Sokunkban felmerült már az a kérdés, hogy vajon a rengeteg rendelkezésre álló horgászmódszer közül vajon melyik a leg eredményesebb egy adott kategóriában. Az igazság az, hogy ez helyzettől függően mindig változik. Most szeretnék bemutatni egy horgásznapot és az ott akkor alkalmazott technikát. A végén majd kiderül ki volt a ...
Nálam a pontyozás kicsit mást jelent, mint a pontyozók zöménél. Nem vonultatom fel fenekező botok hadát, nem szórok be kiló számra bojlit, nem tökölök elektromos kapásjelzőkkel. Általában egy szál bottal indulok a nyomukba, figyelem, hol ugranak, hol turkálnak, és ahol a legtöbb rájuk utaló jelet látom, ott vetem be horgomat egy ...
Elegem volt már a környékbeli tavak, által nyújtotta lehetőségekből, egy kis változásra vágytam, amire a legjobb megoldást a hegyekben csörgedező pisztrángos patakok egyike jelenthette. Tóni és Szabi barátom is hasonlóképpen vélekedett, ezért közösen indultunk el meghódítani a Nagyküküllő felső folyását. ...
Akadó környékén, partközelben látott hal fél siker… A máshol látott hal azonban ettől még nem lesz automatikusan a másik fél… Megesik, hogy aki a kereső horgászatba merül, nem látja a fától az erdőt. Ez képletes is lehet, hiszen sokszor bokros helyen keressük a halat, és sokszor bokros helyen is találjuk… de sokszor nem. A ...
Ócfalva egy olyan hely, ahová mindig szívesen megyek horgászni, nemcsak a halak miatt, hanem csak úgy egyszerűen szeretek oda járni és kész. Tehát a legutóbbi horgászatot magától értetődő módon ide terveztem. Amolyan pergetéssel egybekötött úszós horgászatra készültem, szóval a csukáknak és pontyoknak volt némi ...
A kuttyogtató szezon elkezdődött. Épp a legfogósabb hetek előtt állunk, így nem árt áttekinteni, milyen felszerelésigénye van ennek a speciális módszernek. Az Energofish abban a szerencsés helyzetben van, hogy szakértői között tudhatja Koós Ferencet, s a nevével fémjelzett harcsás eszközöket. A Banax Koós Catfish botok exkluzív ...
Már apró gyermekként is megmagyarázhatatlanul vonzottak a vizek, igaz akkoriban még csak ágúsztatásban, meg kavicsdobálásban merült ki minden tevékenységem, de ennek köszönhetem, hogy horgász lett belőlem. Történt egyszer, hogy szüleimmel egy hosszabb hétvégét töltöttünk a hegyekben, kisebb baráti társasággal. ...
Ahogy a partra értem, máris láttam felbukkanni egy halat a túlsó vízszélben. Jól kezdődik! Remegve kötöttem fel az előkét, majd türelmetlenül matattam a legyek között - száraz kell ide, csakis száraz! Bár újonnan választott botom elméletileg a könnyebb nimfákat is jól kezeli, én inkább a szárazlegyes horgászatban ...
Hajdani gyermekkorom legszebb élményei a hegyek gyomrából csordogáló, kristálytiszta patakok legpompásabb ragadozójához, a sebes pisztránghoz fűződnek. Tisztán emlékszem azokra a napokra, mikor néhány óra alatt 4-5 de akár 10 pisztrángot is kipergettünk barátommal a Gyergyói havasokban eredő Somlyó, Borzont, Bakta, vagy a nálunk ...
Az elmúlt hetekben kénytelen voltam beérni a békés halak által nyújtott horgászlehetőségekkel, aztán egyszer csak felcsillant a remény: meghívást kaptam egy pisztrángos tóra, ahol ismét szívem csücske, a pergetés kapta a főszerepet. Az adott víz egy régi patakmederből mesterségesen kialakított horgásztó volt, és ...
Mivel nap egyre magasabban járt és reggel óta szakadatlanul dobáltunk, arra következtetésre jutottunk, hogy jó lenne végre harapni is valamit... De egyelőre csak a gondolattal maradtunk, mert egyikünk sem bírta letenni kezéből a botot. Nem is bántam meg, hogy az étkezést elhalasztottam, mert hamarosan erőszakosan jelentkezett egy újabb testes példány… Lehúzott ...
Kettõ! Sajnos nem másodikak vagyunk, hanem csupán két pont miatt csúsztunk le a dobogóról. Kicsit keserû szájízzel konstatáljuk, hogy nem tudtunk kellõen alkalmazkodni a gyakran változó viszonyokhoz. Kiváló hangulat, a kezdéskorWT akcióbanNagy Attila remekül kezdett az A szektorban, ugyanazon a helyen, ahol az elõzõ nap mindössze 210 grammot ...
