Régen sem lehetett ritka látvány, de az alatt az egy hét alatt, míg a Deltában voltam, mindennap találkoztam a folyás irányban evező, csurgó halászokkal, akik hosszú hálót vontattak, amelynek a másik vége majdnem a túlsó partig ért a folyó teljes szélességében húzva. Nemsokára visszafordultak, és ...
A balinról tudjuk, hogy a nyílt vizek ragadozója, de kedveli a szélvizeket és a nádasok nyíltvízi oldalát is. Hangosan rabol az áramló, örvénylő vizekben, a műtárgyak környékén és ott is, ahol a legkevésbé várná az ember, például a csendes csatornákban..Egy virgonc áldozatSügerezni indultunk a Sulimanca ...
Amíg lefelé csorogtunk a Chilia - Dunán, arra gondoltam, hogy semmi sem úgy van, mint tíz vagy akár csak pár évvel ezelőtt. Rengeteget változott a világ errefelé. Amíg a kis komp dugig megtelve autókkal, utasokkal átaraszol a vízen, olyan forgalom halad el mellettünk, ami korábban elképzelhetetlen volt. Luxus motorosok tucatjai repesztenek a haditengerészet ...
A pontyok általában kedvelik a vízinövények biztonságot és táplálékot adó közelségét, de olykor szívesen kilátogatnak a nyíltvizekre is, főleg, ha ott vándorkagylótelepeket, szúnyoglárvákat, egyéb számukra kívánatos táplálékokat találnak nagyobb tömegben. Rendszeres etetéssel is ...
Mindig nagy örömmel turkálok az Energofish által forgalmazott műcsalik között - nem csak a közismert kedvenceket simogathatom végig, hanem időnként izgalmas újdonságokra is bukkanok, ez pedig egy újabb horgásztörténet kezdetét jelentheti. Legutóbb például egy miniatűr popper-család hívta magára a figyelmet - elég volt egy futó ...
Mint már korábban is tettük, folytatjuk beszámolónkat Királyréti horgásztábor életéről, Ezúttal a Bodorka csoport résztvevőinek beszámolóit olvashatják, Fotógalériánkban pedig megnézhetik a csoport életéről készült képeket. ...
Ma reggel hidegfronttal és óriási széllel kezdődött a 15. Női Horgász VB Szolnokon, az Alcsi-szigeti versenypályán. Tizenhét nemzet nevezett, de az utolsó pillanatban Macedónia csapata visszalépett, így tizenhat csapat állt rajthoz. Lázas készülődés a verseny előttMint említettem, az előző napi majdnem negyven fokos hőséget alig tizennyolc fokos reggeli ...
Köztudott, hogy a kenyeret nem csak mi emberek, horgászok, hanem a halak is kedvelik. Kárász, domolykó, de legfőképp a paduc. Ezzel a szakirodalom is egyet ért és vannak fejezetek, ahol részletesen tárgyalják a paduc kenyérrózsával történő horgászatát. Ennek ellenére egyre kevesebben használják csalinak és még kevesebben etetés ...
2008.07.01 és.07.11. között rendezték meg a Hajdú-Bihar Megyei Ifjúsági Tábort Berekfürdõn. Az Energofish Kft ezt a tábort is - mint sok másikat -, szárnyai alá vett és gazdagon szponzorálta, hogy elõsegítse a fiatal horgászpalánták fejlõdését. A tíz napos táborban a gyerekek megismerkedhettek a horgászat ...
Az egész napos horgászat és a kikötői sörözés, na meg a halpucolás és halevés megalapozta a jó alvást. Bár gyorsan kellett sokat aludni, mivel reggel félötre újra randevút szerveztem Tibi bával. Az éjszaka elég rosszul telt, nem tudtam rendesen aludni, így az ébresztőóra megszólalása előtt már fent voltam. ...
Azt hihetné az ember, hogy néhány évtized horgászat után már keni-vágja a témát, és a vízparton nem igazán érheti meglepetés, de be kell látnom még igen csak kiscserkész vagyok. Hiába a sok éves dunai tapasztalat, vagy a gazdag élménytár tavi pecázásokból, még mindig van olyan víz, ami sajátos ...
Régi szerelmem a Duna, hiszen itt tanultam meg elkeserítően régen horgászni. A folyóvíz varázsát az ember igazán az úsztatásos horgászattal tudja élvezni. Finom felszereléssel, nagyon odafigyelve, lankadatlan türelemmel kell sok százat úsztatni, hogy eredményes legyél. Igazi sporthorgászat! A dunai úsztatós horgászat főbb ...
