A küszök létezéséről minden pecás tud, de valahogy mindig csak akkor kerülnek előtérbe amikor csalihalakat akarunk fogni, de van amikor ez is nehézséget okoz. Valahogy akkor sosem akad a horgunkra, amikor szükség lenne rá. Ebben szeretnék egy kis segítséget nyújtani. A szélhajtókat nagyon sokszor lehet látni mutatják magukat csapatokban mozognak szedegetik a vízbe pottyant rovarokat és az apró kis táplálékokat. A ragadozó halaink fontos tápláléka sokszor ...
Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással ...
A snecik avagy szélhajtó küszök ívásakor lezajló ragadozói aktivitás élményeiről már nagyon sokat hallottam,olvastam. Többször láttam én is küszöket a part szélében csobogni, fröcskölni, már-már ki-ki ugrani a partra. Viszont abból, amikor a ragadozók mindent bevetve üldözik őket, abból valahogy rendre kimaradtam. Ez a partoldal sötétedés után közel sem ilyen nyugodt. Június 1-jét írta a naptár, amikor újabb fényváltós pergetésre ...
A rövid címről az összes pergető horgásznak egy jut eszébe, a Salmo Thrill műcsali. A Thrill egy olyan fegyver, amire sokan mondják azt, hogy a gyengék csalija. Ezzel pedig nem a csali fogósságát firtatják, hanem azt, hogy ezzel a csalival valóban könnyű balint fogni. De mi is áll a Thrill sikere mögött? Természetesen a legnagyobb titkokra sosem fog fény derülni, hiszen a Salmo alapítója, Piotr Piskorski álmodta meg és valósította meg ezt a műcsalit. Ez ...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta ...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a ...
Megvallom őszintén, pergetni és különösen balinozni én akkor szeretek, amikor éhes halra horgászhatok és a balinok harsány rablásaikkal messziről árulkodnak arról, hogy hol is találom őket. Node ehhez az is kell, hogy erre felkészülten járjam a vizek partját, vagyis MINDIG legyen nálam egy alkalmas felszerelés. Volt egy olyan szakasza az életemnek, amikor sokat utaztam és az útvonal érintette a Tiszát, a Hármas, majd a Sebes Köröst, Berettyót, így ...
Egy-két hónapja immár, hogy kézbe kaphattam a Wizard pergetőbot család Edge Spin sorozatának darabjait. A különféle pálcák, amint egyre inkább magam is tapasztaltam, sokféle pergetésre, többféle halra megfelelőek. Átnézegetve a modelleket, láttam, hogy folyó vagy állóvízen egyaránt rablóhalazhatok, pergethetek velük. Mindig szívesen veszem az ilyen feladatokat, mert ez is garantálja, „kötelezővé” teszi a sok pergetést. Több okból is kellemes ez a ...
Azt mondják, hogy a jó alváshoz három dolog kell: a hűvös, a csend és a sötét. Ezzel tökéletesen egyetértek, azonban nekem nyáridőtájt szükségem van egy negyedikre is. Ez pedig nem más, mint az, hogy az esti ragadozós portyáimon ne maradjak kapás nélkül. Az éjszakai pergetés bizony fárasztó tud lenni, de engem annyira felvillanyoz egy-egy süllős, harcsás akció, hogy utána hazatérve mosollyal az arcomon szédülök ágyba. Az augusztus forró napjait ...
Már régóta készültünk Varsányi Miklóssal, az Energofish Feeder Team versenyzőjével egy közös horgászatra, ám most, amikor végre összejött, azzal kellett szembesülnöm, és tett különösen kíváncsivá, hogy nem feederbottal, hanem rakóssal fogunk horgászni. Ráadásul nem is akármilyen apropóból kaptam a meghívást a kiskunhalasi Ezüst-tóra, hiszen Miklós a megrögzött feederes arra adta a fejét, hogy részt vesz az első ízben kiírt Free Style Rakós botos ...
„A nagyhal megeszi a kishalat”- szoktuk gyakran használni ezt a mondást. Nekem legutóbb akkor jutott eszembe, amikor úsztatni voltam a Tiszán és a bedobott etetőanyag gombócokból leváló szemcsékre tömegével gyűltek össze a snecik. A lakomát egyszer csak egy hatalmas rablás szakította félbe, amelyet több hasonló követett. Ekkor jött az ötlet, hogy miért ne lehetne a keszegezés közben pergetni is… A nyár végeztével számomra egyre inkább a keszegezés ...
A horgászatban már a különböző módszereken belül is vannak módszerek illetve finomságok, amelyek között egy laikus számára nehéz eligazodni. Ezekhez különböző felszerelések kellenek. Most a legfinomabb vagy leglájtosabb módszer felé kacsingatunk. Közben bemutatok egy nagyszerű botot is, amellyel a legapróbb súlyok is eldobhatóak és vezethetőek. Nem is gondolnák sokan, hogy ez a csuka is egy UL felszerelésen veszett rajta. A Light vagy a UltraLight ...
