Kisgyermek voltam még, amikor az első twistereket és gumihalakat kaptam a szüleimtől. Évekig tétlenül pihentek a horgászládában, pedig elragadott sokszínűségük, formaviláguk, anyaguk, valahogy mindig olyan jóleső érzés volt kézbe venni őket. Róluk, hogy ezekkel halakat is lehet fogni, akkoriban még, mint csak valami elérhetetlen távoli ...
Január közepére úgy megenyhült az időjárás, hogy némi halszagot kezdtem érezni a levegőben. Rá is akadtam egy mellékágra melynek felszínéről félig-meddig eltakarította a melegedés és a szél a jeget. Álmosan mozdult az úszó, hol le, hol fel, ennek megfelelően féltenyérnyi-tenyérnyi karikák, sügerek, ...
Miközben idehaza is egyre többen ismerik fel a csukában az ideális legyes halat, a rendelkezésünkre álló eszközök is egyre sokasodnak. Az előttünk álló szezonban új Vision felszerelések lesznek a társaink, nyilván a jól bevált régiek mellett. A csukalegyes felszerelés összeállítása a bot ...
Nem is olyan régen a pergetőhorgászok jobbára pihentek a téli hidegben, de manapság már a „kemény mag” számára a főidényt jelentik ezek a hónapok. Különösen a plasztikcsalis, jiges horgászatok ideje a január és a február. A 2,40-es ET Excalibur Spin egy remek bot Az elmúlt években ez a speciális ...
Beköszöntött az újév, új célokkal, új fogadalmakkal, de elsősorban egy új lékhorgász szezonnal. Nem váratott sokat magára az első rablóhalas lékes próbálkozásom, majd az elsőt gyorsan követte a második is. Ennek a két alkalomnak az eseményeit szeretném most megosztani. István barátommal készültünk ...
Borúra derû Napok óta vártam a lehetõségre, hogy levezessem a felgyülemlett feszültséget egy kiadós horgászattal. Naponta többször is megnéztem az idõjárás elõrejelzéseket, de nem ígértek sok jót. Esõ, hidegfront, hó, fagy színesítette a palettát. Nem várhattam tovább, ha horgászni akartam ...
Bizonyára már mindenki halott az Ebro folyóról, annak harcsáiról, talán az ott élő pontyokról is. Na de a süllőkről már kevesen halhattak, pedig szép számban él a süllő is az Ebróban. Ennek a hihetetlen halbőségnek jártunk utána, és persze annak milyen módszerekkel lehetünk eredményesek egy távoli vízen. ...
Az Energo Team Zander Jig Fast botok közül a hosszabbat, a 2,40-es modellt vittük el horgászni. Szeretnénk ezt a pálcát, és rajta keresztül az egész Zander Jig botcsaládot bemutatni, mert bár friss, vadonatúj modellekről van szó, máris „híre kelt" és igen nagy népszerűséget jósolhatunk neki. Laci első próbálkozása a ...
A hûlõ vizek kiváló lehetõségeit kihasználva próbáltunk rá a Tisza folyóra. Feederezés mellett döntöttünk, mégpedig az Energo Team Carp Expert Feeder 3,60-as botját vittük magunkkal. A horgászatot a Salmo Team Hungary tagja, Kovács Adrián segítségével kívántuk megvalósítani. A Power Feeder ...
Szezonzáró műlegyes horgászataim jó lehetőséggel szolgáltak még néhány bot-kérdés tüzetes megvizsgálására, és a kapcsolódó eszközök éles próbájára. Legyezőbotunk viselkedése nagyban függ a párosított zsinórtól, így hát néhány zsinórt is megmutattam ...
Október második felébe léptünk, bármennyire is szomorú, de ez már az őszi időszak, csak egy lépés és itt a tél. A helyzet úgy alakult, hogy pont ebben az időszakban a Duna-deltában kötöttem ki Attila barátommal. Utazásunkban nem teljesen a horgászaté volt a főszerep. Farkas Levi barátom, Crişan-i horgásztanyáján nagyobb ...
Most bizonyára sokan felkapják a fejüket, hogy miként lehet machbottal műlegyezni, és vannak, akik azért hökkennek meg, hogy ezt a szentségtörést mi módon lehet elkövetni. Remélem nemsokára mindenki számára világos lesz, hogy miért jutottam el eddig a lépésig, és talán a megkövezést is megúszom. Mióta jobban ...
