Rég szerettünk volna már Ferenc barátommal egy közös horgászatot összehozni, de valahogy eddig még nem sikerült, legalábbis a nyár óta nem…Mindig közbe jött valami. Mikor ő hívott engem, nekem volt valami más elfoglaltságom, mikor meg én invitáltam meg őt egy közös Marosi paduchorgászatra, és még ideje is lett volna rá, ...
Nem tartozom a magányos farkasként kóborló horgászok táborába, szeretem, ha van egy társ, főleg, ha jégről horgászom. Ezúttal mégis másképp hozta a sors. Délre járt az idő, mikor már nem bírtam nemet mondani a csalogató napsütésnek. Napok óta februárt meghazudtoló tavaszias idő tombolt, nem volt maradásom. ...
Szokták mondani, hogy a puding próbája az evés, nincs ez másképpen a tengerre szánt, a sós vizet jól tűrő orsóval sem. Első Indiai-óceánra tervezett horgásztúránk előtt nem kis dolgot jelentett a megfelelő felszerelés összeállítása. Horgásztunk már korábban is tengeren, sikerült is néhány ...
Alig volt még pár óra sötétedésig, amikor csónakba szálltam. Ha minden terv szerint működik, akkor ez a pár óra is elég eseménydús lehet – fontolgattam magamban, miközben ellöktem a csónakot. A rossz idő nekem pont jó, ilyenkor pattanok csónakba A szemerkélő eső általában sokat ront a hangulatomon, de ezen a ...
A tél derekán járva, még a késő őszi horgászatok - amikor még pluszokat mutattak a hőmérők - is melegséggel töltenek el. Direkt hagytam meg ezt a z anyagot a nélkülözés idejére. Hosszú és enyhe őszünk volt, de ami még ennél is fontosabb, rendkívül eredményes. Süllő, harcsa, márna, ponty került a merítő ...
Számomra télen sincs megállás, ha az időjárás engedi, minden alkalmat megragadok, hogy a vízparton lehessek, illetve a jég hátán. Szerencsére nem én vagyok az egyedüli megszállott, mindig akad társ, aki épp ráér, és nem riad vissza a hidegtől sem.A napok óta tartó meleg jelentős mennyiségű havat elolvasztott, ...
Jócskán magunk mögött hagytuk már az év nagyobbik részét. A meleg nyári napok már csak távoli emlékeimben élnek. A kertek alatt kopogtat a tél. A hideg szelek szárnyán utazva érkezett a messzi északról. Útját az elmúlás kíséri. Jeges lehelete bénítóan hat az életre. Rohamosan hűlő ...
Az Energofish Kft és a Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesületnek köszönhetően botokat, halakat, és ruházatot is tesztelhettem. Ezen a napon, egy olyan tavon kaptam lehetőséget, ahol az idén még tilos a ragadozó halakra történő horgászat, de a vezetőség kíváncsi volt, hogy a jövő évi nyitás előtt mire is várhatnak az ide látogató ...
Az alábbi írásomnak nyugodtan adhattam volna azt a címet, hogy „Léki pontyozás”, de nem tettem, hisz nem erre készültem. A legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy a tél első lékhorgászata egy emlékezetes pontyhorgászatba torkollik, de lám az lett belőle. Ezért szép a horgászat, kiszámíthatatlan és tele van ...
A szokottnál enyhébb időjárásnak köszönhetően, kedvenc víztározóm felszínét még nem kerítette hatalmába teljes mértékben a jég. Rengeteg szabad vízfelület kínálkozott egy kiadós pergetésre. Kár lett volna elszalasztani az alkalmat, ezért Farkas Levi barátommal megkíséreltük kapásra bírni ...
Lukácsi Béla és Kovács Adrián új DVD-je A Kovács Adrián és Lukácsi Béla nevével fémjelzett „A harcsa wobbleres horgászata" című DVD 2008. december elején került az üzletek polcaira. A Salmo Team Hungary két horgásza sok-sok éve járja a Tiszát és az olaszországi Pó ...
Mióta apósom révén közelebbi kapcsolatba kerültem a Tisza-tóval, jobban figyelemmel kísérem a tóról szóló írásokat. Lenyűgöző halbőségről, kapitális halakról szólnak a történetek. Főleg csukaállománya van az egekigmagasztalva. Szép emlék... Az hogy ezek az infók valósak, ...
