Sajnos a dolgaim elég rosszul alakultak, semmire nem jutott időm, és már hosszú ideje, hogy nem mehettem víz közelébe a folytonos rohangálásnak köszönhetően. A dolgot bonyolította, hogy erős lehűlést, havazást jeleztek a meteorológusok az elkövetkező hétre. Tudtam, ha nem végzek még a havazó beköszönte előtt a dolgaimmal, akkor még ...
A magyar csónakos pergető válogatott, benne a Salmo Team Hungary két versenyzőjével, Lukácsi Bélával és Kovács Adriánnal, 2009 októberében a szakág világbajnokságán vett részt Kazahsztánban. Az Ili folyó deltavidékén, a Balhas-tó közelében kijelölt versenyszektor halgazdagsága ellenére nem ...
A balin horgászata az egyik legsportosabb, legmunkásabb és talán a legszórakoztatóbb horgászat is egyben. Ennek ellenére igencsak megosztja a horgászok táborát ez a folyton izgő-mozgó, habzsoló halfajta. Sokan méltánytalanul lenézik, mivel horgászatát nem tartják sokra, és gasztronómiailag sem nyújt különösebb ...
Nem kell megijedni, nem tűzokádó hatalmas fenevadak területére tévedtem, hanem a jóval veszélytelenebb sügérekről szól a történet. Valamelyik horgászcimborám, csupán nyelvbotlásból, vagy szándékosan a sügért sárkánynak keresztelte, és azóta baráti körömben e névvel illetjük a kis csíkos ...
Még a Duna-deltában is vannak olyan napok, mikor bármennyire is igyekszünk, nem sikerül a nagyobb halak nyomára bukkanni. Rossz helyválasztás, nem megfelelő napszak, röviden összefoglalva rosszkor-rossz helyen „szindróma”. Általában a legtöbb deltajáró előbb-utóbb szembesül ezzel a dologgal. A legtöbb esetben a déli verőfényes ...
Kora délelőtt futott be az autónk a Duna Delta partján fekvő gorgovai halászfalucska poros kis utcájára. Sűrű portömeg kavargott a terepjáró mögött, akár valami tornádó, úgy közeledtünk Pintyó Lajos horgásztanyája felé. Már csak néhány töltésen kellett végighaladnunk és ...
Az éjszakai pergetések számomra mindig különös jelentősséggel bírnak. A vaksötétben, csendben becserkelni a ragadozókat nagyszerű érzés. Rablásaik alapján általában könnyen beazonosítható tartózkodási helyük. A helyszín még mindig a jó öreg Duna-delta. Mint minden éjszakai bevetés előtt ...
A Heves megyében található, kapitális halairól híres Alaszka tó festői környezetében első ízben került kiírásra az Energofish - Alaszka feederbotos, páros horgászverseny, melyen az elsőként nevező húsz csapat mérhette össze tudását és rátermettségét.Az Energofish Kft. színvonalas versenyeinek (Salmo Kupa, EnergoTeam ...
Nyolcadik alkalommal csaptak össze a román pergetőhorgászok a közkedvelt Salmo Kupa lobogója alatt. A helyszín immár sokadszorra is a Kolozsvár melletti Széki-tó. Ebből könnyű volt kitalálni, hogy az esemény főszereplői a csukák lesznek, azt viszont senki sem gondolta, hogy a tarka jószágok igencsak szemérmesen viselkednek majd. Irány a starthely ...
Ahogy ígértem az előző részhez képest egy kicsit komolyabbra vesszük a pecát! A pár naposra tervezett bojlis horgászatra hárman indultunk, a cél Kiskorpád, Szigetes-tó, ami Kaposvártól 15km-re található. A kiskorőádi Szigetes-tó A tóról: 4,5 hektáron fekszik, száz db 5- 15,5kg közötti nagy ponty ...
Az ET Picker Blade kipróbálása után már bátran írhatunk tesztről, hisz mintegy másfél hónapnyi horgászat alapot szolgáltat erre. A 3 méteres finom pálca mostanra sokmindent megmutatott, ideje közzé tenni a tapasztalatokat. Készen a horgászatra a pesti naplementben Naplement előtt másfél órával ...
Mint legtöbbször, most is a Pó folyó hátán fogom élvezni a pergetés által nyújtott örömöket! És itt nem csak a halakra gondolok!! Rengeteg más gyönyörűség van körülöttünk amit csak a természet és a víz szerelmesei tudnak értékelni! A naplemente, a háborgó csönd amit a folyó magából ...