Előbb-utóbb minden horgász megpróbál valamilyen rablóhalra horgászni, ehhez pedig, ha pergetéssel nem megoldható a helyzet, szükség van csalihalra. A kezdő horgászok vagy a mai divat szerint feeder horgászaton felnövő horgásztársaink azonban nem mindig tudják, hogyan kezdjenek hozzá a csalihalfogó szerelékük elkészítéséhez. Szükség lesz egy spiccbotra, általában egy 4 méter hosszú megfelelő a legtöbb helyzethez. Ez még nem túl hosszú, nem is túl ...
A SALMO THRILL műcsalit úgy gondolom, már nem kell bemutatni a Sporttársaknak, hiszen a lengyel wobblergyártó vállalat egyik legnépszerűbb és legfogósabb csalijáról van szó. A balinólom és a wobbler jó tulajdonságait ötvöző csali vizeink ezüstnyilainak figyelmét szokta gyakran felkelteni és a gyors vontatásra brutális, csontig hatoló rávágással válaszolnak. Jelentős tömege miatt a nagy kiterjedésű nyílt vizeken messzire lehet dobni, azonban ez nem azt ...
A balin horgászata pergetve rendkívül élvezetes tud lenni. Amennyiben megtaláljuk a tuti csalit, illetve a balinok is partnerek, akkor érkezhetnek a brutális kapások. A naplemente időszaka is jó fogásokkal kecsegtet. Amíg a kapásig elérünk, addig azonban sok mindent kell figyelembe vennünk. Az első és talán legfontosabb maga a balin, van amikor mutatja magát, ez természetesen a könnyebb eset. Ez az az alkalom, amikor mindenki pergetőbotot ragad és ...
Előző írásomban olvashattátok hogyan indult a Sajógalgóci lékpecás kalandom. Egy kissebb süllő látogatott meg fényváltás után élő sneci csalizásra. Galgóci süllőm. Hajnali öt órára állítottam ébresztőt. Kissé nehezemre esett a jól felfűtött faházból kikászálódni, hisz közel -10 fokot mutatott a kinti hőmérő. Végül erőt vettem magamon és beöltözve elindultam. Csalihalaim a levegőztetőnek köszönhetően jól átvészelték az éjszakát, így ...
2022 nyitó pecáinak egyikét volt szerencsém Sajógalgóc horgásztaván megejteni. Földesi Szabolcs tógazda meghívásának eleget téve érkeztem a Bánrévei határhoz közel elterülő gyönyörű vízhez. Azaz jéghez... Fúrtam pár próba léket a part szélén. Bőven 15 centinél vastagabb szilárd fagyott víz volt a talpam alatt. Néhány felszíni repedés ellenére biztonságosnak ítéltem a terepet, így elkezdődhetett a munka. Úgy gondolom ...
Iskolás koromban a hideg futott végig a hátamon, amikor valaki az őszt emlegette. A nyári szünet vége és a szürke iskolai hétköznapok közeledte nem sok örömre adtak okot azokban az időkben. Viszont mióta dolgozom (és pergetek) az ősz az egyik kedvenc időszakom. A növényzet színei és a ragadozó halak étvágya ekkor csúcsosodik ki, így én is igyekszem ilyenkor minél többet a vizek partjain lenni. Ebben az írásban egy őszi patakos balinozást szeretnék ...
Időnként kihasználva a második bot lehetőségét egy úgymond „kishalas” pálcát is magammal viszek. Ezen módszerrel élő vagy elhullot csalihalat kínálok fel. Sajnos ezesetben benne van a pakliban a szerelékünk elakadása, hisz mind folyó mind álló vizeken az akadók, kövezések, bedőlt fák és törések mellé igyekszünk bejutattotni a felkínált csalinkat. Úgy gondolom a napi életünk része kell, hogy legyen környezetünk megóvása és védelme, így ezt én a ...
Sokaknál háttérbe szorulnak, szélsőségesebb esetben sose kerülnek elő a felszíni topwater műcsalik, pedig a pergetési módszerek között nyáron, illetve az őszi időszak kezdetén az egyik legélvezetesebb és leglátványosabb módszerek egyike a vízfelszíni pergetés, főleg ha olyan szerencsénk vagy szituációnk van, hogy letisztult vízben horgászhatunk. Ekkor igazán látványos és emlékezetes kapások részese lehet bárki. Mégis mire számíthatunk ilyen ...
Az öntöző csatornák és a kisebb-nagyobb folyóink holtágai többnyire kiváló keszegállománnyal rendelkeznek, jó lehetőséget teremtve a feederes horgászoknak is, hogy kedvenc módszerüket, ami ebben az esetben a klasszikusnak tekinthető hosszúelőkés változat, eredményesen és bőséges zsákmány reményében gyakorolhassák. S mindez még akkor is igaz, ha nincs mindenkinek olyan szerencséje, mint Lázár Józsefnek, az Energofish Feeder Team versenyzőjének, aki alig ...
A ragadozó szezon számomra nem naptári évet jelent hanem a ragadozó halak szokásaihoz igazítva vannak időszakok, így nem véletlen, hogy egy adott halfaj szezonkezdése számomra az ívási időszak befejeztével kezdődik. A május ebből a szempontból meghatározó, hiszen ekkor szabadul a süllő és a balin is, így ezekre a halakra ekkor indul a szezon. A balin szokott számomra az elsőp lenni ebben a sorban, hiszen nem fészekőrző így biztosabb lehetek abban, hogy egy ...
