kapitális példányok is, idővel viszont szinte teljesen elcsendesedik a felszíni éra. A legtöbben letudják azzal, hogy ennyi volt, lejárt a szezon, és áttérnek a mederben ...
A csukapergetés egyik legjellemzőbb műcsalija a támolygó villantó, ennek ellenére még a kezdetek kezdetén nem igen hittem benne. A fémcsalis arzenálom a körforgókra korlátozódott csupán. Gyerekként nehéz volt egyről a kettőre jutnom. Ismerőseim között nem voltak pergető horgászok, akikkel meg a vízparton találkoztam, azokat többnyire a paducon ...
Augusztus utolsó hetére érkezett meg az igazi nyári kánikula. Állat és ember egyként menekült a fák árnyékának hűsébe, igyekezett minél kevesebb időt eltölteni a tűző napsütésben. A vizek szinte forrtak a pipáló halaktól, akik így próbáltak a mélyebb, oxigén hiányos vízből felemelkedve egy kis ...
Szalai Donát barátomat már nem kell bemutatnom senkinek, akik kedvelik a feederes módszert. Ő az, aki a nagytestű békés halak fogásában szokott jeleskedni oly módon, hogy az már szemet szúrt a legnagyobb neveknek is. A 2011-es évben is olyan fogásokat produkált, amiről az átlagos bojlisok is csak ábrándozhatnak. Megfogta többek közt harmadik 20 pluszos ...
Manapság horgászberkekben az egyik hype (legfelkapottabb dolog) kétségtelenül a drop shotos módszer. Mindent kapni már hozzá, könnyedén beszerezhetők a "hozzávalók" és a net is tele van oktató, bemutató videókkal, élménybeszámolókkal. Európában a német és a holland horgászok járnak élen ebben a ...
Előző horgászatunk színhelyére mihamarabb vissza kellett térni. A sügérek mellett a csukák indították be igazán a fantáziánkat és izzították fel pergető horgász vérünket. A korábban tapasztalt eseményekből levonva a konzekvenciát, új, a módszerhez speciálisabb felszereléssel és töretlen lelkesedéssel ...
Megjelenése óta az egyik legjobb balinos műcsali a Salmo Thrill, s ha méltatni kell, mindig eszembe fog jutni, hogy a kazahsztáni csónakos pergető világbajnokságon egy nagyon értékes bronzot hozott a válogatottunknak. Az ET Blade Spin nyele nagyon stabil és kellemes fogást biztosít A műcsali alapkoncepciója sok más balinra szánt wobbleréhez hasonlatos: ...
A mára szállóigévé érett kijelentést - melyet jelenlegi íráson címének választottam – Béla barátom intézte hozzám köszönés képpen azon a napon, mikor egy közös horgászat megbeszélése után meglátott a fagyos szürkeségben kedvenc folyócskánk partján. Derültsége, ...
A Magyar Haltani Társaság közvélemény-kutatása, és szavazati felhívása alapján a 2011-es esztendő hala a kősüllő lett. A "köves", a kistestvér méltán népszerű, s bár horgászata nem tér el drasztikusan a süllőétől, életmódja mégis különbözik valamelyest. Szerencsére. A ...
Nemrégen megesett velem az csúfság, hogy horgászboltban voltam kénytelen csalihalat vásárolni. Általában magamnak szerzem be az őszi süllőzésekhez a csalit, de akkor pont nem volt időm előtte a kishalfogással bajlódni. Másnap volt pár szabad órám, úgy döntöttem, hogy azt hasznosan töltöm el. Fogtam hát egy spiccbotot, és egy adag ...
Bár köztudottan sok szép víz van idehaza is, némelyek közülük legyezésre is nagyon jók, időnként mégis külföldre húz a szívem. A kalandvágy is hajt Bosznia felé, és hát valljuk be: egy sor kedvező körülmény miatt, ott haldúsabb vizek csobognak a sziklák között. Amikor észrevettük az első nagytestű ...
