Úgy jött ki a lépés, hogy Pásztor István barátom le tudott látogatni hozzám egy vasárnap esti pergetés elejéig. Igaz, nem sok kedve volt a horgászathoz, mivel némiképp összevitatkoztunk az elmúlt napok fogásai miatt. Problémája abból adódott, hogy én nem engedtem vissza minden halat - süllőket, harcsát és balinokat ...
Aminek van kezdete, annak van vége is. Semmi nem tart örökké, és ez igaz az élet minden területére, horgászfelszereléseink se kivételek alóla. Egy gyönyörű, szépen ívelő pályafutás tört darabokra egy pillanat alatt. Harcol a balin Szeretett balinölőm végzete egy péntek délután jött el. Thrillem nincs többé. De mi is ...
Az elmúlt napokban a Maros vizét vallatva érdekes, eddig soha nem látott dolgoknak lehettem szemtanúja… Robbant a víz tőlem jobbra, tőlem balra, rablások hallatszottak minden irányból. Ez eddig rendben is lenne, ha csukák lettek volna a felelősek érte. De nem azok voltak, balinok, mégpedig „hatalmas balinok” kergették a víz felszínéről szedegető ...
Bátran állíthatom, hogy horgászpályafutásom csúcsélményében volt részem az utóbbi napokban. Mint azt már egy másik cikk kapcsán írtam, rászakadtam a pergetésre. Részben rákényszerültem, mert kevés időm volt mostanában, a horgászatra csak egy-két óra állt rendelkezésemre. Másrészt ...
A nap emelkedésével nem csak a csukák indultak be, de a sikeres műcsalik száma is emelkedett: a MINNOW és FANATIC fej-fej mellett haladt, majd a nap második felére megjelentek a gumihalak is - a DELALANDE MISS SHAD ismét történelmet írt. Jó dolog ennyi híresség körében lenni! Ahogy a reggeli pára szertefoszlott, azt hittem a kapások is alábbhagynak, de ...
Eleget beszéltem a wobblerekről, ideje, hogy a pergetődobozom másik felében levő műcsalikkal foglalkozzak, a blinkerekkel. Mint már említettem, ezek a kis körforgók sok meglepetést tudnak okozni, így történt ez egy különös horgászatom során is. Újból szép nyári nap ígérkezett, a víz kristálytiszta, a felszerelés ...
A kora őszi csukapergetés kettős szépséggel bír: érezni már az őszi ködök izgalmas illatát, de még a búcsúzó nyár melege is kényeztet. A csukák pedig egyre érdeklődőbbek - lekísérik, "megszagolják", olykor pedig magabiztosan el is markolják a műcsalit. Egy-egy ilyen pillanat mindig képes emlékkeretbe foglalni egy egész napot! ...
Visszatekintve az elmúlt esztendők pergetőhorgászataira, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy az esetek döntő többségében a műcsalik közül a wobblerek játszották a főszerepet és úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül. De mi van akkor a körforgókkal? Keveset beszélünk róluk, egyszerűen, mert keveset használjuk őket. Pedig vannak horgászatok, mikor ezek a ...
A Salmo Team Hungary, azaz Kovács Adrián és Lukácsi Béla többszörös magyar bajnok és vb harmadik párosa közismert arról, hogy a pergető horgászat a kedvenc módszere. Ezen belül is a (Salmo) wobbleres harcsapergetés az, amit a leggyakrabban űznek hazai és külföldi vizeken egyaránt. Legutóbb elkísértük harcsás teszthorgászatukra ...
A balinról tudjuk, hogy a nyílt vizek ragadozója, de kedveli a szélvizeket és a nádasok nyíltvízi oldalát is. Hangosan rabol az áramló, örvénylő vizekben, a műtárgyak környékén és ott is, ahol a legkevésbé várná az ember, például a csendes csatornákban..Egy virgonc áldozatSügerezni indultunk a Sulimanca ...
Az éjszakai pergetés az egyik legizgalmasabb, legmisztikusabb és talán a legeredményesebb módszerek egyike. Emlékezetes horgászélményekkel gazdagodhatunk, ha van elég kitartásunk, hogy a szúnyogokkal és a sötétséggel megbirkózva, átpergessünk egy-egy éjszakát. Nincs is szükségünk másra, mint egy horgászbotra, egy ...
Ha lehetőségem nyílik rá, mindig szívesen keresgélem a Duna-delta süllőit, akár fenekező módszerrel, akár pergetve. Nincs is izgalmasabb annál, mikor rezdül a spicc, vagy mohón vág rá a megfelelően vezetett műcsalira egy tüskéshátú. A nap már egyre közelebb kezdett kerülni a horizonthoz, de még korán volt a wobblerezéshez, ...