Néhány hónappal ezelõtt kaptam egy telefonhívást Terdik Józseftõl, a Délpest – Maver csapat fõnökétõl, hogy francia nyelvtudásomat kihasználva, segítségemet kérje a szállásfoglaláshoz csapata részére. Ugyanis Niort-ban, ebben a csodaszép francia kisvárosban rendezik meg ebben az évben a klubcsapatok ...
Vannak borús hajnalok, amikor csak a profik mennek vízpartra. Ezeken a napokon teljesen üres a Szentpáli Halgazdaság horgásztava - csupán hat fehérpólós fickó serénykedik, plusz néhány bámészkodó. Az Energo Team romániai versenycsapata nem mindennapi látvány, így edzés közben sem - ezt abból gondolom, hogy én magam is ...
Az edzőpálya másik felét csupa székelyek uralták. Mindenféle bohó és zabolátlan népek Csíkból, Udvarhelyről és Szentgyörgyről - három ember képviselte a székelyföldi városokat: Zsolt, Laci és Attila valószínűleg nem véletlenül telepedett egymás mellé. Már nincs sok hátra… Dalnoki ...
A villanymotor – mint annyi más kényelmi horgásztalálmány – Amerikából érkezett hozzánk. Hazájában „trolling motor” néven ismert, ami elsődleges rendeltetésére is rámutat: nem gyors haladásra való, hanem arra, hogy horgászat közben mozgassa a csónakot. Nálunk nem divat ugyan a vontató horgászat, de a ...
A Sliderek robbanó sikerei után azt gondoltam, hogy a csukapergetésben több wobblerre már nem is lesz szükségem. De aztán volt ez a tavaszi nap, amikor a műcsalis dobozom majd’ minden lakója csődöt mondott… Persze, volt kivétel – így mégiscsak van egy olyan név, amelyről fennhangon zenghetek ódákat. Azt korábban is sejtettem, hogy tavasszal ...
A balin mindig a bátyám vizsláját juttatja eszembe… Eszelős, mozgékony, vad meg játékos, és sosem lehet végérvényesen eldönteni, hogy ez most nagyon hülye vagy nagyon okos. Két napon keresztül próbáltuk megfejteni a balin titkát, aztán arra jutottunk, hogy semmire. A balin mindig is balin marad! Itt állítsd le a motort! – intett hirtelen ...
Az idén kissé korábban nyílt lehetőségem egy duna-deltai horgászkirándulásra. A túra idejét az országos horgászati tilalom kezdete előtti hétre időzítettük. A megszokottnál nagyobb izgalommal készültem a kirándulásra, ugyanis ebben az időszakban még nem volt szerencsém a Deltában horgászni. Az előzetes információk ...
Vannak helyzetek, amikor ki kő űnyi, és vannak, amikor meg kő keresnyi Ifj. K. Szénája sok vendéghorgászt elégített már ki. A cserkészős kalandok talán a horgászat igazi oldalát domborítják ki, azt az arcát, amiben minden együtt van. Persze nem mintha nem lenne izgalmas leülni egy horgászládára, és megfejteni az előttünk terpeszkedő ...
Van, aki már unja a körforgókat, és van, aki még nem ismeri eléggé… Én valahol a kettő között vagyok, így hatalmas lelkesedéssel nyúltam a Mosca villantók után. Masszívak, szépek, precízek, miért is ne bízhatnék bennük? Kedvenc vizeimen, több napon keresztül szőttem a vizet eme csilingelő mütyürökkel – mint a ...
FEHOVA 2008? Igen ebben az esztendőben sem maradt el a már sokadik éve megrendezésre kerülő horgász-vadász szakkiállítás, melynek a megszokottól eltérően az idén a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „A” pavilonja adott otthont. A négy napos rendezvényen számos horgászatban illetve vadászatban érdekelt gyártó, forgalmazó ...
Az elmúlt napokban már nagyon evett a fene, nem tudtam hová tenni magam, annyira hiányzott a pergetés. Nagyon vártam már, hogy végre vízben láthassam az új műcsalikat, végre dobhassak egyet az új pálcával, és szemügyre vehessem, hogyan is rakja az új orsó a vadonatúj zsinórt. Nem is a halak izgattak, inkább a kíváncsiság ...
Az elmúlt időszakban a Match, feeder, rakós technikákkal nemigen foglalkoztam, főleg azért, mert néhány éve, kezdő pergetőhorgászként a rablóhalak annyira felidegesítették kedélyemet, hogy ígéretet tettem, addig nem nyugszom, míg ki nem fogom az összeset… Persze ez nem igaz, egyszerűen az a helyzet, hogy amikor kezdtem jobban belemélyülni a ...