A Lakihegyi Szabadidősport Egyesület Horgász Szakosztálya 2010. április 24-én rendezte meg a már hagyományosnak mondható "ENERGOFISH -SZOMJAS Horgász Kupa" horgászversenyét. A versenyre 42 fő jelentkezett és örömünkre szolgált, hogy nem csak egyesületi tagok. Az időjárás ismételten kedvezett a ...
Írországban az április hónap az, mely leginkább hasonlít a Magyarországihoz. Persze azért sok dologban eltér az otthoni viszonyoktól. A vizek itt később melegednek és a halak is egy kicsit később kezdenek táplálkozni, a csuka kivételével! Nincs táplálék-konkurense, így egyeduralkodó ragadozó az Írországi vizekben. Nem ...
A március végi napok immár végérvényesen egybeforrtak a Fehovával, ami az idén ünnepelte 17. születésnapját. Ezúttal is rengeteg érdeklődő látogatta meg a Hungexpo „A” pavilonját, ahol csemegézhettek a horgászattal és vadászattal foglalkozó cégek palettájáról. Élményben nem volt hiány, ...
A legyezőbot elsősorban dobóeszköz, és csak másodsorban fárasztó vagy csalivezető eszköz is. Tehát amikor a legyezőbotokról elmélkedünk, minduntalan kénytelenek vagyunk utalni a bot-zsinór összhang fontosságára is. Bot és zsinór – ez a két összetevő alkotja azt az „ostort", amely ördöngös praktikákra ...
A szokatlanul enyhe téli időjárásnak köszönhetően sokáig szabad vízfelületeknek örvendhettünk, de a téli mínuszok csak beköszöntöttek, és vastagon lepadolták a vizeket. A feledés homályába merült lékhorgász felszerelésemet előkotortam és elindultam, hogy fényt derítsek a jég alatt rejtőző halak ...
Az előző részben szándékosan csak egy hazai vizet emeltem ki a sok közül, mert úgy gondolom ezek megérnek egy külön címet, mely alatt néhány mondat és néhány fotó segítségével feleleveníthetem az itt történteket. Mivel is kezdhetném, ha nem a Marossal, mely az idén is számtalan horgászélménnyel ...
Talán kissé gyerekesen hangzik, de minden alkalommal, mikor hazatérek a vízpartról előveszem kis noteszom és néhány sorban lejegyzem a nap eseményeit, hogy év végén átlapozva felidézhessem az adott horgászidény sikereit, sikertelenségeit. Így kialakul egy kép előttem az elmúlt horgászszezon milyenségéről, hogy miben ...
Vannak még csodák, és néha a titkolt álmok is valóra válnak, bármennyire hihetetlenek, akárhogy el vannak rugaszkodva a valóságtól. Pergető horgászként régi dédelgetett álmom, hogy egyszer egy olyan vízen horgásszam, ahol az egy-két kilós pisztrángok számítanak átlagméretnek. Sokáig úgy tűnt, hogy ...
Nem a hanyagság szüleménye ez az egyszerű címválasztás, sokáig töprengtem, vívódtam, hogy milyen titulussal jellemezhetném a legjobban ezeket a tarka ruhás krokodilpofájú rablókat. Több ötlet is felötlött bennem, de végül úgy döntöttem, hogy ez a megszólítás mindent körülölel, magába foglal, ami ...
A nappalok még őszies időt idéztek, de éjszakánként már fagypont alá is süllyedt a levegő hőmérséklete. Reggelente vastag, ropogós hóharmat borított mindent. Panaszra mégsem lehetett okom, hiszen az évszakhoz képest még igencsak enyhe idők voltak. Ahogy időm engedte, igyekeztem minden adandó alkalmat kihasználni a horgászatra, míg a ...
Nem vagyok az a kifejezetten magányosan kóborló horgász, de néha jól esik kicsit egyedül lenni a vízparton. Ilyenkor el tudok merülni a gondolataimban, új módszerekkel kísérletezgetek, vagy a jól bevált technikákon csiszolgatok, finomítok és természetesen néha halat is fogok. Az egyik délután villámként hasított ...
Sajnos az időjárás bebizonyította, hogy óhatatlanul is egyre közelebb kerülünk a télhez, no de még a fagyos idő beállta előtt lehet pár szép őszi napunk. Bizony az ősznek is megvan a maga szépsége, a hajnali ködbe burkolózott vízpart, az egyre sárguló falevelek, a csodás színekben pompázó őszi táj és ...