A pergető horgászat is – sok más horgászmódszerhez hasonlóan – tele van útvesztőkkel, titkokkal, megoldásra és beigazolódásra váró teóriákkal. Sokszor egy egész átdobált napot kapás nélkül úszunk meg, s nem nyugodván este is holtfáradtan fekve ágyunkon morfondírozunk a kudarc lehetséges okán. ...
Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent kipróbál, hogy célját elérje. A cél pedig természetesen pár testes olasz harcsa elcsípése volt. Ariano nel Polesine, ez volt ...
Az egyszerűség és hatékonyság dominanciájának elve már-már örök érvényű tézis marad a horgászsportban is. Az eszközök technikai fejlődése során is nyomon követhető ez a szemlélet, ugyanis a maga korában tökéletesre alkotott eszköz tovább finomításával, anyagszerkezete megváltoztatásával, ...
A Salmo név immár kitörölhetetlenül beépült a harcsapergetésbe. Vannak a sokszor bizonyított klasszikusok, de folyamatosan érkeznek újdonságok is – sőt, úgy tűnik, a Salmo tervezői mostanában jobban odafigyelnek a nehéz pergetés eme szegmensére. Nem voltam rest elvégezni a magam kis kísérleteit, amikor végre ott ringott csónakom az ...
Legnagyobb folyónk az indián nyár kellemes, és stabil időjárása mellett hálásabbik arcát mutatja. A Dunán számtalan lehetőség mutatkozik, mi ebből egy jó kis úszós békéshalas horgászatra szavaztunk. Tímár Mixre alapuló etetőanyagot kevertem Akár egy 6-7 méteres spiccbottal is meg lehetne horgászni az ...
Szeptember végét írtuk, amikor egy alsóbb Tisza szakaszhoz tartozó vízterületet, a tiszalpári Holt-Tiszát látogattunk meg. Demeter Zsolt, magyar bajnok pergetőt kísértük el, aki az országos bajnokság első fordulójára készült. Tiszaalpár vadregényes holtága Az alpári holtág egy régi Tisza meder, mely ...
Régóta vágytam egy igazán jó pergető orsóra. Az idén jött el az idő. A kiválasztott hosszas vívódás után, a Ryobi Arctica CF lett 3000-es méretben. Elhatároztam, hogy ezt az orsót alapos nyúzópróbának teszem ki, tesztelem kicsit a gyakorlatban. A szemre is tetszetős orsó dobját ET Power Braid Teflon fonott zsinórral ...
Az őszi Dunán igazán érdemes próbálkozni, ilyenkor jönnek a nagyobb példányok minden fajból. Amióta alig lehet keszeget fogni úsztatva a Duna-ági helyeimen, kijárok egy-egy gyorsvízi pecára a Nagy-Duna köves, sóderes pályáira, hogy a fenti okok miatt elhanyagolt Emerald Plus match-botom, mely pillekönnyűsége, gerincessége miatt nagyon a ...
-Apa, nálad van a fekete Salmo Tiny?- kérdezte nagyfiam a vacsora után komoly, őszinte választ váró tekintettel. A feltett kérdés hangsúlyában, s azokban a nagy, barnán csillogó szemekben a viszont látás vágya, az el nem veszítés reménye volt összegyúrva. Megnyugtatóan bólintottam. Az asztaltól felállva szorgos léptekkel ...
Az egész éjszakát végighorgásztam, ennek értelmében reggel igen lelassult állapotban éreztem magam. Nem is volt erőm horgászbotot fogni, bármennyire eredményes a hajnali, kora reggeli időszak. A földön elterülve igyekeztem kipihenni kissé magam, hogy legalább két lábon tudjak állni, ne mint őseink, mikor lejöttek a fáról. Reggel 9 ...
Háromfa 2011 Október 23-24-én immár másodízben találkozhattak Háromfán a rablóhalas horgászat szerelmesei, az Energofish Kft és a Fishing and Hunting által közösen patronált 24 órás csuka- és süllőfogó páros horgászversenyen. A résztvevő csapatok Már pirkadatkor elkezdtek szállingózni a ...