Március 27. és 30. között megrendezésre került a 15. jubileumi FeHoVa a Budapesti Vásárközpontban. Az elmúlt évektől eltérően, ezúttal az „A” pavilonban, mintegy 8.250 négyzetméteres felületen volt megtekinthető a kiállító cégek standja. Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy ezúttal is az Energo ...
FEHOVA 2008? Igen ebben az esztendőben sem maradt el a már sokadik éve megrendezésre kerülő horgász-vadász szakkiállítás, melynek a megszokottól eltérően az idén a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „A” pavilonja adott otthont. A négy napos rendezvényen számos horgászatban illetve vadászatban érdekelt gyártó, forgalmazó ...
Az elmúlt napokban már nagyon evett a fene, nem tudtam hová tenni magam, annyira hiányzott a pergetés. Nagyon vártam már, hogy végre vízben láthassam az új műcsalikat, végre dobhassak egyet az új pálcával, és szemügyre vehessem, hogyan is rakja az új orsó a vadonatúj zsinórt. Nem is a halak izgattak, inkább a kíváncsiság ...
Az elmúlt időszakban a Match, feeder, rakós technikákkal nemigen foglalkoztam, főleg azért, mert néhány éve, kezdő pergetőhorgászként a rablóhalak annyira felidegesítették kedélyemet, hogy ígéretet tettem, addig nem nyugszom, míg ki nem fogom az összeset… Persze ez nem igaz, egyszerűen az a helyzet, hogy amikor kezdtem jobban belemélyülni a ...
Az első tavaszi horgászat mindig olyan, hogy csak tovább fokozza a felgyülemlett horgászkedvet. Enyhülést nem adhat, mert az még nem olyan… Így hát nem is vártam túl sokat tőle, meg magamtól se – idegen hely, idegen halak, idegen módszer. De ezt nem is hangsúlyoznám. Horgásztunk, igen, és ebben az időben már ez is valami… Egész télen ...
Ez bizony már a 15. FeHoVa. Az Energofish Kft. a korábbi esztendőkben megszokott széles termékkínálattal, most még nagyobb területen várja a horgászat kedvelőit. A már jól ismert márkák 2008-as kínálatát nem csak megnézni, de megvásárolni is lehet. Az idén minden eddiginél nagyobb területen mutatja be horgászattal kapcsolatos ...
Ez a zöldes hátú, búzaszemszínű, alul narancsos uszonyú, leggyakrabban félkilóig megnövő keszegféle jelzi nekem a tavaszt. Tudom, hogy evvel a megállapítással kicsit becsapom magam, mert sok vermelő helyen télen is lehet fogni, de nyáron, sőt ősszel is gyakran ékesítheti horgunkat. A télvégi, tavasz eleji bodorkázás azonban más. Annak ...
Immár február végén jártunk, és bármilyen meglepõ, a környékbeli állóvizeken még vastag jég feszített… Jégpáncél ide, tél oda, nem tudtam tétlenül ülni – csak egy kicsit nem figyeltem és máris azon kaptam magam, hogy egy közeli tó felé tartok csalihalfogási szándékkal. Ha elmegy a ...
A téli pergetés leghálásabb halfaja minden bizonnyal a balin. Nagyobb folyóinkon egész télen aktívan keresi a táplálékot, így fogására is jó esély mutatkozik. Mivel állománya igen jelentős mind a Dunán, mind a Tiszán, azt sem túlzás állítani, hogy a leggyakrabban horogra kerülő ragadozónk.A fémházas, ...
Tudom a télnek még koránt sincs vége, hisz még csak az év második havát tapossuk. Azonban az bizonyos, hogy a természet bármikor tud furcsa dolgokat mûvelni. Egy hirtelen keletrõl érkezõ melegfront képes felborítani az ilyenkor megszokott állapotot. A jég olvadni kezd, a folyó kissé megduzzad, majd mikor kopni látszódnak a ...
A téli pergetés leghálásabb halfaja minden bizonnyal a balin. Nagyobb folyóinkon egész télen aktívan keresi a táplálékot, így fogására is jó esély mutatkozik. Mivel állománya igen jelentős mind a Dunán, mind a Tiszán, azt sem túlzás állítani, hogy a leggyakrabban horogra kerülő ragadozónk.A fémházas, ...
Már írtam arról, hogy a folyóvizek halai a kisebb energiaveszteség miatt többségükben szívesen vermelnek a lassú limányokban, öblösödések állóvizeiben. A Duna mentén több olyan, az élõ vízzel közlekedõ mesterséges öböl található, melyek sóderbányászat következtében keletkeztek. A ...
