Untitled Document Másnap, kezdődik a verseny. Horgászat, ahol a cél nem az út maga, hanem a megfogott hal. Koncentráltan, az első perctől az utolsóig, mert a legóvatosabb húzás is jelentheti azt az éppen 20 centis halat, amivel akár szektorelsők lehetünk, vagy éppen elkerüljük a betlit. A gyakorlat persze sokkal színesebb. ...
Idén márciusban a korán jött meleg sok horgászt csalt ki a vízpartra. Mindannyiunkat hajtott a tél fagyos béklyóit összetörő langyos szél. A természet álmából lassan újraéled. Az ember gondolataiba befészkeli magát a víz hullámzásának hangja, a halfordulások csobbanása, a tóparti illatok. Egyre többen ...
Néhány nappal az első harcsatúrámat követően ismét a helyszínen voltam, újra a bajszosokra fentem a horgaimat. A felszerelésem ugyanaz volt, mint korábban, valamint a taktikán sem változtattam, felszíni és fenekező módszerek. Az időjósok is hasonlóan borús időt jósoltak, tehát semmi nem változott, azaz még is,… időközben az ...
A múltkori sikeres jászozás meghozta a kedvem a Nagy-dunai úsztatáshoz, gondoltam megismétlem. Az elmúlt tíz nap alatt azonban annyira feljött a vízszint, hogy kénytelen voltam új pályát keresni. Éppen csak beetettem, elkezdett a déli szél lengedezni, majd percről percre erősödött. A tarajos hullámokban másfél óra alatt kapásig ...
Megérkezett az ír tavasz, de az időjárás ismét nem a megszokott hőmérsékletet hozta. Az elmúlt tíz év leghidegebb tavasza van mögöttünk. Szerencsére kaptunk egy hét napsütést március második felében, amikor a csukák gyorsan le is ívtak. Mintha érezték volna, hogy nem várhatnak. A tavaszi időszakban a csukák ...
A pergetés egyik legfiatalabb "szakága" a vertikális horgászat. A nagy, mély tavakkal rendelkező országok (főleg Európa északi felén), hatalmas hagyományokkal rendelkeznek ebben a témában. Ennek oka, egyrészről az, hogy a módszer kiválóan alkalmazható jégről is, és ugye a skandinávok ebben is az élen jártak, amióta csak a ...
Elérkeztünk cikksorozatunk második részéhez, melyben a hazánkban oly népszerű, pontyozó feeder szerelékeket nézzük meg alaposabban. Az első részben igyekeztem inkább általános megoldásokat mutatni. A most következő szerelékek kifejezetten a pontyok megfogását célozzák, segítségükkel ott és úgy tudjuk ...
Eddigi horgászpályafutásom alatt kevés olyan eszközzel volt dolgom, ami elsőre olyan mély hatást gyakorolt volna rám, mint az a matchbot, mely a tavasz elején érkezett hozzám, s akivel az idei szezont eredményesen elkezdtem. A találkozás a véletlennek volt köszönhető, a virtuális standot böngészve akadt meg a tekintetem a boton és annak igencsak kedvező ...
Egyszerű szerelékek Hazánkban a finomszerelékes horgászat módjai közül kétségtelenül a feederes horgászat a legnépszerűbb. Az rezgőspiccek érzékenysége és a szerelékek sokfélesége lehetővé teszi, hogy alkalmazkodjunk bármilyen körülményhez. Kapásra ingerelhetjük a legóvatosabban táplálkozó ...
Ha az ember fia sokat használ feederbotot, természetes, hogy szeretne minél többet megtudni a történetéről is. Hogyan és mikor jutott eszébe valakinek a ködös Albionban, hogy a bot spiccét használja kapsásjelzőnek? Miért volt fontos, hogy az angliai tavak és folyók partján oly népszerű úszós horgászmódszerek mellett kifejlődjön a ...
A fagy csípős ölelésébe vonta a várost. Megannyi apró kristályként csillogott a zúzmara a hajnal első sugaraiban. A Nap fényt hozott, de meleget nem. A tavaszig még várni kell, mire a talaj felenged és a fák újra kizöldülnek. Álmosan sétáltam a csónakázó tó felé. Úgy tűnt, az egész világ alszik ...
A március közepére beköszöntő napsütéses idő előcsalogatta a pontyokat. Úgy kezdődött, hogy a még jéghideg vízben keszegezve, ahogy enyhülni kezdtek a napok, egyre több retúrponty is felvette a fehér halaknak szánt csalit. Végül már – aktívabb etetés mellett – több lett a retúr mint a keszeg. Kicsit bosszankodtam is, de ...