A balin pergető horgászata sokak egyik legkedveltebb módszere, ez köszönhető annak, hogy kiválóan küzd a horgon és kapása is a legvehemensebbek közé tartozik. Horgászatára nyáron a reggeli és alkonyati órák a legjobbak, de tavasszal, tilalom után igazából egész nap jól foghatóak. Leszögezhető tény, hogy napközben sokszor, a minél gyorsabban vezetett csali lehet a nyerő az őnökkel szemben, sokaknál kerül ezért előtérbe a Thrill vagy egyéb balinólmos, ...
A Salmo folyamatosan különlegességekkel lepi meg a pergető horgászokat, legyen az egy forma, vagy egy szín. Előfordul, hogy egy rendkívül különleges csalival rukkolnak elő, de van hogy a természetes táplálékhoz kísértetiesen hasonló csalikat raknak elénk. Most a színekben kedveznek nekünk, és kijöttek a pontyos kárászos és egyéb érdekes színvariációk. Természetesen nem csak szórakozásból készülnek ezek a színek, hanem komoly halbiológiai háttere ...
A feederes versenyzők körében mindössze tavaly vált ismertté és egy csapásra kedveltté a fantasztikus környezetben elterülő Deseda, amely páratlan halbőséggel rendelkezik. A víz nemcsak a ponty és süllő állománya miatt oly népszerű, hiszen a hozzám hasonlóan a pörgős, igazán mozgalmas pecákat kedvelő sporttársak is biztosan örömüket lelik az itt eltöltött időben, köszönhetően a tározó kiemelkedő keszeg-, illetve ezüstkárász állományának. Már ...
A pergetést elsősorban az ősz módszereként szoktuk emlegetni, talán még jobban igaz ez a plasztikcsalis pergetésre. Természetesen kiválóak a lehetőségek az őszi kora téli időszakban, de nem szabad megfeledkezni a legmelegebb hónapokról sem, mert akkor is aktívak a ragadozók, és egy jó helyzetfelismeréssel, élmény pecában lehet részünk a legnagyobb rekkenő hőségben is. A csuka még kevésbé meglepő a nyári időszakban. A nyári időszakban ...
A balintilalom végén, sokan elkezdik a hazai vizeink fognélküli ragadozóját kergetni. Persze erről a balinok is tehetnek, ugyanis gyakran hívják fel magukra a figyelmet, harsány messziről csábító rablásaikkal, így nem véletlen, hogy sokan ragadnak ennek hatására pergető botot. Vannak akik az éppen kezükben lévő bottal próbálják megoldani a feladatot, vagyis megfogni a közelben portyázó balinokat. Ehhez elég, ha a táska aljában rejlik néhány ...
„Süllőzz kánikulában, a legkilátástalanabb déli órákban", jutottak eszembe Koós mester sokat mondó instrukciói azokon a legmelegebb júliusi napokon, amikor a hőmérő higanyszála a 40 Celsiust súrolta. A város betondzsungelében vadnyugatot idéző módon vibrált a levegő, az autók motorházain pillanatok alatt sült volna meg a tojás is. Kint a vizek hátát a forró szél fodrozta hosszú napok óta déli irányból, így hát bízván a süllők ...
2017-07-06 Június utolsó hétvégéjén rendezték a VII. Feeder Világbajnokságot Portugáliában, melyen ezúttal 22 ország legjobb feederesei mérték össze erejüket. A verseny hihetetlenül izgalmas volt, egészen minimális különbségeken múlott az, hogy ki örült éremmel a nyakában és ki távozott csalódottan a verseny végén Európa egyik legnyugatibb országából. Az egész héten át tartó edzések és a kétnapos verseny végén Olaszország horgászai ...
2017-01-19 Tibivel sokan találkozhattak már a Peca Plázában, a szakkiállítások Energofish standján, de ismerhetitek az Energofish Feeder Team-ből, vagy a Facebook oldalakról, online és offline cikkekből! Mi a foglalkozáod? Lassan 5 éve értékesítő kollégaként dolgozom a Pecapláza vecsési üzletében, emellett általam készített írásokkal is találkozhattok az írott és elektronikus horgász sajtókban is. Kor: Idén töltöttem a 30 évet ...
A legnagyobb kiállításokon könnyű megtalálni! Előadóként a színpadon, és az Energofish standon is. 42 éves vagyok Mi a foglalkozásod? Szerencsés embernek tartom magam, mert a hobbim a szenvedélyem és részben a munkám is. Vállalkozóként horgászboltot és halcsali-gyártó üzemet üzemeltetek. Mióta horgászol, hogyan kezdted? Ki volt az, akivel először mentél pecázni? Gyerekkoromban kezdtem el horgászni, 11-12 évesen ...
Az utóbbi időben egyre népszerűbbek az apró csalik, ennek megvan a maga oka, ugyanis egyre jobban fejlődik a horgászat, és ma már nem lehetetlen az apró táplálékhalak utánzása sem. Persze ehhez kell némi minőségi ugrás, ugyanis minél apróbb egy csali annál nehezebb olyanra elkészíteni, hogy tökéletes legyen a mozgása. Persze mint mindenre erre is van megoldás! Egy nem túl kapitális de gyönyörű domi Ismerős a kép, mikor egy kifolyónál a ...