Az éves rutin pecák közé tartozik a szedresi horgászegyesület tavának meglátogatása. Kollégám és barátom Orsós János itt tag. Rendszeres látogatója a víznek és az elmúlt évek alatt elég jól ki is ismerte, bár az utóbbi időben kicsit hanyagolta a horgászatot. Hiába, a nők sok galádságra rá ...
Brutális őszA cím már talán nem is aktuális, hiszen lassan véget ér, a fagy szorongatja a torkát. Ez már inkább a tél eleje. Nehéz beletörődni, hogy nem akkor megyek horgászni, amikor akarok, hanem akkor, amikor az időjárás kegyeskedik zöld lámpát adni. Egész évben próbáltam pontyot fogni - mindhiába. A jó nyári ...
Várható csukacsodák Fodor Tamás kaposvári egyetemista 2008 november 13-án 12.20 kg-os csukát fogott a Rinyaszentkirályi-tavon. Két nap múlva, nov. 15-én fél egy körül újabb hatalmas csukát sikerült megszákolnia, melynek hossza 110 cm volt, súlya pedig 13.20 kg! Szinte már őskövület A hírnek utánajárva hamar kiderült, hogy ...
Az időjárás megint csak hozta az ilyenkor nálunk megszokott októberi formáját. Kinézek az ablakon, az eget kémlelve vastag, földig érő felhőkbe botlik tekintetem. Zuhog az eső és a szél is meghajlásra kényszeríti a már őszi színekben pompázó fákat. Itt az ősz! Jelzi a természet, hogy kész átadnia magát a hidegebb ...
Legutóbb nyár végi harcsás élményekkel jelentkezett a Kovács Adrián-Lukácsi Béla pergető páros. A 2009-es "kemény" pergető botok tesztje ősszel ismét az olaszországi Pó folyón folytatódott. Ezúttal is jelen voltunk, hogy első kézből számoljunk be egyrészről a botok fejlesztéséről, másrészt a ...
A szerencse forgandó, ezt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az elsõ napi siker után következõ balszerencse áradat. Ha az ember azt hiszi, hogy már rosszabb nem lehet, sajnos rá kell jönnie, hogy igenis lehetnek még kellemetlen pillanatok. Már kora délután éjszakai pergetõhely után kutattam a Duna menti kövezésen. Rövid kutakodás után ...
Az előző Duna - Deltai kirándulásom emlékei még frissek voltak, amikor egy baráti meghívásnak eleget téve ismét a Delta felé tartottam három cimborám társaságában. Az út, ahogy az lenni szokott, hosszú volt és fárasztó, de amint magamba szívhattam az ottani vidék jellegzetes illatát, rögtön elfeledtem az utazás ...
Kiruccanásunk második állomása a Nyíregyházától néhány kilométerre található Verba tanya és horgásztó, ahol egy versenyre voltunk hivatalosak barátommal. Versenyhorgászat? Ritkán, keveset emlegetett témakőr nálam. Jobban szeretem a nyugodt, stresszmentes pecákat, mégis sikerült barátomnak rávennie, hogy nevezzek be ...
Mindig nagy kihívás az új vizek felfedezése. Még nagyobb, ha ezért több száz kilométert kell utazni, messze a hazai vizek biztonságot nyújtó ismeretétől. Ezeket a horgászatokat előre meg kell tervezni, kellően rá kell készülni, hisz teljesen más körülményekkel, lehetőségekkel és vizekkel kapcsolatos adottságokkal kell ...
Ma a Balaton felett az idõjárás fantasztikusan szép, ezért a nagy nyári hajtás után, pihenésképpen egy kis keszegezésre gondoltam. Az igazság az, hogy nem rég vettem a match botot és ki is szeretném próbálni. Csendélet a köveken A felszerelésem egy Gold Match 420-as bot, egy E.T. EXCALIBUR RD 4000-es orsóból áll, az ...
Szerencsés kézzel nyúltam a halakba mostanában. Akárhova mentem, bármit tettem, halat fogtam. Kezdtem úgy érezni, hogy már üres horoggal, csali nélkül is megjön a napi fogás. Ezt az érzést tovább erősítette egy esti pergetés Bánóczki Attila barátommal. Reggel már megfogtam a pontyot és a keszeget, de este újabb ...
Talán ezekkel a szavakkal lehet a legjobban jellemezni a ragadozó őnt, mivel megállás nélkül csak úszik és úszik. Folyton mozgásban van, egy rakéta sebességével száguld a kishalak közé, hogy ott majd felrobbanva hatalmas káoszt teremtsen. Mire ráébrednek a kis jószágok, hogy mi is történik, már késő. Aztán amilyen ...