A Banax Omega név lassan már bejáratott „öreg" névnek hat. Sokadik évét tapossa a pergetőhorgászok kezében, és azóta sem szorult módosításokra. Nem adták ki újra és újra továbbfejlesztve, mert egyszerűen kész van. Ő az Omega – minden kísérletezés utolsó betűje. A jól ...
Az orsó olyannyira kulcsfontosságú alkotóeleme a pergetőhorgász fegyverzetének, hogy szívem szerint ezzel kezdenék minden pergetésről szóló cikket: a jó orsó, csakis a legjobb, a lehető legjobb kell! Egy szuper-überorsó nélkül mit ér ez az egész játék?Kedves pergetőtársaim! Annyival könnyebb helyzetben vagyunk, más ...
A vizek ura elég mostohán bánt velünk, nehezen takarodtak el a jegek a vizekről. A süllőtilalom előtti legutolsó napokon lehetett csak kimenni pergetni, akkor is hol szél, hol eső gyötörte az embert, vagy együtt a kezző. Jó szolgálatot tett az Energofish termo ruhája, mely nem csak meleg, hanem vízlepergető is. Csónakból próbálkoztam, mert tapasztalataim szerint ilyenkor ...
Végre eltakarodott a jég a vizekről. Állandó tettestársammal, Laci barátommal, el is határoztuk, hogy gyorsan elmegyünk csukázni, még mielőtt a tilalmi időszak eljönne. Pár, egész télen a stég előtt, hálóban aszalódott karikakeszegemet örömmel áldoztam fel a túra érdekében. A vízre hajló ...
Nem tartozom a magányos farkasként kóborló horgászok táborába, szeretem, ha van egy társ, főleg, ha jégről horgászom. Ezúttal mégis másképp hozta a sors. Délre járt az idő, mikor már nem bírtam nemet mondani a csalogató napsütésnek. Napok óta februárt meghazudtoló tavaszias idő tombolt, nem volt maradásom. ...
Jól kezdődött az idei esztendő, azt kell mondanom, soha rosszabb ne legyen! Alig telt el három hét az év első havából, én már jó pár horgászélménnyel gazdagodtam. Mindig történt valami érdekes és minden alkalommal volt miről beszámolni, de talán a legutóbbi horgászat volt a legizgalmasabb. Hogy is szokták mondani? „A bűnös ...
Szokták mondani, hogy a puding próbája az evés, nincs ez másképpen a tengerre szánt, a sós vizet jól tűrő orsóval sem. Első Indiai-óceánra tervezett horgásztúránk előtt nem kis dolgot jelentett a megfelelő felszerelés összeállítása. Horgásztunk már korábban is tengeren, sikerült is néhány ...
Alig volt még pár óra sötétedésig, amikor csónakba szálltam. Ha minden terv szerint működik, akkor ez a pár óra is elég eseménydús lehet – fontolgattam magamban, miközben ellöktem a csónakot. A rossz idő nekem pont jó, ilyenkor pattanok csónakba A szemerkélő eső általában sokat ront a hangulatomon, de ezen a ...
A tél derekán járva, még a késő őszi horgászatok - amikor még pluszokat mutattak a hőmérők - is melegséggel töltenek el. Direkt hagytam meg ezt a z anyagot a nélkülözés idejére. Hosszú és enyhe őszünk volt, de ami még ennél is fontosabb, rendkívül eredményes. Süllő, harcsa, márna, ponty került a merítő ...
Ismételten elkísértük horgásztúrájukra a Kovács Adrián-Lukácsi Béla párost. A legszívesebben persze pergetnek a jászsági pecások, de ilyenkor télvíz idején, amikor vastagra hízik a jég, lehetőség nyílik valami egészen másra is. Naná, hogy lékelni mentünk! A svéd Mora ...
Mormiskázás? A legtöbb horgász számára ismeretlen a kifejezés. Sokan csak vállhúzogatással veszik tudomásul létezését, mások nem értik hogyan működik, egyesek meg nem hisznek eredményességében, így nagyon kevesen maradtak kik valójában űzik ezt a Don és a Volga vidéki orosz, ...
Jócskán magunk mögött hagytuk már az év nagyobbik részét. A meleg nyári napok már csak távoli emlékeimben élnek. A kertek alatt kopogtat a tél. A hideg szelek szárnyán utazva érkezett a messzi északról. Útját az elmúlás kíséri. Jeges lehelete bénítóan hat az életre. Rohamosan hűlő ...