A spiccbotról mindenkinek a snecizés, vagy a keszegezés jut először eszébe. Gyerekkorában szinte mindenki ezzel kezdi a horgászatot. Ez a legegyszerűbb módja a halfogásnak, nem utolsó sorban a legolcsóbb is. Jómagam is éveken keresztül üldöztem a kárászokat a Desedán. Azóta is szeretem ennek a pecának az egyszerűségét és a semmivel sem összehasonlítható érzést, amit a direkt kontaktus jelent a hallal. Régóta szerettem volna kipróbálni, vajon milyen ...
Most már tényleg itt a tavasz, és egyre aktívabbak lesznek a halaink. A vizek hőmérséklete növekszik, mi pedig a ragadozós tilalmak kellős közepében a békés halak felé fordulhatunk. Fekete vászon tok rejti a botot A szezon még igencsak hűvös vizeiben az első "áldozatok" általában a keszegek. Ilyenkor még a télutó hatására jobbára a téli csapatok még megvannak, nem szélednek szét a halak, így a ...
A Dunán az a tapasztalatom, a tél közeledtével, az áramlást kifejezetten kedvelő halfajok kivételével, a többség, valószínű főleg energiaspórolási okokból, felkeresi a folyam lassú, illetve álló jellegű vízrészeit és ott várja ki a tavaszi felmelegedést. A békés halakat részben követik a ragadozók is, melyek télen is táplálkoznak. E megfigyelésem okán járom végig a nagy víz mellékágait, öblözeteit egy szál pergető bottal csukák, süllők ...
A lengyel wobblergyártó igen komoly szakértelemmel fejleszti műcsalijait, így nem meglepő világsikere. A Salmo palettáján ma már komoly választék segíti, hogy mindenféle szituációra találjunk megfelelő wobblert. Most az egyik legnépszerűbb egyrészesét vettük górcső alá, a Minnowt. Fogós színek a Salmo Minnow választékából Ebben a családban 5, 6 , 7 és 9 cm-es méretben találhatunk felúszó és süllyedő ...
Folyóvízi pergetés szerelmeseinek, talán a legrégebbi múlttal rendelkező találkozója a tiszaroffi. Az idén nem ünnepeltünk jubileumot, de több változtatást is tettünk az előző évek tapasztalatai alapján, a minél sikeresebb lebonyolítás érdekében. Legjobban a gyerekek oktatását reformáltuk meg, mivel számukra, a nap záró felvonása, egy verseny, mely a pergetésre kiélezve, kevés sikert hozott az előző években tekintetében. Az idei évben is a ...
Egy csodálatos júliusi vasárnap leültem kedvenc vizem, a Fehérvárcsurgói víztározó partjára dévért fogni. Nem is gondoltam, hogy fontos tapasztalatokat fogok begyűjteni horgokról, előkékről, bodorkákról és egyéb uszonyosokról. Hajnalban keltem, hogy elkerüljem az évzakra jellemző őrületes nappali meleget. Háromnegyed hatra értem a vízpartra, és kilenc-fél tíz felé terveztem befejezni a pecát. A vízfelszínen selytelmesen gomolygott a felszálló ...
Az állandó magas vízállás, majd a nagy áradás miatt igencsak eltolódott az úsztatós szezon kezdete, pedig már nagyon vártuk gyakori tettestársammal, a paducmániás Józsi barátommal. Az első túra is csalódást okozott, ugyanis annyi volt a szúnyog, hogy hazamenekültünk, mert még levegőt is bajos volt tőlük venni. A Rubin Bolo 4000-est szinte gyorsvízi úsztatásra találták ki. ...
Bizonyára már sokan hallottak a horgászsport legújabb szenzációs eredményéről. A magyar csapat az előkelő harmadik helyet szerezte meg a Európa-bajnokságon, míg a legjobban szereplő versenyzőnk, Szilvási Szilárd lett az újdonsült Európa-bajnok! Szilárdot kérdeztük ő miként élte meg a versenyt, így egy picit a verseny légkörébe is betekinthetünk. Beért a kitartó munka, a jutalom egy ...
A 2013-as esztendő egyik újdonsága az Energo Team vadonatúj spiccbot sorozata, a Supreme Pole. A DX-Kevlar erősítésű bottest még könnyű, de erejével akár nagyobb halak is megtarthatók - különösen, ha begumizunk 1-2 tagot. A DX-Kevlar erősítésű gyűrűs botokat már jól ismerjük régebbről Ebben a sorozatban négy darab bot ...
Tavasti keszegezés A hófúvás napja óta, bár többször próbálkoztam, mintha a föld nyelte volna el a halakat, úgy eltűntek. Próbáltam az állóvizes részeken, de nem mentek vissza vermelni, de a folyásban sem lehetett egy kapást sem kicsikarni. Az eszméletlen időjárás nem oltotta szenvedélyemet, elbújtam a Duna-Tisza ...