Több mint egy hete, hogy szakad az eső, éjjel-nappal, mintha dézsából öntené valaki odafentről. Bosszús állapot egy horgász számára, ha szabadságát a szoba falai közt kell töltenie, és még bosszúsabb tud lenni, ha valami újat, új horgászfelszerelést szeretne próbára tenni. Néhány új Salmo wobbler, egy ...
Ahányszor a Duna-deltájába utazom, legelőszőr mindig a csukák ellen indítok hadjáratot. Régi vágyam, hogy fogjak egy hatalmas példányt belőlük, de a csukák ezt rendre másképp gondolják. Az idei első Delta túrámon még kicsit se nagyon tudtam fogni, de ismét felébredt a remény, hisz két hetet készültem eltölteni ebben e ...
Miután magamra nyomtam a szükséges mennyiségű szúnyogirtót, kiléptem az ajtón… Körülbelül egy órát tart a hatása, ezért zsebembe raktam a teljes palackot is. A kis deltai falu főutcája elnéptelenedett, a motorcsónakok hazamentek, ismét csak sneci-locsogás meg csattanó rablások sorozata hallatszott az éjszakában. Sosem tudhatom ...
Amikor a kishalak riadtan összeállnak a móló mögötti örvényben, vadászok indulnak el a sötétben - vízben és parton egyaránt. A szárazföldiek közé tartozom magam is, bár valószínűleg olyan idegen lehetek ezen a messzi deltai tájon, mint apró műhalam a remegve összeálló snecik között. Lámpámat ...
A nyári csukázásról mindenki langyosan nyilatkozik - van, ahol egymást ölik a csukák egy vízbe dobott műcsaliért, máshol pedig alig lehet egy-két darabot kiimádkozni a növények közül. Nem tudtam rájönni az okára, de én rendszerint az utóbbi vizekre keveredek… Persze igyekszem helyt állni. Ha ember egészen a Deltáig megy, akkor is ...
Mindig nagy örömmel turkálok az Energofish által forgalmazott műcsalik között - nem csak a közismert kedvenceket simogathatom végig, hanem időnként izgalmas újdonságokra is bukkanok, ez pedig egy újabb horgásztörténet kezdetét jelentheti. Legutóbb például egy miniatűr popper-család hívta magára a figyelmet - elég volt egy futó ...
Nemrég egy kis 2000 –es Ryobi Applause orsóval gazdagodott horgászarzenálom, ami már az első kézbevétel alkalmával igen-igen megtetszett. A teljes fém szerkezetének köszönhetően igen strapabíró, de a fém ellenére nem egy súlyos darab. Futásában sem találni semmi kivetnivalót, emellett még ott van a titán bevonatú dobperem ...
A hajnali pára már felszállt a tározó vizéről mikor a partra értem. Szándékosan nem keltem korán, ezúttal csupán egy kis könnyűpergetésre hangoltam magam. Nem akartam nagy halakat keresgélni, nagytestű műcsalikkal dobálni, csak egy kis lazításra vágytam, és néhány halacskára, amik megcibálják a kis wobblereimet. A ...
Amint a kis patak partjára értem, nagy kő esett le a szívemről, végre kristálytiszta víz csordogált benne. Legutóbb három napja jártam ott és iszonyatosan zavaros volt a vize. Legnagyobb elkeseredésemre sarkon kelet forduljak és hazamenjek, de ezúttal mellém szegődött a szerencse. Kényelmesen letelepedtem az egyik nagyobb kőre és a felszerelés ...
Igen, a garda egy látott hal. Még lesz olyan, hogy horgászom rá, de ezúttal egy hasonlóan a kuriózum kategóriát erősítő fajról lesz szó. A feketesügérről. Látott hal A kavicsbánya tavakba előszeretettel telepítették régen is, és telepítik a mai napig sok helyen a feketesügereket. Törpeharcsa pusztítóként ...
A cserkelő, vadászó technika jól alkalmazható a békéshalak horgászatában is, ám leginkábbkisragadozókat hajtva, műcsalival osonva, esetleg ejtegetés-bogarazás során vetemedünk rá. A pergetős cserkelés sokak szerint olyan, ahol vagy a víz kicsi, vagy a fogott hal. Vagy mindkettő. A múlt és a jövő egyik remek cserkelős vizét, a ...
Vannak emberek, akik viszonylag gyakran keresik, és valamiért mégis igen ritkán találják meg a pisztrángot… Ezek közé tartozik Encike is, ezért hát nagylelkűen felajánlottam neki titkos teszt-pályámat, hogy ő is meggyőződhessen: a villantóra akadó hal nem legenda, igenis előfordul! Encike a legfontosabb horgászeszköznél kezdte: a csizmánál. ...