Ez a nap is úgy kezdõdött mint a többi. Párom mellett ébredtem nyolc órakor. Kitámolyogtam a konyhába, feltettem fõni a kávét. Miután lejött, bevittem Krisztinek. Elkortyolgattuk, közben beszélgettünk. Kicsit késõbb, csak úgy megszokásból ránéztem a telefonra, ami le volt némítva. Három nem fogadott ...
Ne csapjon be senkit egy-két tavaszias nap, nézzünk a naptárra, hallgassuk meg a vízállásjelentéskor a vízhőfokokat és rájövünk, bizony még legalább egy hónapig tél lesz. Ennek megfelelően a vermelőhelyeken /lásd előző téli horgászatok/ van a legnagyobb esélyünk a halfogásra. A feederezés télen, mikor a halak ...
A felszerelések többségén feltüntetik a teherbírásra vonatkozó értéket – ez alól ma még kivételt képeznek a különböző műcsalik, többek között a wobblerek is. Pedig ezzel a kérdéssel gyakran szembekerül a horgász, pláne ha nagyvadakra pályázik – kiegyenesedik a horog, kiszakadt a wobbler drótja, vagy ...
Nehéz megmondani kinek van igaza: annak, aki a téli hónapokban sarokba állított felszereléssel, várja a hóolvadást, a tavasz érkeztét, hogy, majd késõ ősszel egy újabb szezont tudhasson a háta mögött, vagy annak, aki kicseréli pergető vagy finomszerelékes felszerelését rövidebb pálcákra és a téli hónapokban is ...
A képlet egyszerû volt, elméletben: csukát akartam fogni az új botokkal, csukát „de nem mindegy mekkorát”, méretest, ami méltó ellenfele lehet egy 80 cm-es nagyon finom megmunkálású, de ugyanakkor gerinces pálcának, mely az Energoteam nevéhez fûzõdik és Ice Pike névre hallgat…. Amikor elvállaltam a magam elé ...
Ritkán találkozni ilyen masszív kis géppel… Taps és vissza taps – ez jut hirtelen eszembe, bár megfogadtam, hogy nem megyek bele ilyen közhelyekbe. De tényleg az van, hogy amilyen bizalommal vettem kézbe a 2000-es Applause orsót, éppen olyan hálásan dolgozott az elmúlt évben. Tökéletes választás volt! Nem voltak nagy elvárásaim, mégis ...
A téli horgászatot nálunk kevesen gyakorolják, de az utóbbi időben azt vettem észre, hogy ahol ilyenkor is lehet halat fogni, ott aránylag nagy tömegben jelennek meg a szenvedélyesebb horgászok. A dermedt téli táj különleges varázserejeA téli horgászattól való ódzkodás talán a tipikusan magyar pontycentrikussággal is ...
Megvallom férfiasan, nem szoktam halradar segítségét igénybe venni semmilyen horgászatnál, aminek prózai oka van. Műszakilag meglehetősen alulképzett vagyok, az én életemben már az is családi ünneplésre ad okot, ha egy szöget tisztességgel beverek a falba.Fúrjuk a léketValahogy soha nem volt türelmem ennek a nem túl bonyolult szerkezetnek a ...
A téli időszak a legtöbb horgász rémálma... Befagynak a vizek, a halak zöme elvermel, és életfunkcióik lelassulnak. Mit tehet ilyenkor egy megszállott horgász? Kimegy a jégre dacolva a mínuszokkal és vág néhány léket, majd beveti horgait abban a reményben, hogy talán az összes hal nem bújt mélyen az iszapba és akad köztük ...
Sokat nem is húztam az időt, alig köszöntöttük pezsgővel az újévet, én már a másnap reggeli induláson törtem a fejem… A kérdés csak az volt, hogy hová menjek? A jéggel borított holtágat válasszam, a közeli víztározóra menjek lékelni, vagy a Maros nyílt szakaszát célozzam meg, melyet van már vagy 4 napja, ...
Év vége, év eleje… Mindenütt visszatekintenek, összegeznek, értékelnek. Így hát számomra is roppant kézenfekvõ, hogy átfésüljem az elmúlt év teszthorgász-tapasztalatait. Valószínűleg nem fogok eget rengető tanulságokat levonni, de nem is ez a célom. Csupán rendbe szedném, helyükre tenném az emlékeket. Ja, ...
Eljött az év vége, és az ünnepek leple alatt át is léptünk egy vadiúj évbe. Közben végig arra gondoltam, hogy elég hideg van már ahhoz, hogy végre megpróbálkozhassak a léki pecázással… Ünnepek ide, mínuszok oda, én ilyenkor sem bírok meglenni horgászat nélkül.Igazi téli reggelre ébredtem: ...