Rettegve hallom az időjárás jelentést, erős lehűlés, viharos szél, hófúvás várható. Meg vannak őrülve ezek a meteorológusok? Tükör a víz, szépen süt a nap, szél nem rezdül, a szomszéd kertjében a nemzetiszínű zászló rúdjához simulva várja a legmagasztosabb magyar ünnepet. Hajnalban már a ...
A finom úszós készségek valamelyikével történő halfogások a legszínesebb, legváltozatosabb módját képezik a horgászsportnak. Tavasszal különösen kiemelt figyelmet kell fordítani a szerelékek összeállítására, mivel minél érzékenyebb úszót választunk - vékony zsinórral, megfelelő ...
Erős szelet jósoltak a hétvégére. Mégis hajnali pára gomolygott a tó felszínén, melyet lassan oszlatott el az égre hágó novemberi Nap gyengülő ereje. Tapintható csend ereszkedett a tájra az ezernyi titkot rejtő víz felett. Nád meredt mozdulatlanul az égre, mögötte le-le bukva kacsák úsztak táplálék után kutatva az ...
8 kedvenc Sokan szeretnék tudni (köztük én is) hogy melyik, vagy melyek azok a csalik, amit érdemes a dobozunkba rakni, na és persze a lehetõ legeredményesebbek vagyunk velük. Ha elkezdjük sorra szedni, akkor nincs megállás, csak folyamatosan telik a dobozunk, és azt vesszük észre, már nem tudjuk mennyi wobblerünk van. Persze ezeket nem használjuk ki, éppen ezért ...
szunidei Az idei nyári horgásztábor során a fiatalok érdeklődése és lelkesedése arra sarkalta a nyári horgásztábor szervezőit, hogy mintegy lezárva a nyári szabadságot egy szünidő búcsúztató horgászversenyt rendezzenek az ifjú horgászok számára. Nem titkolt célunk ezen felül a horgászifjúság ...
Ismét eltelt egy év, a legutóbbi Energoteam döntői óta, így most az újabb versenysorozat döntői lettek lebonyolítva. A 2012 évben is népszerű volt ez az országban egyedülálló verseny, melyből igazából a profik kivannak zárva – kizáró ok a versenyigazolvány - így elsősorban az amatőr fanatikus horgászok indulnak el rajta. Az ...
igarpusztai_pontyok_nyomában Horgászni jó. Hiába a sok buta sztereotípia, mi szerint a peca unalmas, egyhelyben seggelős elfoglaltság, amit csak néhány csendes bolond képes elviselni, akár igazi értelmet is adhat gyarló létünknek. Szegény, egyszerű elméjű avatatlan földi halandók, kik csak annyit látnak az egészből, hogy a botokat bámulva ...
igarpusztai_pontyok_nyomában Május végén lehetőségem adódott a Szarvasi Holt-Körösön, a Kákafoki holtágon horgászni. Izgalmasnak tűnt egy teljesen ismeretlen, felfedezetlen vízen tölteni pár napot. A holtágról szóló hírek alapján pesszimista voltam, de annál eltökéltebb! Sógoromék lent voltak egész héten, ...
Amikor egy horgászatra készülünk mindig hasznos hozzá a legalkalmasabb felszerelést kiválasztani. Ha már rendelkezésre áll némi választék otthon, eldönthetjük, melyik a pont odavaló bot-orsó páros, ha még nincs olyan, de gyakrabban szeretnénk az adott módszert űzni, jó alkalom a készletünk bővítésére. Így ...
Drága, kedves kicsi Sajóm! Ha valaha meghálálhatom mindazt a jót, amit velem tettél, kérlek közöld, mi módon és hogyan tehetem majd. Bő évtizede járom partjaidat rendszeresen, s még azok a napok is élményszámba mennek, amikor alig akad a horgomra valami. Bizony, megesik, hogy hosszú órákon át egyet sem dobok, csak figyelek, lesem a ...
Néhány nappal az első harcsatúrámat követően ismét a helyszínen voltam, újra a bajszosokra fentem a horgaimat. A felszerelésem ugyanaz volt, mint korábban, valamint a taktikán sem változtattam, felszíni és fenekező módszerek. Az időjósok is hasonlóan borús időt jósoltak, tehát semmi nem változott, azaz még is,… időközben az ...
Elbújni kívántam az egész bolond világtól, az üvöltő szelektől, az üvöltő evezős edzőktől, a motorcsónakok elől, a motoros fűrészek, fűnyírók, csiszológépek vinnyogása elől, szóval mindentől, ami otthonomat körülveszi. Nincs erre jobb hely, mint az általam oly nagyon kedvelt Fűzvölgyi-csatorna, mely legalább is hétköznap ...
Legutóbb a januári fagyok közepette Kovács Adriánnal használtuk az Energo Team Extreme Match 3900 jelzésű botját, s akkor az extremitás elég karakteresen megjelent a 8-10 méteres folyami horgászat során. Ennél most sokkal szokványosabb helyre vittük el a matchbotot, mégpedig a varázslatos Tisza-tóra. Kiváló körülményeket ...
A márciusi hirtelen felmelegedéssel szinte szétrobbantak az addig a vermelõhelyeken lebzselõ halcsapatok. Hiába kerestem a Duna-ág hókonyaiban, állóvizû öbleiben, sõt a lassú áramlású mellékágakban a békéshalakat, néhány apró karikán, snecin, apró pontyon kívül semmi sem akadt a horgomra. Pár ...