Mióta beköszöntöttek az éjszakai mínuszok és megjelentek az első sárga falevelek a víz felszínén, egyre kevesebb ragadozó nehezedik pergetőpálcám testére, pedig a köztudatban az áll, hogy az igazi pergetőszezon csak az ősz beálltával kezdődik… Lassan felfele haladva a folyón… Ez így igaz és nem is akarok ellene ...
Mielőtt részletesen is beszámolnánk az idei Energoteam Kupa országos döntőiről, íme néhány adat a versennyel kapcsolatban. Az idén már ötödik alkalommal rendeztük meg az Energofish Kft. támogatásával az Energoteam Kupát, amely hazánk legjelentősebb és legtöbb horgászát megmozgató horgászeseménye. Az első ...
Legszívesebben műcsalikkal horgászom a ragadozókra, de néha előállnak olyan helyzetek, mikor az élő kishallal történő horgászat több eredményhez vezet. Igaz, hogy ritkán folyamodom ehhez a szükségmegoldáshoz, de ha pergetve nem sikerül kapást kicsikarni, akkor nem idegenkedek más módszertől sem. Az aktív horgászat kedvelője vagyok, nem bírok ...
Ahogy ígértem az előző részhez képest egy kicsit komolyabbra vesszük a pecát! A pár naposra tervezett bojlis horgászatra hárman indultunk, a cél Kiskorpád, Szigetes-tó, ami Kaposvártól 15km-re található. A kiskorőádi Szigetes-tó A tóról: 4,5 hektáron fekszik, száz db 5- 15,5kg közötti nagy ponty ...
Akik olvasták korábbi írásaimat, gyakran találkozhattak, olyan történetekkel, melyeknek főszereplői a domolykók voltak. Ez nem véletlen, hisz természetes vizeink többségében, melyekben én is horgászom, szinte kivétel nélkül jelen vannak, így akarva-akaratlanul, szinte minden horgászatom alkalmával találkozom velük. Gyakran még akkor ...
Néhány éve egy olyan horgászembert volt szerencsém személyesen is megismerni, aki nem csak a versenyhorgászatban bizonyított, de a horgászat más területein is jártas, tapasztalt horgásznak számít. Szerintem különösebben nem kell bemutatni személyét, hisz elég sokan ismerik. Elég, ha a nevét említem… Benzár Zsolt ...
Hazánkban szeptember közepén zárul a hegyi vizeken történő horgászat, ezért még egyszer, utoljára meglátogattam kedvenc pisztrángos patakocskámat, hisz hosszú időnek kell eltelnie, mire újra láthatjuk egymást. Reménykedtem, hogy még utoljára megörvendeztet egy pettyes halacskával, és néhány kellemes órát ...
Ha kissé megkésve is, de az elmúlt hétvégén újra megrendezésre került Erdélyben a már hagyományos III. Erdélyi Horgász Kupa amatőr horgászverseny, melyhez az idén két neves Magyarországi horgászcikk forgalmazó és gyártó cég adta a nevét és hozzá az értékes díjakat. Így ...
A horgászat néha ez egyik legidegtépőbb türelemjáték tud lenni, melyet sokan ilyen, vagy olyan okok miatt már az elején feladnak. Legtöbbször a halhiány az, ami elveszi az ember kedvét az egésztől - mi más is lehetne… Igaz ez főleg a kezdő horgászokra, vagy olyanokra, akik egy új módszerbe próbálnak belekóstolni. Ilyen módszer a ...
Az egész úgy négy-öt éve kezdődött, mikor először kedvet kaptam a műlegyezéshez… A folyóparton sétálva egy ismeretlen fickóval találkoztam, aki combig állva a vízben legyező felszereléssel „simogatta a vizet". Pihenésképpen leültem a szembe lévő fűz árnyékába és kivárva a megfelelő pillanatot, hogy ő is ...
2009. augusztus 14.-én került megrendezésre Győr-Sopron megyében, pontosabban a Szigetközben, a dunaszegi Mélyvölgyi Méri Tavaknál az EnergoTeam Kupa gyerekversenyének döntője. Élesben megy a verseny A szabályok szerint ezen a versenyen a 4-től 12 éves korig vehettek részt a gyerekek, szigorúan szülői felügyelet mellett. Egyszerre egy bottal, ...
Kicsit megkésve kaptunk hírt egy - még május 24.-én lebonyolított versenyről, melyet Dr Schvarcz Tibor országgyűlési képviselő szervezett az Energofish Kft támogatásával a tatabányai gyerekek részére. Az Energofish Kft-től kapott felszereléseket boldogan vették át a versenyzők Ráéreztek a horgászat ...