Igen, a garda egy látott hal. Még lesz olyan, hogy horgászom rá, de ezúttal egy hasonlóan a kuriózum kategóriát erősítő fajról lesz szó. A feketesügérről. Látott hal A kavicsbánya tavakba előszeretettel telepítették régen is, és telepítik a mai napig sok helyen a feketesügereket. Törpeharcsa pusztítóként ...
Úgy döntöttem még egyszer lemegyek a patakra, játszani kicsikét. Még egy utolsót. Ennyi pergetés után, egy legyezéssel tudtam méltóképpen lezárni a kis "teszt-patakom" hosszúra nyúlt horgászatát. Ráadásul itt van pár vadonatúj cucc, amit még nem ismerünk - sem én, sem a halak… Itt vannak! Úgy ...
A boltok polcain talán fel sem tűnt volna, de amikor a nagykerben kézbe vettem a MINILURE műcsalik pár darabját, rögtön megsejtettem, hogy bizony nagyszerű halfogó eszköz lapulhat az egyébként átlagos név mögött! Mert mondjuk ki: egy ilyen névvel nem lehet túl nagy karriert befutni... Eme műcsaliknak tehát bizonyítaniuk is kell! Megadtam nekik a lehetőséget: magammal ...
Az éjszakai harcsahorgászat az egyik legizgalmasabb horgászat, sosem lehet tudni, hogy a bevágást követően mekkora hallal akadunk össze, hisz ez a legnagyobbra növő édesvízi halunk. Szívesen vadászok rájuk bármilyen módszerrel, de a kedvenceim mégis az óriás antennás úszóval történő horgászat és a pergetés. Ezekhez a ...
Hazánkban a harcsázás legrégibb módszere a kuttyogatás, melyet még honfoglaló őseink hoztak keletről, ahol szintén művelik, de inkább balinszeletes fenekezéssel kombinálva. Lényege, hogy egy korongfejűre faragott íves fadarabot ügyes csuklómozdulattal úgy ütnek csónakkal csurogva a vízfelszínbe, hogy az kuttyanó hangot ad, melyre a harcsa ...
Ócfalva egy olyan hely, ahová mindig szívesen megyek horgászni, nemcsak a halak miatt, hanem csak úgy egyszerűen szeretek oda járni és kész. Tehát a legutóbbi horgászatot magától értetődő módon ide terveztem. Amolyan pergetéssel egybekötött úszós horgászatra készültem, szóval a csukáknak és pontyoknak volt némi ...
Hajdani gyermekkorom legszebb élményei a hegyek gyomrából csordogáló, kristálytiszta patakok legpompásabb ragadozójához, a sebes pisztránghoz fűződnek. Tisztán emlékszem azokra a napokra, mikor néhány óra alatt 4-5 de akár 10 pisztrángot is kipergettünk barátommal a Gyergyói havasokban eredő Somlyó, Borzont, Bakta, vagy a nálunk ...
Azt ugye mindenki tudja, hogy van két nagy folyónk, a Duna és a Tisza. Sokan tudják, hogy van még számos kisebb folyóvizünk, mint például a Rába. Azt már kevesen tudják, hogy sok patak és csatorna is a horgászok rendelkezésére áll, ha valaki veszi a fáradságot és megkeresi, felfedezi őket. A Balaton magas vízállása miatt, van ...
Április második felétõl a víz hõfokának emelkedésével, a harcsák egyre többször kalandoznak fel vízközé. Részben táplálék után, másrészt, mert vonzza õket a felsõ, melegebb vízréteg. A harcsa annak ellenére, hogy nem kedveli a fényt, sokszor a felszín alatt 1-1,5 méterre is felúszik ...
Az edzőpálya másik felét csupa székelyek uralták. Mindenféle bohó és zabolátlan népek Csíkból, Udvarhelyről és Szentgyörgyről - három ember képviselte a székelyföldi városokat: Zsolt, Laci és Attila valószínűleg nem véletlenül telepedett egymás mellé. Már nincs sok hátra… Dalnoki ...
A villanymotor – mint annyi más kényelmi horgásztalálmány – Amerikából érkezett hozzánk. Hazájában „trolling motor” néven ismert, ami elsődleges rendeltetésére is rámutat: nem gyors haladásra való, hanem arra, hogy horgászat közben mozgassa a csónakot. Nálunk nem divat ugyan a vontató horgászat, de a ...
A balin mindig a bátyám vizsláját juttatja eszembe… Eszelős, mozgékony, vad meg játékos, és sosem lehet végérvényesen eldönteni, hogy ez most nagyon hülye vagy nagyon okos. Két napon keresztül próbáltuk megfejteni a balin titkát, aztán arra jutottunk, hogy semmire. A balin mindig is balin marad! Itt állítsd le a motort! – intett hirtelen ...