Gyakran kerülünk olyan szituációba, amikor a helyes módszer kiválasztása abszolút döntő a fogás későbbi alakulását tekintve. Adott egy változatos mélységű holtág, ahol kiterjedt 50-70 centis víztől a 3,5 méterig mindenféle víztípust meghorgászhatunk, s a lehetséges módszerek is változatosak. Az ...
A plasztikcsalis horgászatban kialakultak azok az alapszínek, melyekhez általában nyúlni szoktunk. Tudjuk jól az alapszabályokat, mégis vannak szituációk, amikor egészen más jön be, mint legtöbbször. A fekete-piros összeállítás (különösen az Action Shad-ből) nagyon fogós Általánosságban elmondható, ...
Időnként azért kiderül, ki az addikt horgász és ki nem az. Például akkor, amikor az egyszeri pecás kitalálja hogy spiccbotos keszegezésre indul egy félig kiolvadt tiszai holtágba. Sikerül ismerősöktől egy csónakot szerezni, de az időjárás nem kegyelmez. Egy elvetemült tiszai horgász: mögötte még áll a ...
Sokat gondolkodtam, megírjam-e ezt a fejezetet. Több szempontból elodázhattam volna, hiszen most jönnek a ragadozó halak ívási tilalmai, a horgászatot nem igazán a pergetéssel érdemes elkezdeni, no meg ez a horgászat legköltségigényesebb ága, de mivel én szeretett hobbimat egy komplex egésznek tartom és az esetleges specializálódást ...
Érdekes összefüggésekre derülhet fény, ha megvizsgáljuk a nyári és a téli ragadozóhorgászat sajátosságait. Amíg a békés halak esetében a legfogósabb időszak napon belül nagyon szoros összefüggésben van a vízhőmérséklettel, így azzal is, hogy tél van, vagy nyár; addig a ragadozóknál ez ...
Megjelenése óta az egyik legjobb balinos műcsali a Salmo Thrill, s ha méltatni kell, mindig eszembe fog jutni, hogy a kazahsztáni csónakos pergető világbajnokságon egy nagyon értékes bronzot hozott a válogatottunknak. Az ET Blade Spin nyele nagyon stabil és kellemes fogást biztosít A műcsali alapkoncepciója sok más balinra szánt wobbleréhez hasonlatos: ...
A Magyar Haltani Társaság közvélemény-kutatása, és szavazati felhívása alapján a 2011-es esztendő hala a kősüllő lett. A "köves", a kistestvér méltán népszerű, s bár horgászata nem tér el drasztikusan a süllőétől, életmódja mégis különbözik valamelyest. Szerencsére. A ...
Ha ezt a cikket balinok olvasnák, minden bizonnyal egy thrillerben éreznék magukat. Már, csak ha abból indulunk ki, hány őnhal vesztét okozta ez a csodás csali. Én magam már közel ezer fogatlan rablót csaltam lépre, s ha ezt megszorzom azzal, ahány hasonlóan szenvedélyes balinvadász leledzik e földtekén, valószínűleg egy csillagászati ...
Szeptember végét írtuk, amikor egy alsóbb Tisza szakaszhoz tartozó vízterületet, a tiszalpári Holt-Tiszát látogattunk meg. Demeter Zsolt, magyar bajnok pergetőt kísértük el, aki az országos bajnokság első fordulójára készült. Tiszaalpár vadregényes holtága Az alpári holtág egy régi Tisza meder, mely ...
Beköszöntött az ősz. Terméstesen nem az időjárásra gondolok. A naptár 2011 szeptember első szombatját mutatta. Régen megbeszéltük barátaimmal, hogy kiugrunk egy egész napos pecára a Fehérvárcsurgói Víztározóra. Rég volt alkalmam egy teljes napot a horgászatnak szentelni, nem tudtam, de nem is akartam ellenállni a ...
Vörösszárnyúak kontra Match - Talabér Gergely Az ember néha egészen különleges helyekre juthat el. Ilyenkor úgy tűnik, minden együtt van. Tökéletes a víz, festői a környezet. De ne vágjunk a közepébe! A történetünk tavasszal kezdődött, az éves nyári szabadságunkat terveztük. Megegyeztünk, olyan helyre megyünk, ahol ...
Megnyugtathatunk mindenkit, ezen a fronton lövések nem dördültek, az ég viszont zengett néhányszor. Valójában annyi történt, hogy a Kamasaki Champion Match 3,90-es botját teszteltük egy levonuló nyári front környezetében. Baljós fellegek, szerencsére már távolodtak Egy, az átlagosnál mélyebb tavat választottunk a ...
Benne vagyunk az igazi nyári horgászszezonban, és szeretnénk néhány jellegzetes, de talán nem mindenki által ismert terméket bemutatni. Ezek az eszközök hétköznapi termékek, nem is kell értük vagyonokat fizetni, de mégis sokunk felszereléséből hiányoznak. Némelyiküket szinte minden nap használhatjuk, azért fontosak, míg más ...