Az elmúlt hónapban nem sok idõm jutott szeretett hobbim ûzésére, de azért eltöltöttem egy-két napot a vízen a vendégekkel. Sok új dolgot kipróbáltam a csukahorgászat eredményesebbé tételének érdekében. Persze, azért volt hogy vontattunk, de inkább pergettünk ebben a hónapban. Októberi vontatva ...
Október talán az egyik legjobb pontyos hónap, amikor a halak már nem csak éjszaka, de nappal is folyamatosan kapásra bírhatók. A hideg téli hónapok előtt még nagyon intenzíven táplálkoznak, hogy minél több tartalékot halmozzanak fel a szűkösebb időszakra. A bot legfontosabb adatai olvashatók a ruhán A Blade botsorozat az Energo Team ...
A legutóbbi horgászataim rendre kudarcba fulladtak, ami arra késztetett, hogy módszert váltsak és a pergetés, legyezést félretéve, ezúttal úszós módszerrel próbáljam becserkészni a halakat... A helyszín nem volt kérdéses számomra! A Maros felsõ szakaszának néhány évvel ezelõtt kikotort ...
Az Energo Team 2010-es vadonatúj matchorsóját, a Carp Expert Match 3000-t vittük el egy intenzív próbára. A helyszín a Tisza-tó volt, ahol a megállapodott, kedvező vízállás hatására a hírek szerint igencsak étvágyuknál voltak a halak. Egy jó horgászatért mindent, irány a víz! ET Carp Expert Match 3000-es ...
Nem volt okom panaszra, a sülős-harcsás horgásztúráim rendre sikeresen zárultak, de valami hiányérzetem mégis volt. Nem a halak méretében nyilvánult meg ez az ínség, hanem úgy az összhatás nem volt teljes. A tóparton megért párás reggelek, az éjszakai küzdelmek a nemes ellenfelekkel mind-mind rendben voltak, csupán a sebesen ...
Korábban a bolognai botok kiválasztásáról volt szó, ideje szót ejteni arról, mi történik ha horgászunk is vele. Az élő Tiszát céloztuk meg, az ET Blade Bolo 6-os változatával, hogy hamisítatlan folyóvízi keszegezést örökítsünk meg. A Tisza folyó kegyes volt hozzánk A botra, ahogy már ...
A kispatakos legyezés az a műfaj, ahol jobban kidomborodik a módszer szépsége: tiszta vizek, hegyvidéki táj, és pirospettyes halak. Tovább fokozza a hangulatot a kora őszi napsütés, reggeli a szabadban, és pár jó Vision cucc. Azért is szeretem ezeket a kis vizeket, mert itt a klasszikus szárazlegyezés is jól működik, legalábbis amíg röpködnek ...
Az ősz a nagy folyóinkon számtalan lehetőséget kínál. Keszegféléink még igencsak étvágyuknál vannak, s ha mélyebb vizekben szeretnénk úszós felszereléssel megfogni őket, szükségünk lesz egy bolognai botra. Ennek kiválasztásáról és felszereléséről lesz szó a továbbiakban. Az ET Blade ...
Kellemes napos idő van, nincs maradásom a városban. Megeresztek néhány telefont, szabaddá teszem a délutánomat, irány a folyó. Pergetőbot, gázlóruha, fotógép gyorsan bekerül az autóba és hanyatt-homlok igyekszem kikecmeregni a hangyabolyként nyüzsgő forgalomból. Pergetésre alkalmas víz csordogál a patakban Egyre ...
A spiccbotos horgászatot mindig is jó mókának tartottam! Ha ezt a módszert választom, elsősorban a hosszabb 7-8 m-es pálcákat helyezem előtérbe, hisz ez az a hossz, mellyel az általam horgászott vizeken eltudom érni a testesebb halakat. Ennél rövidebb pálcákat csak nagyon ritkán használok! E ritka alkalmak egyike volt az elmúlt hétvégi ...
Az Energo Team Kupa döntőit mindig nagy figyelem kíséri, de az összes közül a legnagyobb figyelmet az egyéni döntő kapja. Ebben az évben is az Alsópetényi Cser-tavon került megrendezésre a döntő, most is bővelkedett izgalmakban a verseny és még az utolsó pillanatokra is maradt izgalom. A reggeli eligazításra minden versenyző sikeresen megérkezett, nagy szó ...
Ezúttal a magyar tengert sikerült célba vennem. Igazság szerint családi nyaralás volt az apropó, de a horgászat sem maradhatott el! Egy újdonsült horgászcimbora jóvoltából egy kis csónak is rendelkezésemre állt, így nem csak parti betyárkodásról lehetett szó, hanem komolyabb lehetőségekkel is számolhattam. A ...