Időnként azért kiderül, ki az addikt horgász és ki nem az. Például akkor, amikor az egyszeri pecás kitalálja hogy spiccbotos keszegezésre indul egy félig kiolvadt tiszai holtágba. Sikerül ismerősöktől egy csónakot szerezni, de az időjárás nem kegyelmez. Egy elvetemült tiszai horgász: mögötte még áll a ...
Januárban megkezdődött az új szezon. Mivel az idő elég enyhe maradt tudtam, hogy horgászni kell! Az engedély beszerzése után rögtön az első hétvégére pecát terveztem. Ilyenkor nem érdekel a nagy halak üldözése. Boldogan elszórakozok akár apró halakkal is, a lényeg, az, hogy a vízparton lehessek. Mindenképpen pergetni akartam, de csak ...
A fenekezés hazánkban a legnépszerűbb horgászati módszer. Kényelmessége mellett ennek több egyéb oka is van. Nagy távolságban, nagy mélységben, erős sodrású, felpörgős vizekben szinte csak így tudunk halat fogni, de az erős szél, hullámverés is rákényszeríthet minket, hogy így vessük be horgainkat. Legkedveltebb ...
Ha valamire a téli horgászat keretei között kevesen vállalkoznak, az a békés halas horgászat. Pedig a téli vizek időnként nagyon kellemes meglepetéssel szolgálhatnak. Egy biztos, olyan létszámú halrajok, mint amelyekkel télen szembesülünk, soha nem állnak össze nyáron. A radarképen jól látszik, hogy a vermelő ...
A hideg őszi idő előrehaladtával az éjszakai felszíni wobbleres süllőzések egyre szerényebb eredményekkel zárulnak. Eleinte ugyan kevesebb a kapásunk, de ilyenkor előkerülnek kapitális példányok is, idővel viszont szinte teljesen elcsendesedik a felszíni éra. A legtöbben letudják azzal, hogy ennyi volt, lejárt a szezon, és áttérnek a mederben ...
Itt az ősz, és elérkezett az őszi csukázások ideje. Mindig szívesen bóklászok az őszi tájban a kacsacsőrű ragadozók után. A táj szépsége ad egy pluszt a csukahorgászat varázslatához, így a kettő együtt feledhetetlen napokat eredményez, melyeket az ember szívesen jegyez be a horgásznaplóba. A párás hajnalok, a ...
Szalai Donát barátomat már nem kell bemutatnom senkinek, akik kedvelik a feederes módszert. Ő az, aki a nagytestű békés halak fogásában szokott jeleskedni oly módon, hogy az már szemet szúrt a legnagyobb neveknek is. A 2011-es évben is olyan fogásokat produkált, amiről az átlagos bojlisok is csak ábrándozhatnak. Megfogta többek közt harmadik 20 pluszos ...
Október egyik napsütéses szombat délutánján egy barátom nagyot gondolt. “Mi lenne, ha kiugranánk pergetni?” - kérdezte. Épp előtte szántam rá magam, hogy beszerzek egy igazi rablózáshoz való felszerelést, de épp máskorra terveztem a pecát. “Két óra és jövünk” - ki tudott volna ellenálni egy ilyen ...
Minden évben elérkezik a szeptember. A fák levelei lassan sárgulni kezdenek és a kánikula helyét átveszik a hűvösebb, ködös hajnalok. Ilyenkor végre nappal is horogra csalhatók a korábban a forróságtól kábultan úszkáló potykák. Az ősz elhozza a horgászat igazi szezonját. Sokan kilátogattunk aznap a ...
Előző horgászatunk színhelyére mihamarabb vissza kellett térni. A sügérek mellett a csukák indították be igazán a fantáziánkat és izzították fel pergető horgász vérünket. A korábban tapasztalt eseményekből levonva a konzekvenciát, új, a módszerhez speciálisabb felszereléssel és töretlen lelkesedéssel ...
A mára szállóigévé érett kijelentést - melyet jelenlegi íráson címének választottam – Béla barátom intézte hozzám köszönés képpen azon a napon, mikor egy közös horgászat megbeszélése után meglátott a fagyos szürkeségben kedvenc folyócskánk partján. Derültsége, ...
Az október végi, nagy lehűlést hozó északi szelek hatására végérvényesen búcsút mondhattunk a hosszan tartó kellemes, enyhe időnek. A vénasszonyok nyarában, lenge öltözékben véghezvitt pergető portyák hirtelen váltak emlékké csupán, egyik napról a másikra szedte az ember magára a meleget adó, ...