Néhány éve egy olyan horgászembert volt szerencsém személyesen is megismerni, aki nem csak a versenyhorgászatban bizonyított, de a horgászat más területein is jártas, tapasztalt horgásznak számít. Szerintem különösebben nem kell bemutatni személyét, hisz elég sokan ismerik. Elég, ha a nevét említem… Benzár Zsolt ...
Ezúttal a Carp Expert általános, 800 grammos etetőanyagait kínáltuk fel a halaknak tesztelésre. Nem egy dúsan telepített tavat, nem egy könnyű pályát választottunk, hanem a fővárosi élő Dunát. A Carp Expert etetőanyagot folyóvízi Tímár Mixszel együtt használtuk Itt aztán több körülmény ...
Olyan területeken, ahol akadós az aljzat, gyakran használunk úszós készséget, mert így tudjuk akadásmentesen lebegtetni a süllő búvóhelye felett a csalihalat. Én a Ráckevei-Duna-ágon a tartások felett és a nádasok előtti torzsások körül szoktam leginkább alkalmazni ezt a módszert. Van, hogy ...
Legutóbb azzal búcsúztam, hogy még visszatérek a bözödi víztározó harcsáival. Sajnos ez kissé tovább tartott, mint reméltem. Egy sajnálatos ballépésnek köszönhetően hosszabb időre kényszerpihenőre kényszerültem. Iszonyatos, hogy milyen gyötrelmeket képes okozni egy pár centis fadarab az ember talpában, pláne ha csak ...
Vannak még ismeretlen vizek! Az utóbbi időben egyre jobban izgatnak a Duna-delta dzsungelében rejtőző csatornák. Olyan elzárt vizek ezek, amelyekre ritkán téved ember, horgász pedig szinte soha. Legutóbbi delta-projektem egyik szerves része volt tehát eme titokzatos vizek feltérképezése.Előbb megpróbáltam gyalog bejárni a Delta egyik-másik ...
A műcsalis horgászat legnépszerűbb műfaját, a pergetést úgy lehet igazán felszabadultan művelni, ha adott hozzá a halban bővelkedő terep – mint például a Duna-delta legelső ága, a Chilia. Olyan vadregényes víz ez, amely számtalan műcsalis kísérletre kínál páratlan lehetőséget.Amikor először elvetődtem a mai napig érintetlen ...
Az elmúlt néhány napban több, környékbeli patak partján megfordultam, ahol találkoztam jóval és rosszal egyaránt. Volt, hogy elégedetten tértem haza, pedig egyetlen halat sem sikerült fognom, viszont láttam, hogy a patak kristálytiszta vize háborítatlanul szeli a kanyarokat, nyomát sem látva annak, hogy valaki háborgatta volna a közelmúltban ...
Ha kissé megkésve is, de az elmúlt hétvégén újra megrendezésre került Erdélyben a már hagyományos III. Erdélyi Horgász Kupa amatőr horgászverseny, melyhez az idén két neves Magyarországi horgászcikk forgalmazó és gyártó cég adta a nevét és hozzá az értékes díjakat. Így ...
Azt hittem időbe fog telni, amíg megszokom, de már az első horgászaton régi társként dolgozott a kezemben. Tökéletes súlyelosztás, szép kötések, extravagáns nyéltag – az Excalibur Spin pontosan az a bot, amelyet minden pergetőhorgász örömmel vesz kézbe.Az Excalibur Spin sok tekintetben jelent új vonalat az Energo Team botjai között. A meglepően ...
Pécs és Siklós között félúton bukkantunk rá erre a csodálatos környezetben, az erdő mélyén fekvő kéthektáros tóra, ahova valóban érdemes ellátogatni, akár részt szeretne venni az ember az EnergoTeam Kupa selejtezőin, akár nem. A nyugalom völgye A névadó A ...
A nagysikerű Blade pergetőbot-sorozat után a békés halakra vágyó horgászok számára készített Picker Blade botot dobtuk be a mélyvízbe. No, nem szó szerint, szerencsére csak a feederes végszerelék landolt rendre a Dunában, a bot rendeltetésszerűen a kezünk ügyében maradt. Előkészületek: Zoli csontit ragaszt ...
Mai utunk a Szolnok határában elterülő Millér tóhoz vezet, ahol az egyik legnagyobb létszámú résztvevőt regisztrálták az EnergoTeam Kupa idei selejtezőin. Szolnok mindig hatalmas szerepet töltött be a versenyhorgászat terén, úgy látszik ez az amatőrökre is vonatkozik. Vendéglátóm, Salánki Géza ...