Ki ne ismerné közülünk a vén Dunán nevelkedett, huncut szemű, örökifjú sporttársunkat? Ki tudja, hányszor derültünk sziporkázó humorán, a színpadon és a televízió képernyőjén egyaránt. Arról viszont kevesebbet tudunk, hogy a horgászat szeretete mikor és miként vert gyökeret zsigereiben. Mert bizony ...
A sokat dicsért Energo Team Blade sorozat spiccbotja járt nálunk egy gyakorlati próbán. Mivel egy kifejezetten tiszta, de sekélyvizű szakaszt horgásztunk meg, egy némileg hosszabb, 7 méteres modellt választottunk. A tiszta, sekély víz miatt nem árt, ha tartunk némi távolságot a halaktól, így kevésbé ülünk a nyakukra, s talán nem lesz ...
ET Excalibur Pole 6.00 - bemutató - ET Gondolom, sokan vannak úgy, mint mi, hogy alig várták, hogy tűnjön el a jég, hogy melegedjenek a vizek, és rávethessük magunkat az első tavaszi keszegekre. Kapóra jött az Energo Team Excalibur Pole spiccbotjának teszteléséhez egy Tisza-tavi meghívás. Ráadásul a március 15-i négynapos hétvége meghozta az ...
Szerelékek versenye. - Székely Zoltán Legszebb nemzeti ünnepünk alkalmából végre ránk mosolygott a tavasz várva-várt melege, melynek eredményeként megpezsdült a Ráckevei Duna-ágban is a vízi élet. A hajnali vízfelszínen itt-ott halak löttyentek, sőt rablást is láttam, és mindenfelé snecik gyűrűztek a naptól ...
Az Energofish Kft által kiírt pályázatra beérkezett anyagok közül a következő írás érte el a második helyezést: Első generációs horgász vagyok. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy úgy fertőzött meg a halfogás szeretete, hogy korábban senki nem kergette a halakat a környezetemben. Nem egy szülő, egy testvér, vagy egy barát ...
A visszafagyott vizek nem hogy elvették a kedvem, inkább növelték a kiéhezésemet a horgászatra. A téli horgászattal többek között az az alapvető baj, hogy a hideg időben a halak nagy része energiaspórolási okból nagyon lassan áramló, vagy álló vizekben szeret telelni, de természetszerűleg éppen ezek a területek fagynak be legelőbb ...
Január közepére úgy megenyhült az időjárás, hogy némi halszagot kezdtem érezni a levegőben. Rá is akadtam egy mellékágra melynek felszínéről félig-meddig eltakarította a melegedés és a szél a jeget. Álmosan mozdult az úszó, hol le, hol fel, ennek megfelelően féltenyérnyi-tenyérnyi karikák, sügerek, ...
Sosem hagytam még el úgy a Deltát, hogy ne kerestem volna fel az őnöket. Ezúttal sem lehetett másképp, az utolsó napomat rájuk szenteltem. Néha süllőzés közben be-beugrott egy- két jobb darab az esték folyamán, de nem elégedtem meg a véletlenül fogott balinokkal, célzottan rájuk akartam horgászni. Az Ó-Dunán csak kis ...
Két-három naposra tervezett horgásztúrám kudarcba fulladt időhiány miatt. Valahogy semmi nem akart összejönni azokban a napokban. Lassan kezdtem összeomlani és folyamatosan azon agyaltam, hogy ha csak egyetlen éjszakára is, de végre vízpartra mehessek. Végül csak sikerült megoldanom a dolgot és egy éjszakai pergetésre elszabadulnom. Kellett ...
Köztudott dolog, hogy éjszaka kifejezetten jól foghatóak a süllők különböző felszíni és felszín közeli wobblerekkel. A nyári éjszakákon, amikor csattog a víz a rablásoktól, nincs más feladatunk, mint odadobni egy jól mozgó műhalat és a siker garantált. De nehezebb a dolgunk, ha nappal, illetve holdfényes éjszakákon ...
Manapság már bevett szokás, az egyesületeknél hogy nincs pontytilalom egész évben, ennek csak a horgászok örülnek, bár ha a pontyok szerelmi nászban úsznak, akkor fittyet hánynak mindenféle szuper csalinak. A sors úgy hozta, hogy a Jászjákóhalmai horgászegyesület versenyén, a pontyok pont ebben a stádiumban ...
Kedves olvasók, a mostani cikkel szeretném önöket elkalauzolni, egy kis horgászegyesület életébe. A Balatonboglár és Vidéke Horgászegyesület, május 2.-án horgásznapot tartott, ami már tradíció 1952 óta! Az egyesület tagjaként, immáron elnökeként, az első horgásznap megrendezése várt rám, és a ...
Mivel a tél csak nem akar elmúlni, nem bírta a csapat néhány tagja megállni, lementek egyszer-kétszer lékhorgászni, ide a közelbe, az egyik hókonyba. Szabolcs barátom, aki nem csak kitűnő legyező, hanem szinte minden horgászmódszerben profi, miután volt pár szép eredménye a jégen, lecsalt engem is. Kevés időm lévén csak a ...