Szezonzáró horgászataim bár szerteágazó tanulságokat hoztak, valójában egy irányba futottak össze: megtanultam szeretni a nagyméretű műcsalikat, és külön oltárt emeltem a tigrismintás Salmóknak, amely előtt azóta is örömmel mutatok be áldozatot.A csukázó idők hidegebbik felében jártunk már, amikor lelkesen, ...
A Banax nyeletőfékes orsója elsőre egy durva gépnek tűnt, majd a házat szétbontva, megbizonyosodhattam, hogy a kemény külső finom belsőt takar… A tervezők nem spóroltak, igyekeztek minden extrával elkényeztetni a nagyhalra vágyó horgászokat. ...
„A domolykóról azt tartják, hogy szinte bármilyen módszerrel és csalival horogra csalható: pergetve különböző körforgókkal, wobblerekkel legyezve száraz és nedves legyekkel; úsztatva csontival, gilisztával, kukoricával, kenyérbéllel, szúnyoglárvával; fenekezve kishallal és piócával". Ezekkel a szavakkal érveltem egy ...
A szokottnál enyhébb időjárásnak köszönhetően, kedvenc víztározóm felszínét még nem kerítette hatalmába teljes mértékben a jég. Rengeteg szabad vízfelület kínálkozott egy kiadós pergetésre. Kár lett volna elszalasztani az alkalmat, ezért Farkas Levi barátommal megkíséreltük kapásra bírni ...
Az éves rutin pecák közé tartozik a szedresi horgászegyesület tavának meglátogatása. Kollégám és barátom Orsós János itt tag. Rendszeres látogatója a víznek és az elmúlt évek alatt elég jól ki is ismerte, bár az utóbbi időben kicsit hanyagolta a horgászatot. Hiába, a nők sok galádságra rá ...
Brutális őszA cím már talán nem is aktuális, hiszen lassan véget ér, a fagy szorongatja a torkát. Ez már inkább a tél eleje. Nehéz beletörődni, hogy nem akkor megyek horgászni, amikor akarok, hanem akkor, amikor az időjárás kegyeskedik zöld lámpát adni. Egész évben próbáltam pontyot fogni - mindhiába. A jó nyári ...
A finomszerelékes pontyhorgászat méltán egyre népszerűbb változata a feederbottal történő fenekezés. Igazi jelentősége az áramló vizekben van, ahol nem, vagy csak nagyon nehéz kapásjelzővel lehet megoldani, hogy a folyás ne húzza azt fel. Ez nagyban durvítja készségünket, de az ejtős kapások észlelésére végképp ...
A romániai Aventuri la Pescuit (Horgászkalandok) című folyóirat által szervezett pergető versenysorozat végső állomásán már csak a profik küzdöttek, a Salmo lobogója alatt. Az Energofish Kft., mint társrendező és főtámogató gondoskodott a méltó fináléról. A teljes szezont végigversenyezték azok a pergetőhorgászok, akik ...
Régen örültem ennyire a rossz időnek… Az ősz minél őszebb, annál jobb! Csukára legalábbis. Márpedig az őszi horgászat számomra egyet jelent a csuka-pergetéssel. Tisztulnak a vizek, eltűnik a növényzet, éhesebbek lesznek a ragadozók, a hideg pedig kit érdekel? Ha wobbleres csukázásról beszél az ember, ma már nem kerülheti el, hogy ...
A szerencse forgandó, ezt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az elsõ napi siker után következõ balszerencse áradat. Ha az ember azt hiszi, hogy már rosszabb nem lehet, sajnos rá kell jönnie, hogy igenis lehetnek még kellemetlen pillanatok. Már kora délután éjszakai pergetõhely után kutattam a Duna menti kövezésen. Rövid kutakodás után ...
Az előző Duna - Deltai kirándulásom emlékei még frissek voltak, amikor egy baráti meghívásnak eleget téve ismét a Delta felé tartottam három cimborám társaságában. Az út, ahogy az lenni szokott, hosszú volt és fárasztó, de amint magamba szívhattam az ottani vidék jellegzetes illatát, rögtön elfeledtem az utazás ...
A finomszerelékes pontyhorgászat méltán egyre népszerűbb változata a feederbottal történő fenekezés. Igazi jelentősége az áramló vizekben van, ahol nem, vagy csak nagyon nehéz kapásjelzővel lehet megoldani, hogy a folyás ne húzza azt fel. Ez nagyban durvítja készségünket, de az ejtős kapások észlelésére végképp ...