Mielőtt részletesen is beszámolnánk az idei Energoteam Kupa országos döntőiről, íme néhány adat a versennyel kapcsolatban. Az idén már ötödik alkalommal rendeztük meg az Energofish Kft. támogatásával az Energoteam Kupát, amely hazánk legjelentősebb és legtöbb horgászát megmozgató horgászeseménye. Az első ...
A balin horgászata az egyik legsportosabb, legmunkásabb és talán a legszórakoztatóbb horgászat is egyben. Ennek ellenére igencsak megosztja a horgászok táborát ez a folyton izgő-mozgó, habzsoló halfajta. Sokan méltánytalanul lenézik, mivel horgászatát nem tartják sokra, és gasztronómiailag sem nyújt különösebb ...
Elindultam szép hazámból, Kárpátaljáról- mondhatja Markóczy József, az Energofish Kft. tulajdonosa, amikor beszélgetésünk elején visszatekintünk a kezdeti évekre.Beszélgetésünk apropója amúgy az a rendkívül sikeres maldivi horgászat, ahonnan nemrégen tért haza lebarnulva, kipihenve, feldobódva az ottani ...
Amikor először kézbe kaptam az Energo Team Power Picker botját, azonnal kiderült, hogy az XXX Strong felirat nem csupán reklámfogás. Már „szárazon” érezni lehetett az erejét, amin semmi csodálkoznivaló nincs, ha jobban szemügyre vesszük a pálcát. Egy Tiszai kanyar külső íves kövezését horgásztunk meg ...
A hosszú ideje tartó magas vízállás kicsit keresztbehúzta harcsapergetéssel kapcsolatos összes elképzelésemet. A táplálékhalak és velük együtt a harcsák, a fűzfabokrokba vertek tanyát, vagy a mély kotrásokban múlatták az időt. A fűzfás reménytelen vállalkozásnak tűnt. Egészen mélyről, a ...
Ki ne ismerné azt, amikor rekkenő, fülledt a levegő, és a májusi havazás pihéi ellepik a víztetőt, vízpartot. Ilyenkor leülni horgászni kész agyrém, és egyáltalán nem hat nyugtatóan, hogy a szomszéd sem fog semmit.Az ember már egy megveszekedett kárásznak is örül, csak hal legyen a horog végén, de így nyár elején ...
Legszebb évszakunk a tavasz. Az éledő természet ontja magából a színeket és a bódító illatokat. Horgászati szempontból viszont a nélkülözés időszaka kezdődik. A tilalmi idők a halak ívása vagy ívásra készülése nagyon beszűkítik lehetőségeinket. Télen gumihalazásnál jól ...
Ha őnözésről van szó, a legtöbb ember a jól bevált Salmo Thrillek után nyúl a csalis dobozban. Vannak viszont helyzetek, amikor más Salmo wobblerekkel jobb fogási eredményeket érhetünk el. Ilyen például a bokrok közt, szűk csatornákon történő balinozás, ahol nem szükségesek a hosszú dobások, és a legtöbb esetben csupán ...
Folytatva a tavaszi könnyű keszegező felszerelések tesztjét, ezúttal az Energo Team Competition Tele Match botját vettük górcső alá. A 3,90-es pálcára az Energo Team Fighter Match orsó 30-as méretű modelljét rögzítettük. A bot textil tokban és gyűrűvédővel kerül forgalomba A lényeges adatok leolvashatók a botról ...
A tavaszi első horgászatok leginkább keszeges, esetleg pontyos bevetések. Ekkor még igen finom felszerelés dukál, így kaphatjuk a legtöbb kapást. A keszeghorgászat egyik legtechnikásabb műfaja (a rakózás után) a spiccbotos horgászat. Gold Star varsaszákba gyűjtöttük a halakat Víztípustól függően egy a tavaszi, ...
Tudjuk jól, hogy a műcsalik esetében általában, így a gumihalak és twisterek körében is léteznek kedvenc színek. Mindenki esküszik valamire, nyilván vannak különbségek vizek, helyi adottságok szintjén, de ennek ellenére meghatározhatók, halfajonként és víztípusokra is a legjobban bevált ...
Mióta apósom révén közelebbi kapcsolatba kerültem a Tisza-tóval, jobban figyelemmel kísérem a tóról szóló írásokat. Lenyűgöző halbőségről, kapitális halakról szólnak a történetek. Főleg csukaállománya van az egekigmagasztalva. Szép emlék... Az hogy ezek az infók valósak, ...
Brutális őszA cím már talán nem is aktuális, hiszen lassan véget ér, a fagy szorongatja a torkát. Ez már inkább a tél eleje. Nehéz beletörődni, hogy nem akkor megyek horgászni, amikor akarok, hanem akkor, amikor az időjárás kegyeskedik zöld lámpát adni. Egész évben próbáltam pontyot fogni - mindhiába. A jó nyári ...
Talán ezekkel a szavakkal lehet a legjobban jellemezni a ragadozó őnt, mivel megállás nélkül csak úszik és úszik. Folyton mozgásban van, egy rakéta sebességével száguld a kishalak közé, hogy ott majd felrobbanva hatalmas káoszt teremtsen. Mire ráébrednek a kis jószágok, hogy mi is történik, már késő. Aztán amilyen ...











